2020. május 2., szombat

A KSH ADATAIBÓL KIDERÜL EGY S MÁS, CSAK ÉPP AZ NEM, MENNYIT KERESNEK MAGYARORSZÁGON A DOLGOZÓK

MÉRCE
Szerző: KISS SOMA ÁBRAHÁM
2020.05.02.


A Központi Statisztikai Hivatal most április 30-án adta közre a februári átlagkeresetekre vonatkozó adatokat, ezek szerint a bruttó átlagkereset 377 300 forint (közfoglalkoztatottak nélkül 387 300 forint) volt az év második hónapjában, ami 9,3 százalékos növekedést jelent a megelőző év azonos időszakához képest.

Szép, gondolhatnánk, csak épp amellett, hogy most, május elején a koronavírus-járvány hatásai miatt semmi jelentőségük ezeknek az adatoknak, torzítanak, és még a társadalomban jellemző keresetet se nagyon segítenek belőni.
Azt már mindenki kívülről fújja, hogy a koronavírus-járvány miatti válságból fakadóan a társadalom széles tömegeinek csökkent radikálisan a bére, arról nem is beszélve, hányan veszítették el a munkájukat a negatív piaci folyamatok miatt, melyeket a cégek jellemzően a munkásokra terhelnek.

Azt egyébként a KSH is – nagyon helyesen – leírja tisztázásképp, hogy

„A koronavírus-járvány gazdasági következményei a vizsgált időszakot még nem érintették, így hatásai egyelőre nem érezhetőek a kereseti adatokban.”

Kérdés, mit fognak mérni mondjuk májusra vonatkozóan, vagy akár márciusra – miután a Generali felmérése szerint már márciusban érezték a háztartások a visszaesést – és hogy az ezen hónapokra vonatkozó méréseket hogyan fogja interpretálni a kormány.
Vagyis, persze lehet, hogy az érintett hónapokra vonatkozó mérések is jobbára irrelevánsak lesznek, akárcsak a februári.

Ugyanis a KSH által közzétett érték több szempontból is problémás, és itt nem csak arról van szó, hogy a közzétett bruttó érték nettó nagyjából 260-at jelent, és még csak nem is arról van szó, hogy a 4,5 százalékos infláció mellett a növekedés is nagyjából ennyit tesz ki, ami máris nem tűnik olyan izmosnak (bár persze növekedésnek növekedés)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.