Szerző: FÖLDES ANDRÁS
2020.04.11.
A koronavírus terjedése ellen bevezetett kijárási korlátozás és a berobbanó tavasz keveréke különös reakciót váltott ki az emberekből. Annyian lepték el a népszerű kirándulóhelyeket, hogy egyértelmű volt: most olyanok is megjelentek a parkokban, erdőkben vagy sétányokon, akik a hétvégét eddig inkább a Netflix előtt töltötték.
A reakció egyébként érthető, hiszen egész másképp tekint az ember a kimozdulásra egy hét munkába járás után, mint amikor a szóban forgó héten a négy fal közt home office-olt.
MINDEZ NEM VÁLTOZTAT A TÉNYEN, HOGY A HÉTVÉGI CÉLPONTOK VÁRATLANUL NEM A TÁVOLSÁGTARTÁS, HANEM AZ ÖSSZETÖMÖRÜLÉS SZÍNHELYEI LETTEK.
Ez pedig pont ellentétes mindazzal, amit a járványügyi rendelkezések el akarnak érni. A csütörtökön kihirdetett rendelet ezt a helyzetet szerette volna megoldani: lehetővé tették, hogy az egyes települések vezetői maguk hozzanak szigorúbb korlátozó intézkedéseket.
A négynapos húsvéti ünnep kezdőnapján megnéztük a legkedveltebb budapesti és városkörnyéki kirándulóhelyeket, hogy lássuk: hogyan próbálják az egyes települések távol tartani az emberáradatot. A listából kiderül, hova ne induljon el semmiképpen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.