2020. május 13., szerda

„A HATÓSÁGOKNAK HALVÁNY GŐZÜK SINCS, MI A TEENDŐ”

NÉPSZAVA
Szerzők: DOROS JUDIT, VAS ANDRÁS
2020.05.13. 


A kormány főleg a fővárosi idősotthonok kríziséről beszél, de valójában az állami és civil fenntartású intézményekre is súlyos csapást mért a járvány.

Régi szocreál épület a hajdan virágzó, ma már lepusztult volt lemezgyártól alig kőhajításnyira: itt működik az állami fenntartású Észak-Borsodi Integrált Szociális Intézmény borsodnádasdi otthona, ahol a hivatalos közlések szerint négy idős, koronavírussal fertőzött gondozott vesztette életét. Az intézmény elvileg 41 férőhelyes, legalábbis ilyen adatok jelentek meg eddig: ha ebből indulunk ki, akkor a halálozási arány rosszabb itt, mint a sokat emlegetett és pellengérre állított fővárosi Pesti úti idős otthonban. (A hangsúly persze az arányon van, hiszen a két otthon aligha összevethető: a fővárosi intézményben több mint tízszer ennyien, 544-en éltek, közülük hunyt el a vírus miatt 44 gondozott.) A borsodnádasdiak közül viszont többen is azt mondták nekünk a városban, hogy az otthon nem működött teljes kapacitással. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem segített tisztázni a számokat, lapzártánkig nem válaszoltak arra, hány férőhelyes az intézmény, hányan élnek most ott, s van-e jelenleg beteg lakója az otthonnak. 

Az intézmény előtt egy tetőtől-talpig védőruhába öltözött ápolónővel találkoztunk. Ő azt mondta, negyvenöten vannak most az otthon 16 szobájában, ami azt jelenti, hogy a szobák többségében hárman laknak együtt. Az ápolónő tudomása szerint a négy elhunyt közül ketten helybéliek voltak. Rajtuk kívül valamennyi, eddig kórházban ápolt beteg visszatért már az intézménybe: a Borsod megyei kormányhivatal korábbi közlése szerint 31 koronavírus-fertőzést regisztráltak az állami fenntartású otthonban, s 15 beteget vittek kórházba. Mint megtudtuk, munkába állt kedden az a bekölcei illetőségű gondozónő is, aki szintén megfertőződött, de mivel különösebb tünetei nem voltak, otthoni karanténban vészelte át a két hetet. Azt is elárulta: jelenleg egy új koronavírus-gyanús ápolt van az idősek között, hozzá szerdán érkeznek, hogy leteszteljék. 

Ennek fényében úgy tűnik, kissé talán elsietett volt a város háziorvosának optimizmusa, aki örömhírként jelentette be hétfőn a település közösségi oldalán: „Elmondhatjuk, hogy hetek óta nincs új koronavírusos esetünk sem a városban, sem a szociális otthonban. (...) Valószínűleg a borsodnádasdi kiemelkedő hullámon túl vagyunk” – írta. Erre a jó hírre hivatkoztak az otthon közelében lakók közül többen is, s mintha valóban kissé felszabadultak volna a nyomás alól, maszkot alig viselt valaki, s a másfél méteres távolságot sem nagyon tartották be...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.