Szerző: ÉS
2020.05.22.
Milbacher Róbert: A kulturális migránsokról
I N T E R J Ú
Beszélgetés Szávai Jánossal
K R I T I K A
Kiállítások mint túlélési stratégiák
A vírus és következményei mindent átírtak. Átírták viszonyunkat a kiállítási műfajhoz, átírták kiállításlátogatási szokásainkat is. Manapság – ahogy egy művésztanár fogalmazott – alsógatyában is ellátogathatunk egy műterembe, ha azt bemutatják a cyber térben, papucsban slattyoghatjuk végig a múzeumok termeit. Jó ez? A lehetőség, a munkák megtekintése, az ismeretek begyűjtése szempontjából igen. De az alkalom, a tér befogadása, a mű megtisztelése azzal, hogy rákészülünk, felöltözünk, odamegyünk, a közönséggel együtt gyönyörködünk. Nos ettől megfosztott a járvány, a karantén, s ez nem jó.
Jobb híján azonban érdeklődve figyelhetjük az egyes kiállítóintézmények túlélési stratégiáit, a művek, művészek bemutatásának újfajta – vagy konzervatívabb – formáit...
Wagner István: „Hadilábon” álló Picasso
(Pablo Picasso – Kriegsjahre 1939 bis 1945, Kunstsammlung Nordrhein‑Westfalen, Düsseldorf. Újra nyitva május 5. és június 14. között.)
A katalán Pablo Picasso (1881–1973) spanyol útlevéllel élt francia földön, ahol állampolgársági kérelmét visszautasították, de ez a státusz amúgy is megszűnt, amikor a németek az országot lerohanták. Európai rangja miatt azonban sajátos védettséget élvezett a hispán követség, a francia rendőri prefektúra vagy a német megszállók részéről egyaránt, amit ő önkéntes visszavonultsággal honorált. A második világégés első évét a délnyugati Royan fürdővároskájában töltötte az Atlanti‑óceán partján, de aztán élettársával, Dora Maarral végleg beköltözött az elfoglalt francia fővárosban a Rue des Grands‑Augustins tágas műtermébe, és e korszak hűséges fotókrónikása Brassaï volt. Habár őt is „elfajzott művésznek” deklarálták, így eltiltották művei kiállításától és eladásától, de a Drouot vagy a Charpentier privát galéria, sőt a Vichy‑rezsim hivatalos intézménye, az Orangerie csoportos tárlatokon továbbra is bemutatta és forgalmazta munkáit...
György Péter: Ébredj a valóra
(Köszönöm a Műcsarnok munkatársainak, hogy a karantén idején kritikusként láthattam a tárlatot, azaz egyedül bolyonghattam az üres termekben.)
Amikor a közelmúltban elhunyt Fekete György többször is elmondta, leírta, hogy mit jelent az MMA számára a Nemzeti Szalon, sokkal inkább egy ideáról, mintsem olyan intézményről beszélt, amelynek története számos rokonvonása ellenére sem volt azonos a Műcsarnokkal. Az utóbbi 1960‑tól „egyeduralomra” tett szert, a reprezentatívnak szánt országos kiállítások legjavát itt rendezték meg. Így a 2014‑ben újraindított Nemzeti Szalonnak nevezett kiállítások elődei valójában az olyan műcsarnoki bemutatók voltak, mint az 1978‑ban megrendezett Festészet 77, majd a Magyar szobrászati kiállítás, amelyen a szövetség festő és szobrász szakosztályának tagjai szerepelhettek. 1982‑ben, 1984‑ben Frank János rendezésében az Országos Képzőművészeti, 1983‑ban Fekete György rendezésében az Országos Iparművészeti Kiállítást mutatták be. A mostani bemutató ezek szellemét idézi fel, s nem egy virtuális Nemzeti Szalont teremtett újra...
Stőhr Lóránt: Karanténmozi
(Spaces – 22 kisfilm a Thessaloniki Filmfesztivál szervezésében. Stories in Place – 8 kisfilm a Vimeo videomegosztón.)
Enyedi Ildikó szellemes bábfilmje azért is vált az egész válogatás legjobbjává, mert a világ nagy részén szerencsére évtizedek óta ismeretlen válsághelyzetben elszaporodott vulgárfilozófiát formálta újjá kedvesen humoros mozgóképes meseként. A szamár és a nyúl beszélgetése Nr. 27.-ben a két mesebeli állat Platón nyomán az ideákról elmélkedik. A plüssnyúl Enyedi budai lakásából tekint ki az ablakon az utcán futó villamosra, a műanyag szamár Rév Marcell operatőr Los Angeles-i kertjéből szemléli a világot. A közelről megfigyelt otthoni tárgyak és jelenségek nyomán jutnak el eredeti és képmás, valóság és idea kapcsolatának problémájától a teremtés kérdéséig...
Csengery Kristóf: Amerika hangjai 2.
(Conrad Tao: American Rage. Warner Classics)
Az American Rage című lemez azért jó, mert a címhez híven indulatokkal szembesít: a felvételeken megszólaló négy darabban nagy feszültségek szabadulnak fel, a rendkívül virtuóz zongoraszólamok ereje, hangsúlyai, kontrasztjai szembesítenek azzal a haraggal, amelyet a cím megnevez...
Herczog Noémi: Amerikából jöttem
Bár itthon sokszor úgy beszélünk a Treffenről, mint a „sosem látott, innovatív formák” fesztiváljáról, feladata nem kevésbé fontos, de inkább a kőszínházakhoz kötődik: a hagyományok és a jelen között közvetít és jelöli ki a német színházi kánont. A nemek aránya pedig végül hat-négyre alakult, így a kissé konzervatív programnak szóló csalódásukat néhányan félig mókásan rögtön azzal magyarázták, hogy a női kvóta megbukott. Én két előadást emelnék ki: az egyiket a japán Toshiki Okada rendezte, a másikat a német Rimini Protokoll tagja, Helgard Haug. Akárhogy nézzük is, egy-egy. Viszont mindenképp meglepő, hogy milyen kevés volt idén az új név: úgy hallom, a beválogatott rendezők többsége tíz éve is befutottnak számított...
Fáy Miklós: Szőke férfis vicc
(Wagner: Lohengrin – A Metropolitan előadása a színház honlapján)
Az ember újra és újra elgondolkodik azon, hogy mikor is volt a fordulat az operában, mikortól számított a külső, mikortól kell inkább szépnek lenni, mit jónak, inkább látványnak, mint hangnak lenni. Biztos, hogy Peter Hofmann is egy állomás volt ezen az úton, és lehet, hogy utálni kellene ezért. Örülök, hogy nem megy...
Králl Csaba: Maszk nélkül
(All We Can Do & Parallel Művészeti Alapítvány: Overground, Dancing Cities – Budapest)
A francia szervezésű All We Can Do nemzetközi táncfilmprojekt 2012-ben indult, és Párizs, Brüsszel, London után érkezett Budapestre a Pintér Gábor vezette Parallel Művészeti Alapítvány meghívására. Mint mindenhol, itt is a város adja az utólag sorba fűzött egysnittes spontán szólók élő hátterét, de ezek nem képeslap-romantikát idéző helyszínek, hanem személyes kötődésű terek, amelyek kirakatlátványosságok helyett Budapest alternatív, de húsba vágóan valóságos (ezért nem is mindig vonzó) arcát villantják fel, kezdve a Podmaniczky úti gyalogos aluljárótól a Nagytétényi és Soroksári úti gyártelepeken át a Városmajorig vagy az Orczy térig. Tíz helyszín, tíz szereplő: több generációból, hibátlanul válogatva, csupa olyan előadó-koreográfus, akikről sejthető, nem jelenthet gondot nekik a saját tudásukat, érzékenységüket a kiválasztott helyszín kisugárzásával egyesíteni...
Siba Antal: Ki csináljon szódát?
(A 78-as körzet – tévéfilmsorozat)
A Kádár-kor tipikus figurája, aki már letett valamit az asztalra. Jogai vannak, nem is akármekkorák: esőben is képes száraz cipőben átkelni az úttesten, gyerekei frissen meszelt iskolába járnak. Harminc évet dolgozott ezért, de az a megelégedettség, amivel issza a szódát, pontosan mutatja: bizony, megérte. Kiváló állampolgár. Pártelnökök és kormányfők álma. Nézze meg mindenki, mi válhat belőle is. Nézze, amíg nem késő!...
Károlyi Csaba: Trianon-novellák
Nézzünk bizakodva a múltba! Alternatív Trianon. Szerkesztette Cserna-Szabó András és Fehér Renátó. Cser Kiadó, Budapest, 2020, 202 oldal, 3495 Ft
A kötet elején lévő Örkény-egyperces, a Nézzünk bizakodva a jövőbe! (ennek a címnek a kifordítása a kötet címe) dicsőséges jövőt vizionál a magyarságnak, 1968-ban az író azt írja, körülbelül 110-115 év elteltével, azaz 2078-2083-ra itt lesz a kánaán: „Le se lehet írni, milyen jó dolog lesz akkor magyarnak lenni!” Az Örkényt követő tizenegy mai magyar író Egressy Zoltántól Horváth László Imréig néha megkockáztat hasonló víziókat, de leginkább mégsem. (Irodalmi szempontból legjobban Selyem Zsuzsa és Kácsor Zsolt novellája tetszett.) Minden elbeszélés azzal játszik el, mi lett volna, ha másként alakul a történelem. Jellemző, hogy a szerzők többsége formálisan borúlátóbb, mint Örkény volt, aki persze nyilvánvalóan csak viccelt, tehát ő volt igazán az, aki nagyon ironikusan és egyben igencsak pesszimistán látott...
Lovász Andrea: Ex libris
Mészöly Ágnes–Molnár T. Eszter: Az Emberek Országa
Ezentúl lesz banán
Szigeti Kovács Viktor: A táltos
Maja Lunde: Hónővér
Földes Györgyi: Bábel tornya és Mars-mező
Szolláth Dávid: Bábelt kövenként. Irodalomtörténeti tanulmányok és esszék. Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Budapest, 2019, 172 oldal, 2450 Ft
A két fő témát tekintve pedig valóban érdekes kötettel állunk szemben, alaposan végiggondolt, idézetekkel alátámasztott, ugyanakkor invenciózus meglátásokkal. Tökéletesen érthetővé válik az első két tanulmányból, miért is szorult újrafordásra Joyce Ulyesse, hiába a mindnyájunk által annyira élvezett sziporkák és szójátékok – amelyekből, mint kiderül, túl sok is van, néhol kicsit félrevezetők, s hogy ezek a túlzások miért következtek a „kongeniális” Szentkuthy nyelvszemléletéből. Kapunk egy olyan átfogó mezőelméleti leírást az 1920-as évek irodalmi életéről, amelyet szívem szerint kötelező olvasmánynak adnék fel MA-hallgatóknak és doktoranduszoknak kollokvium előtt...
Locker Dávid: Privát fantázia
Kormányos Ákos: Paraván. FISZ–Forum Kiadó, Budapest–Újvidék, 2019, 78 oldal, 2500 Ft
A kötet struktúráját tekintve hat „ciklusra” oszlik. Ezeket a szerző olyan módon jelöli, hogy a nyitóvers „I.” számozása után mellékszámokkal (?) osztja tovább a kötetet. Tehát a második „fejezet” így néz ki : I-I., a harmadik így: I-II, és így tovább. Ennek kompozíciós értelmét nem sikerült felfedeznem; maximum úgy tudtam elképzelni, hogy a szerző második kötetében ugyanezt a technikát fogja alkalmazni, csak ott az első szám „II.” lesz értelemszerűen – de hát ugye erről még nem jelenthetünk ki semmi bizonyosat. Tematikusan, motivikusan ugyan tudtam felfedezni némi koncepciót, de azért itt se számítsunk komoly diverzitásra...
Bárdos Judit: A történelem angyala filmen
Győrffy Iván: Képpé vált gondolat. Kortárs magyar és világfilmek. Gondolat Kiadó, Budapest, 2019, 393 oldal, 3400 Ft
Győrffy Iván nagy figyelmet szentel a magyar filmeknek. Külön blokkba rendezte a történelmi-társadalmi drámákról (Nemes-Jeles László, Mészáros Márta, Fekete Ibolya, Török Ferenc, Vranik Roland), a bűnügyi filmekről és az igazságszolgáltatásról szóló, (Gigor Attila, Gárdos Éva, Szász János, Sopsits Árpád, Pálfi Görgy, Mundruczó Kornél műfaji filmjei), a határesetekről (Hajdú Szabolcs) és a vígjátékokról szóló, a kritika és az esszé határain mozgó írásait. Ám bármelyikről legyen is szó, mindig felvázolja a rendező pályaívét, a mű filmtörténeti előzményeit, valamelyik irányzathoz tartozását (vagy éppen az utóbbitól való függetlenségét, mint például Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje esetében)...
Füzi László: Foglalat
Az ÉS könyve májusban – Sándor Iván: Amit a szél susog. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2020, 158 oldal, 2999 Ft
Sorsok, motívumok, gondolatok – Sándor Iván olvasói számos, korábbi munkáiból ismert részletre figyelhetnek fel ebben a regényben. Utazások, helyszínek, szereplők és azok „modelljei” idéződnek fel, mindez egyfajta összefoglalás-jelleget kölcsönöz ennek a munkának. Számos vonatkozásban valóban tekinthetjük összefoglalásnak, de nem az említett motívumok szintjén, ezeknek pusztán a valóság-keret megteremtése a feladatuk, mű sajátosságát és feszességét azonban az egyes sorsok által felidézett emlékrétegek egymáshoz való kapcsolódása teremti meg.
I R O D A L O M
anyján a sötétkék egyberészes, a combnál volt rajta egy halványabb kék csík, mintha ecsettel festették volna oda. olyan könnyűséget adott az egész mozgásának. a sellőt ilyennek képzelem, csak azzal, hogy nincsen lába, azzal nem tudok hirtelen mit kezdeni. mert hogyan megy a sellő a medence mellett a rücskös bitumenen? technikailag csak úgy tud, mint egy fóka, de mégse tudom elképzelni a sellőt úgy, mint egy fókát, ahogy vergődik meg tolódik, hát az valahogy nem azt hívja elő az emberben, amit ez a sellő asszony bennem. a gyerek meg, az is speedóban, fecskében, persze. halvány bőre volt a gyereknek, hamar pirult, az anyja mindig azután kente csak be, hogy a gyerek leégett, aztán meg kenőcsösen küldözgette a vízbe. nem akartam kiabálni, nem is kiabáltam, nehogy megszégyenülve érezze már magát, ott, mindenki előtt. odamentem, száz százalékban kell egy úszómesternek személyközpontúnak lenni, nulla, értsd így, ahogy mondom, nulla százalékban tárgyiasnak...
Benedek István Gábor: Zsidó családom és Horthy Miklós
(Apám frakkos vadászata)
Apám ettől a perctől a készülődés lázában égett. Frakkot csináltatott, de nem a komlósi zsidó szabóval; ez az illető ilyen ruhát még sohasem készített, hanem beutazott Szegedre, és ott egy rendes, keresztény mesterrel megvarratta a rangos, fekete öltözéket. Csillogó reverrel, ahogy kell. Ez azért nem volt könnyű feladat. Apám köpcös volt, enyhe pocakkal, távol állt tőle a kisportolt, szálfa termet. De mert a különleges öltözékhez illő cipő is dukált, hát vett egyet. És vett őszi nagykabátot, sálat, csokornyakkendőt, kalapot. Sőt, magára a vadászatra is beszerzett bakancsot, vadászruhát, buggyos bricseszt, viharkabátot, sőt néhány vadászati könyvet. Tudta: puskát ugyan nem vesz a kezébe, mert lőni soha nem fog. Mint ahogy vadat kergetni sem, de gyanította: a díszvacsoránál a vendégek alighanem hosszan beszélgetnek majd a hajtás fordulatairól, az állatgyilkolás dicső eseményeiről, tehát erről a témáról neki is illik értő módon szót váltania...
Ferdinandy György: Két sárga kötet
Kiszámítottam, hogy a nyugati magyar irodalom kiadványai mennyiségüket tekintve egy közép-amerikai ország termésével vetekszenek. Akkor, a múlt század közepén, több mint száz magyar újság és folyóirat jelent meg a nagyvilágban. Az emigráció írt, olvasott rendületlenül.
De vajon ebből a gazdag termésből mára mi maradt? Eszembe jutnak a régi munkatársak: Anglia, Argentína, Franciaország. Soroljam-e tovább? Mennyi izgalmas írás, mennyi érték, amiről ma már alig tudunk!
Most csak két elárvult, sárga verseskötet jut eszembe. Thinsz Géza, a stockholmi költő versei. Két hibás kiadvány, tudtommal nem is kerültek forgalomba...
Onagy Zoltán: Június végi este
– Megörökítem – morogja a férfi. Tudja, hogy nemigen fényképezhet, a nő nem lehet rajta, a kocsi sem. Most rákerült. Megbeszélték, megegyeztek. Kötés.
– Megörökíted?
– Igen – mondja a férfi. – Tizedszer vagyunk a ligetben, ideje megörökíteni, és én most megörökítem. Örök emléknek – vigyorog.
– Nyolcadszor, édes, csak nyolcadszor. Megint bajban a számokkal, édes, de ezen nem veszünk össze.
Nyújtózik, mint a macska, hosszú, szeplős karjait kinyújtja az ajtón a tető fölé, fejét hátraszegi, haját megrázza, a sűrű, vörös sörény szikrázni látszik az árnyékban...
Nyirán Ferenc: Különös szilveszter
Visszatekintve hosszú életem szilvesztereire, semmi emlékezetest nem tudok visszaidézni.
Elteltek azok a napok és éjszakák számomra is ugyanúgy, mint a nagy többség számára; étellel-itallal, társaságban, pezsgővel, himnusszal, másnapossággal. Nem csoda hát, ha tényleg semmi említésre érdemes nem jut eszembe.
Azaz, hogy ifjúkoromból akad mégis egy, ami tényleg különlegesre sikeredett.
Most már lehet róla anekdotázni, hiszen elévült annyi év, sőt inkább évtized után. Nem fenyeget fogda, futkosó, rögtönítélő hadbíróság, kötél általi halál, kerékbe törés. Jól figyeljenek arra, amit most mondok, mondta Hrabal, mert nem ma történt az, amit elmesélek, de ezt már én teszem hozzá...
Barak László: A labirintus
Barak László: Csendélet
Barak László: Trauma
Szolcsányi Ákos: Piros
Szilágyi Ákos: (adva van)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.