A KANCELLÁROK EGY RÉSZÉNÉL FELMERÜL A GYANÚ, HOGY ALKALMASABB SZEMÉLYT IS VÁLASZTHATTAK VOLNA – INTERJÚ DR. VERES PÁLLAL

ÁTLÁTSZÓ / OKTATÁS
Szerző: GÖDRI RITA
2020.05.05.

2014-ben vezette be a kormány a kancellári rendszert a hazai egyetemeken. A döntést számos pozitív és negatív vélemény követte. Cikksorozatunkban arra vállalkoztunk, hogy kicsit körbejárjuk ezt a témát. Interjúink során arra kerestük a választ, hogy az általunk megkérdezett szakértők hogyan vélekednek az immár hat éve bevezetett rendszerről. Milyen kiigazítások történtek azóta? Mely célkitűzések valósulhattak meg, melyek ítéltettek kudarcra?

Első interjúnkban Dr. Veres Pál közgazdászt, a Budapesti Corvinus Egyetem korábbi docensét, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium korábbi szakmai tanácsadóját kérdeztük a témában.

Á.O.: Először is el tudná magyarázni, hogy hogyan működik a kancellári rendszer? Mit kell róla tudni?

V.P.: A lényege szerintem a kancellária rendszernek az, hogy az egyetemi szintű irányítási kompetenciákat megosztja két ember között, ami eddig egy ember kezében volt: ez a rektor, illetve a kancellár. A rektornak a kompetenciája leszűkül az akadémiai kérdésekre: a képzés szerkezete, tartalma és a szűkebben vett, az oktatáshoz kapcsolódó személyi kérdésekre, pl. az oktatói állomány előmenetelének a kérdéseire. Természetesen ennek anyagi konzekvenciái is vannak, tehát itt is a kancellárnak vannak jogosítványai. A kancellárhoz igazából két nagy terület tartozik: az egyik, hogy vétójoga van a pénzügyi, gazdálkodási kérdésekben, tehát a költségvetés kérdésében. A másik pedig a szervezeti és a személyi állomány kérdése. Ebből látszik, hogy igazából – bár a törvény szerint két egyenrangú emberről van szó – rögtön konfliktus forrást jelent az, hogy egy egyetem van, ugyanakkor ennek az egyetemnek két dimenziója két különböző emberhez tartozik. A lehetőség és a kockázat is abban van, hogy ez a két ember egymással milyen emberi és milyen szakmai viszonyban áll, és képesek-e normálisan kommunikálni, valamint képesek-e egymással megegyezni kérdések egész sorában.

Én azt valószínűsítem, hogy rendkívül nagy különbségek vannak, voltak és lesznek az intézmények között, és ez főleg a személyek és a személyi függés miatt van. A Corvinus esetében azért volt viszonylag pozitív a helyzet, mert mind a két fél – a rektor és a kancellár is – megértette egyrészt a helyzetet, másrészt a kockázatot. A rektor nem tekintette presztízsveszteségnek, sokkal inkább úgy élte ezt meg, hogy pont a gazdasági kérdések felett – amelyben kompetenciája úgyis gyengébb volt – veszett el a közvetlen hatalma. Másrészt a kancellár nem élt vissza a potenciálisan nagy hatalmával (a gazdálkodás, a pénzügyek feletti rendelkezéssel), önmegtartóztató volt, és szakmailag kompetens, ezt is szeretném hangsúlyozni.

Á.O.: Személy szerint Önnek mi a véleménye erről a rendszerről így 6 év távlatából? Beváltotta a hozzá fűzött reményeket?

V.P.: Az egyik oka annak, hogy ez az új rendszer be lett vezetve, hogy több egyetemnél komolyabb anyagi problémák jelentkeztek: azaz a meglévő forrásokkal való jó gazdálkodással kapcsolatban felmerültek problémák. Azt hiszem, ezek megalapozott kritikák voltak és ezek a problémák léteztek. Ez megjelent pl. az egyetemi adósságok mértékében, vagy abban, hogy egyes intézményeknél ez az adósság növekedett. A minisztérium az adatokkal azt demonstrálta többször is, hogy itt egyértelműen kedvezőtlen tendenciák mutatkoztak. Ez a felsőoktatás egészére érvényes, intézményenként azonban jelentős különbségek vannak. Én ehhez azt tudom hozzátenni, amit általánosságban mondtam, hogy intézményfüggő, intézményen belül pedig személyfüggő, hogy mennyire volt jó ez az együttműködés.

Még annyit tennék hozzá, hogy a rektornak is van egy kiválasztási metódusa, ami alapvetően szakmai jellegű. Magyarországon az a gyakorlat, hogy szakmailag kiemelkedő embereket szavaznak meg, lényegében helyben döntenek a rektorról. Tehát az lesz kinevezve, akit az egyetem személyi állománya elsősorban többséggel támogat. Tehát a rektoroknak a kompetenciája, gazdálkodási, szervezeti, pénzügyi kérdésekben csak véletlenszerűen lehet kielégítő. Ekkor jönne a kancellár, akit viszont pont ilyen szempontok alapján választanak ki, de itt meg az a kérdés merül fel, hogy vajon mennyire csak szakmai vagy esetleg más szempontok szerint is történt ez a kiválasztás. Mondjuk meg nyíltan, hogy esetleg mennyire játszhattak politikai szempontok is szerepet a kiválasztásban, hiszen azért ez egy szép pozíció, tehát ez jutalomnak se utolsó. Ha megnézzük mindennek az eredményét, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy a kancellárok egy részénél azért felmerül a gyanú, hogy esetleg nála alkalmasabb személyt is választhattak volna...

ITT OLVASHATÓ