Szerző: JEDLOVSZKY KRISZTINA
2020.04.22.
Mindez csak növeli a szorongást és az idegességet, ami a járványhelyzetnek alapvetően is a velejárója. De miért és hogyan kezdenek az emberek karanténszabályt szegni, és hogyan lehet a járványügyi stratégiákat a sikeres védekezés jegyében ehhez igazítani?
Kié a felelősség?
Jól azonosított pszichológiai folyamatok állnak a háttérben, amikor valaki nem veszi komolyan a kijárási korlátozásokat. Az egyik ilyen, a szociálpszichológiában az ameriki John Darley és Bibb Latané által leírt jelenség a felelősség megoszlása, azaz a híres járókelő-effektus (bystander effect). Elvileg mindenki felelősséggel tartozik nem csupán önmaga, a hozzá közel állók, de a többi veszélyeztetett csoport iránt is. Itt lép a képbe a a járókelő-effektus: minél több ember képes segítséget nyújtani egy vészhelyzetben, mondjuk egy utcai balesetnél, annál kevesebben mutatnak erre valós hajlandóságot. A jelenlegi járványhelyzetben pedig minél több emberen múlik az intézkedések betartása, annál többen érzik, hogy amit ők tesznek, az nem is annyira számít, csupán csepp a tengerben. Mivel most az egész lakosságnak egyszerre kell cselekednie, senki sem érzi, hogy pont az ő kis botlása, egyéni szabályszegése lenne a védekezésben hátráltató, és hogy épp őt terhelné a felelősség az új esetek miatt.
Érzékletes példát ad a jelenségre az amerikai CBS csatorna egyik, március végi híradója. A műsor egy interjúsorozatot készített az egyetemi tavaszi szünet kezdetekor Floridában bulizó fiatalokkal. Ekkorra már javában dúlt a járvány Amerikában,, sorra zártak be az egyetemek és a szórakozóhelyek is. A floridai nyaraló egyetemisták eközben ilyeneket nyilatkoztak:
„Elég nagy szívás a vírus. Ha elkapom, elkapom. De ez sem állíthat meg minket a buliban, hisz' annyira régóta terveztük már!"
„Lesz, ami lesz. Úgysem akkora cucc ez a járvány!"
És ahogy hazamentek a év bulijáról, vitték magukkal a vírust is. A New York Times jelentése szerint például 70 texasi diákból 44-en tértek haza fertőzötten, és közben valószínűleg százaknak adták tovább a betegséget...
Jól azonosított pszichológiai folyamatok állnak a háttérben, amikor valaki nem veszi komolyan a kijárási korlátozásokat. Az egyik ilyen, a szociálpszichológiában az ameriki John Darley és Bibb Latané által leírt jelenség a felelősség megoszlása, azaz a híres járókelő-effektus (bystander effect). Elvileg mindenki felelősséggel tartozik nem csupán önmaga, a hozzá közel állók, de a többi veszélyeztetett csoport iránt is. Itt lép a képbe a a járókelő-effektus: minél több ember képes segítséget nyújtani egy vészhelyzetben, mondjuk egy utcai balesetnél, annál kevesebben mutatnak erre valós hajlandóságot. A jelenlegi járványhelyzetben pedig minél több emberen múlik az intézkedések betartása, annál többen érzik, hogy amit ők tesznek, az nem is annyira számít, csupán csepp a tengerben. Mivel most az egész lakosságnak egyszerre kell cselekednie, senki sem érzi, hogy pont az ő kis botlása, egyéni szabályszegése lenne a védekezésben hátráltató, és hogy épp őt terhelné a felelősség az új esetek miatt.
Érzékletes példát ad a jelenségre az amerikai CBS csatorna egyik, március végi híradója. A műsor egy interjúsorozatot készített az egyetemi tavaszi szünet kezdetekor Floridában bulizó fiatalokkal. Ekkorra már javában dúlt a járvány Amerikában,, sorra zártak be az egyetemek és a szórakozóhelyek is. A floridai nyaraló egyetemisták eközben ilyeneket nyilatkoztak:
„Elég nagy szívás a vírus. Ha elkapom, elkapom. De ez sem állíthat meg minket a buliban, hisz' annyira régóta terveztük már!"
„Lesz, ami lesz. Úgysem akkora cucc ez a járvány!"
És ahogy hazamentek a év bulijáról, vitték magukkal a vírust is. A New York Times jelentése szerint például 70 texasi diákból 44-en tértek haza fertőzötten, és közben valószínűleg százaknak adták tovább a betegséget...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.