Szerző: SCHEIRING GÁBOR
2020.04.26.
A háromrészes sorozat első része itt olvasható, a második pedig itt.
A cikk első része bemutatta, hogy 2010 óta jelentősen nőtt a foglalkoztatottság, ám ennek ára a munkavállalók kiszolgáltatottságának növekedése, az egyenlőtlenségek megugrása volt. A foglalkoztatás bővülését a kedvező világgazdasági környezet és az EU-s források jelentősen befolyásolták. A 2008-as válságot követően a jegybankok elöntötték a pénzpiacokat hitellel, ami javította a vállalatok pénzhez jutási lehetőségeit is. Emellett jelentős ingatlanár növekedést is eredményezett sok helyütt, többek közt Budapesten is, amit a lakástulajdonos középosztály örömmel vett. A 2008-as válság a transznacionális vállalatokat is rákényszerítette arra, hogy csökkentsék nyugati bérköltségeiket, így fokozták a már meglévő kelet-európai összeszerelő üzemeik termelését.
A globális gazdasági ciklushoz kapcsolódó exportkonjunktúra, valamint az állam megnövekedett beruházási aktivitása az EU-forrásokra támaszkodva jelentős gazdasági növekedést eredményezett. Ez a növekedés ugyanakkor nem kimagasló régiós összehasonlításban, Lengyelország és Szlovákia is gyorsabb ütemben növekedett 2010 és 2019 között átlagban, mint Magyarország.
A magyar gazdaság növekedése és a foglalkoztatás bővülése 2010 óta egyre kevésbé kapcsolódik a transznacionális tőke beáramlásához. 2010 óta a külföldi tőkebeáramlás üteme jelentősen lassult. Igaz, így volt ez valamennyi régiós országban – tehát a függő fejlődés extenzív szakasza mint modell kifulladni látszik az egész régióban, nemcsak Magyarországon. Igazán egyértelmű visszaszorulást azonban csak Magyarország esetében tapasztalhatunk, bár az is igaz, hogy Magyarország indult a legmagasabb szintről. 2009-ben a teljes működőtőke állomány értéke a GDP 76%-át tette ki, ez 2018-ra 57%-ra csökkent.
A működőtőke beáramlása a teljes bruttó állóeszköz-felhalmozás 22,45%-át tette ki 1991–2010 között átlagban, 2011–2017 között ez az arány 6,6%-ra csökkent, ami 71%-os visszaesést jelent, messze meghaladva a lengyel (10%) vagy a cseh (41%) értéket. Hasonló csökkenést mutatnak a zöldmezős beruházások, amelyek száma a 2003–2010 közötti éves 193-as átlagról 96-ra csökkent 2011 és 2017 között, ami 50%-os visszaesést jelent, szintén messze meghaladva a cseh (27%) értéket, amíg Lengyelország enyhén még növelni is képes volt a zöldmezős beruházási projektek éves számát ugyanebben az időszakban.
A magyar gazdaság függősége ugyanakkor nem csökkent érdemben. Egyrészt az állami beruházások döntő részben EU-s, tehát külső forrásokra épülnek, másrészt a külföldi tőke állománya továbbra is kimagasló nemzetközi összehasonlításban.
A magyar cégek továbbra sem tudják a globális termelési láncokban rejlő lehetőségeket kihasználni, a globális láncok magyarországi telephelyein keletkező érték nagy része külföldre vándorol. Ezt a kiszolgáltatottságot jól mérhetjük azzal, ha összevetjük, hogy a teljes magyar exportban mennyi a külföldi hozzáadott érték („backward participation in GVCs”), illetve hogy a többi ország exportjában mennyi a magyar cégek hozzáadott értéke („forward participation in GVCs”). Ez a hányados tehát azt ragadja meg, hogy a nemzetközi termelési láncokban keletkező érték mekkora része áramlik Magyarországra külföldről, illetve mekkora része áramlik külföldre Magyarországról. E mutató szerint Magyarország az OECD egyik legkiszolgáltatottabb gazdasága volt 2010 előtt, ám ez szinte semmit sem változott 2010 után. Összesen 4 százalékpontot javult a mutató, ám közben valamennyi visegrádi országban hasonló javulás következett be, szóval Magyarország továbbra is az OECD egyik sereghajtója e tekintetben...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.