Szerző: GRÁD-KOVÁCS MÁRTA
2020.04.06.
Már csak négy hét van hátra az idei érettségi időszak kezdetéig, a végzős diákok azonban még mindig nem tudják, mi vár majd rájuk. Három fiatal mesélt lapunknak arról, melyik megoldást preferálnák, és hogyan oldják meg a felkészülést a megváltozott körülmények között.
"A bizonytalanságot övező stressz és a tájékoztatás hiányában kialakuló düh szinte mindenkiben megjelent, tanároknál és diákoknál is. Emiatt sokszor alaptalanul is negatívan állunk hozzá az érettségihez"
– mondja Noémi, az egyik budapesti középiskola végzős diákja, aki nemrég létrehozott egy Facebook-csoportot, amelyben a végzősök megoszthatják egymással az érettségihez szükséges anyagokat. A csoportnak immár több mint 30 ezer tagja van.
Nem csoda, hogy az érettségi előtt álló diákok ezrei igyekeznek egymásnak segíteni, hiszen nem elég, hogy a koronavírus-járvány miatt az utolsó félévükben egy csapásra kellett átállniuk egy teljesen ismeretlen felkészülési formára a digitális tanrend bevezetése miatt, az utóbbi hetekben a közelgő vizsga lebonyolítása körül is gyűlnek a kérdőjelek.
Az érettségi időszak az eredeti terv szerint május 4-én hétfőn a magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsgákkal indulna, majd az írásbeli forduló május 25-én az olasz nyelvvel zárulna. Az emelt szintű szóbeli vizsgákat június 4-11. között, míg a középszintű szóbeliket június 15-tól 26-ig tartanák az iskolák...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.