2020. május 8., péntek

HA SZEGÉNY HELYEN LAKSZ, HAT ÉVVEL KORÁBBAN HALSZ MEG

INDEX
Szerző: MOLNÁR CSABA
2020.05.08.


Aki az ország legszegényebb településein él, 5-7 évvel kevesebbet élhet, mint a leggazdagabb térségek lakói. A szegény vidékek hátránya egyaránt megmutatkozik az elkerülhető halálokokban, illetve az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzájutásban. Ráadásul a szegény és a tehetős települések közötti élettartambeli különbségek a kilencvenes évek óta csak tovább szélesedtek. Ezek a fő megállapításai egy frissen megjelent tanulmánynak.

A kilencvenes évek legeleje óta rendelkezésre állnak Magyarországon az egyes településeken lakó emberek jövedelmi adatai. Az szja-adatokból kiszámolható minden évre és az ország minden településére (Budapesten kerületenként is), hogy mennyi jövedelem jutott átlagosan (a keresettel nem rendelkezőket is beleértve) egy lakosra.

A szerzők (a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaság-tudományi Intézet Egészség és Társadalom Lendület-kutatócsoport munkatársai, Bíró Anikó, Hajdu Tamás és Kertesi Gábor, illetve Prinz Dániel, a Harvard Egyetem kutatója) alapvetően arra voltak kíváncsiak, hogy az ember lakóhelyének átlagos jövedelmi viszonyai hogyan függenek össze a 45 éves korban még várható élettartammal...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.