EZÉRT LETTEK JÁRVÁNYGÓCOK: IDŐZÍTETT BOMBA A MAGYAR SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYEKBEN

VÁLASZ ONLINE
Szerző: NYITRAI IMRE
2020.05.08.

Nem egyedi, hanem rendszerszintű gond a Pesti úti idősotthon orvoshiánya – írja vendégszerzőnk, Nyitrai Imre szociológus-szociálpolitikus, aki négy Orbán-kormány alatt összesen hét évig volt szociális ügyekért felelős helyettes államtitkár, legutoljára 2018-ig. Elemzéséből kiderül: Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter levelet írt a kétszáz főnél nagyobb intézmények vezetőinek, hogy az otthonokba úgynevezett non-invazív lélegeztetőgépet helyezzenek. A helyzet abszurd: hirtelen mini intenzív osztályokat kellene csinálni az alapvető forrás- és felszereléshiánnyal küzdő szociális intézményekből. Egy volt állami vezető őszinte sorai következnek. (A cikk bővebb – szakmai megoldási javaslatokat és vitát kezdeményező változatát – itt olvashatják.)

Az országos veszélyhelyzet kihirdetését követően a szociális szolgáltatások szereplői óriási, rendkívül gyors és néha teljesen meglepő változtatásokra kényszerültek. A körülmények a káosz állapotát idézhették elő sok helyen. Közhely azonban, hogy a káosz magában hordozza a változtatás lehetőségét, megváltoztat(hat)ja a szemléletünket. Írásomban öt pontban szedem össze annak okait, miért sújtja a járvány ilyen mértékben a szociális intézményeket, és min kellene változtatni, hogy ez a jövőben máshogy legyen.

1. Eszköztelenség

Az egyik legrosszabb jellemzője ágazatunknak a tehetetlenség, amikor ott állunk egy segítői helyzetben, tudjuk, hogy mi lehetne a legjobb megoldás, a leghasznosabb segítség… És mégsincs hozzá például emberi erőforrásunk a gyermekpszichiátertől az autista specifikus szaktudással rendelkező gondozón át a szállítást végezni képes járművezetőig­, az akadálymentesítéstől a speciális berendezéseken át a kellékanyagokig.

Az „eszközök” állandósuló hiányának kialakulásához hosszú évtizedek kellettek: a szociális ágazatban adható fizetések miatt minőségi munkaerőt (és nem csupán a szakmai, hanem a könyvelés, tb-ügyintézés, főzés területén) találni, biztosítani nagyon-nagyon nehéz.


Ebben az alapvetően hiányvezérelt környezetben jelent meg a vírus. Eszköztelenül álltak a szociális intézmények, miközben a védőfelszerelések és egyéb kellékek hiányát hivatalosan fel sem szabad vetni.

Pedig a szabályozás adott, a rendelet szerint a megyei kormányhivatal „gondoskodik a fertőzés megelőzésének, terjedésének leküzdéséhez szükséges anyagokról, eszközökről”. Miért lett mégis káosz? Az állam több mint egy hónappal a vírus igazolt hazai megjelenése után, április közepétől elsősorban a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, mint állami intézményfenntartó kirendeltségein keresztül kezdte meg minimális felszerelés biztosítását. Az eszközök – szabályszerű használatot alapul véve – a védekezés szükségleteinek negyedére-ötödére sem voltak elegendőek.

Kezdetben a szükséges védő- és fertőtlenítő eszközöket (majd később az izoláció, beléptetés kialakítását) az intézmények a központi ellátás teljes hiánya mellett, összeomló kiskereskedelmi környezetben voltak kénytelenek megoldani. Megjelentek a „piócák”, az élősködő „kereskedők”, akik árfelhajtással, mesterséges készlethiánnyal és egyszerű megtévesztéssel tovább növelték a bizonytalanságot, a tehetetlenség érzetét.

A – főként nagyobb, bentlakásos – intézmények valódi „maratonfutást” folytattak lakóik és kollégáik védelmében. A beszerzésekhez minden kapcsolati tőkére – időnként maffiamódszerekre hajazó viszonyokra – volt szükség. (Nincs tudomásunk arról, hogy szociális szolgáltatók teljesen „fegyvertelenül” küldték volna ki kollégáinkat a vírus terjedése elleni harcba.).

2. Bűnbakképzés

Az egészségügyi ellátórendszer – a szociálisnál nagyobb mértékű – drasztikus lépésekre kényszerült (vagy kényszerítették, de ezt majd a jövő dönti el). Látva a közösen megélt életveszélyt, szinte mindenki (civilek, cégek, önkormányzatok) a védelmi rendszer fenntartásának és működőképességének szolgálatába állt. Volt, aki adományokkal, volt, aki a tudásával, volt, aki önkéntes munkájával nyújtott, nyújt támogatást. Az összefogás és a szolidaritás fantasztikus, szívet melengető eseteit, napjait láthattuk.

Tudható és látható volt azonban, hogy a gyorsan elrendelt látogatási tilalom nem lesz elégséges a járvány megfékezésére. A magas ápolási szükségletű ellátottak „ingáztak” az egészségügyi és a szociális intézmények között. Ez önmagában óriási fertőzéshordozási veszély – különösen addig, amíg kötelezővé nem tették a negatív koronavírus-teszteket a kórházból idősek otthonába kerülés/visszakerülés feltételeként. Az intézkedés előtt – egyesek szerint azóta is – százával kerültek ki kórházakból, kezelésekről olyan lakók, ellátottak, akik „behozták” a falak közé a vírust...

ITT OLVASHATÓ