- HETI LAPSZEMLE
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2020.04.11.
444: Parlament: 700 milliárd már a Budapest-Belgrád vasút, de megéri
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes múlt héten nyújtott be egy törvénymódosítást, ami tíz évre titkosítaná Magyarország történetének legnagyobb vasúti beruházásának szerződéseit. Semjén javaslatát szerdán tárgyalta a parlament, a közel négyórás vitában pedig kiderült, hogy a kínai hitelből megvalósuló Budapest-Belgrád vasútvonal 590 helyett már 700 milliárd forintba fog kerülni a kormány szerint. Ez az összeg 660 kilométer felújítását, 200 kilométer építését, és 400 kilométer vasúti pálya villamosítását tartalmazza. A kivitelezésben Mészáros Lőrinc (cége) is részt vesz, vagyis a pénz egy része az övé lesz.
Hvg.hu: Maszkok és fertőtlenítőszerek tűnnek el a kórházakból, több feljelentést is tettek már
Feljelentést tett több kórházvezető amiatt, hogy egészségügyi készletek tűntek el a kórházakból – mondta a koronavírus-járvány miatt kirendelt országos kórházfőparancsnok, Halmosi Zsolt, aki szerint több büntetőeljárás is folyamatban van. A Kossuth rádiónak nyilatkozó vezérőrnagy szerint sokszor nem lehet követni a kórházi szájmaszkok, fertőtlenítőszerek útját.
Index: 409 millióból Egyházi Egészségügyi Oktatási Központot hoz létre a kormány
A beruházás felügyeletére az emberi erőforrások miniszterét, Kásler Miklóst jelölték ki. Az előkészítés és megvalósítás pedig a Szeged-Csanádi Egyházmegye feladata, és az egyházmegye lesz az intézmény fenntartója és használója is. A Szeged-Csanádi Egyházmegye vezetője Kiss-Rigó László püspök, aki vállaltan fideszes: többször nyilvánosan kiállt a kormánypárt mellett. A Fidesz nem hálátlan: az egyházmegye korábban 20 milliárd forint támogatást kapott, amiből bő 13 milliárdot egy focistadion felépítésére költötték.
24.hu: A 147 milliós kerékpárút, amin a fideszes polgármester a helyettesének tolta a közpénzt
Az őszi önkormányzati választás Gödön is nagy változásokat hozott: a fideszes Markó József 13 év után elvesztette városvezetői székét, és a momentumos Balogh Csaba lett az új polgármester. A választás után elkezdték átvilágítani a fideszes időszak projektét, és közülük egynek az átvilágítási jelentése az internetre is felkerült. a 147 millió forintos összköltségű kerékpárútprojekt során egy régi utat újítottak fel, és a városvezetés a saját munkatársait bízta meg különböző részmunkákkal. Az alpolgármester például bruttó 800 ezer forintot kapott szervezési feladatokért, azoknak viszont nincs nyoma.
Blikk: Nem hiszi el, mennyiért bérel lakást Mengyi Roland felesége Budán
A budai várnegyed legszebb részén, a Dísz téren jutott egy önkormányzati bérlakáshoz a Harry Potter-könyvek főgonoszaként, Voldemort nagyúrként elhíresült Mengyi Roland volt fideszes képviselő felesége. A 75 négyzetméteres lakás bérleti jogát nem sokkal a magát Voldemortnak hívató Mengyi képviselővé válása után, 2010 nyarán szerezte meg Mengyi neje, és közel négy évig bérelte az ingatlant. Mengyi Rolandot tavaly ősszel ítélte négy évre a bíróság költségvetési csalás kísérlete és más bűncselekmények miatt: idén januárban vonult börtönbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.