2020. április 2., csütörtök

NAGY GÁBOR: MUNKA HADÁNAK A LÉPTE - SZUBJEKTÍV LAPAJÁNLÓ

HVG ONLINE
Szerző: hvg.hu
2020.04.02.


Ha ezt Karl Marx (a békebeli Közgázon végzettek számára Marx Károly) megérhette volna – sóhajthatnak fel a szívük mellett a politikai elkötelezettségüket is a bal oldalon hordók azon intézkedések láttán, amiket a kormányok az utóbbi napokban sorra bejelentenek. Mert azt láthatná, hogy

a kapitalizmus elért a fejlődés azon fokára, amikor megszületett a szocializmus, és ehhez nem is kellett forradalom – elég volt egy járvány.

Mint a Világ rovat körképéből kiderül, a polgári európai kormányok magáncégek helyett vállalják át a munkavállalók bérének részleges kifizetését, a költségvetésből öntik a pénzt a gazdaságba, néhol korábban csak idealista marxisták által szorgalmazott jóléti intézkedéseket hoznak. És két ország is bejelentette, hogy kész állami tulajdonszerzéssel is a megrendült vállalatok segítségére sietni: Németország, ahol Marx született, és Nagy-Britannia, ahol elhunyt.

Ha a Fókuszban rovatban azt olvassuk, mit tett eddig a magyar kormány, miközben a szomszédos országok mindegyike kivételes intézkedésekkel próbálja megakadályozni, hogy a munka hada ne legyen kénytelen kimasírozni a gyárakból, mert megszűnik az állása, egy másik, szintén dús arcszőrzetű Marx képe ugrik be. Mégpedig Grouchóé, aki aranyköpései egyikében megjegyezte: „Most akkor kinek hiszel, nekem vagy a szemednek?” Mert Orbán Viktor ugyan azt üzente, hogy senki nincs egyedül, de mégis úgy érezheti magát az, akinek a csődközelben lévő munkáltatója nem tudja eldönteni, a negyedév zárásával elküldje, vagy várja meg, mi lesz a jövő héten ismertetendő történelmi gazdaságmentő tervben...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.