2020. április 22., szerda

KARANTÉNHOTEL: BALATONI PANORÁMÁS APARTMANBA MENEKÜL A PESTI "FELSŐKÖZÉP"

MAGYAR NARANCS
Szerző: FÓNAI IMRE
2020.04.22.


Bár Orbán Viktor igen, a szálláskiadók még nem engedték el az idei szezont a Balatonnál. Helyszíni beszámoló.

Siófok sóstói üdülőterületén – ahol állandó lakos alig él – a múlt szombat semmivel sem tért el attól, amit a „normális” áprilisi hétvégéken megszoktunk. A legtöbben most először "ruccantak le" a fővárosból és az ország más tájairól, hogy hozzáfogjanak nyaralójuk rendbetételéhez. Mintha nem is lenne járványügyi veszélyhelyzet, vagy felszámolták volna a kijárási korlátozásokat.

Találkoztunk olyannal is, aki a veszélyhelyzet idejére költözött a Balaton mellé, de ő nem igazán akart nyilatkozni. Nem is meglepő, az elmúlt hetekben több olyan hír is megjelent az országos sajtóban, hogy a nagyvárosi emberek a tó partján bekkelik ki a járványt.

"Ide merészeltünk költözni"

„Kapunk elég bántást. Azért is, mert 65 éven felüliek vagyunk, és nem átallunk boltba menni, meg azért, hogy pestiként ide merészeltünk költözni ezekre a nehéz hetekre” – hadarta el egy szuszra György a panaszait. Ő Sóstó magasparti utcájában lakik most, ahonnan rálátni a Balatonra.

Ám mire megkérdezhettem volna, hogy miként rendezkedtek be, hogyan élik a mindennapjaikat az „önkéntes balatoni karanténban”, már el is tűnt a sokszobás nyaraló ajtaja mögött...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.