Szerző: SZELESTEY LAJOS
2020.04.22.
Továbbra is teljhatalom és a sajtószabadság lereszelése a téma a nemzetközi sajtóban.
Magyarország két hellyel visszaesett a múlt évhez képest a Riporterek Határok Nélkül legfrissebb jelentésében, amely a sajtószabadság helyzetét méri fel a világban. Így jelenleg a 89. helyet foglaljuk el 180 állam között.
A bevezető, amely valószínűnek tartja, hogy a vírusválság csak még jobban megnehezíti az újságírók munkáját, külön is kiemeli, hogy egyes politikusok, lásd Orbán Viktort, még Európában is lecsapnak a kórokozó kínálta alkalomra és saját hatalmukat erősítik még tovább. Így a miniszterelnök dekrétumokkal irányíthatja az országot, ameddig csak jónak látja. Vagyis a kormányfő megkerülheti a törvényhozást, jogszabályokat függeszthet fel. Bírálók szerint még inkább szűkül a szólásszabadság, a kabinet pedig több lehetőséget kapott, hogy sajtómunkásokat üldözzön.
A Magyarországról szóló rész azt a címet kapta, hogy a dolgok nem változnak, bár az elmúlt év viszonylag csendes volt. Nem öltek meg egyetlen újságírót sem, és a tulajdonosi szerkezet sem módosult lényegesen a médiában. A piacot a kormánybarát KESMA uralja, továbbá folytatódik az a versenytorzító gyakorlat, hogy az állami hirdetések java meghatározott szerkesztőségeknek jut.
Független újságírók ugyanakkor egyre nehezebben jutnak érdemi információkhoz. Nem kérdezhetik csak úgy a politikusokat az Országgyűlésben, nem juthatnak be minden további nélkül bizonyos eseményekre. A kormány tagjai nem adnak interjút kritikus sajtóorgánumoknak. De az is idetartozik, hogy közintézmények kommunikációs osztályai nem válaszolnak a szabad sajtó kérdéseire. Az irányító hatóság, a Média Tanács személyi összetétele a múlt év végén megújult, de az új tagok is csak a Fideszt képviselik. A kormánypárt tagjai a parlament eseti bizottságában egytől egyik elutasították azokat, akiket az ellenzék javasolt.
Pedig Európai továbbra is példát mutat a sajtószabadságból. Az élen – immár 4. alkalommal – Norvégia áll, Finnország és Dánia előtt. Svédország visszaesett a 4. helyre, mert ott többször is előfordult, hogy riportereket zaklattak.
A jelentés ismertetésekor a Riporterek Határok Nélkül főtitkára külön kiemelte, tudósít a BBC, hogy a válságot kiaknázva tekintélyelvű kormányok bevethetik a hírhedt sokkdoktrinát. Kihasználják, hogy a politika leállt, a közvélemény megvan döbbenve, tiltakozások szóba sem jöhetnek. Ezért olyan intézkedéseket hoznak meg, amelyek lehetetlennek számítanának normál körülmények között. Christoph Deloire ugyanakkor hozzátette: az ma dől el, hogy milyen lesz 2030-ban a tájékoztatás szabadsága, sokszínűsége és megbízhatósága. A BBC megjegyzi, hogy Magyarországon a felhatalmazási törvény 5 évig terjedő büntetést irányoz elő hamis hírek terjesztéséért...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.