Szerző: Hírklikk
2020.04.02.
„Hazug és hamis minden olyan állítás, amely a forint drámai árfolyamromlását kizárólag a járvány miatti gazdasági válság következményének próbálja beállítani” – szögezi le, véleményét részletesebben is kifejtve és megindokolva, most megjelent gyors-elemzésében Békesi László, volt pénzügyminiszter.
A Facebookon olvasható írásában részben az elmúlt évek elhibázott magyar gazdaságpolitikájára; részben az úgynevezett koronavírus-törvény pénzpiacokat is elrettentő hatására; részben pedig arra vezeti vissza, hogy a járvány okozta kockázatok és bizonytalanság miatt, a befektetők a minél nagyobb biztonságra törekednek. Békesi romboló inflációt vetít előre és megállapítja, hogy „a járványon túl is hatalmas árat fogunk fizetni mindannyian az Orbán-rezsim bűneiért”.
A volt pénzügyminiszter posztját a forint árfolyamának bezuhanása motiválta. Szerdán – mint összegzi – az euró forintárfolyama megközelítette a 370, a dolláré a 340, a svájci franké a 350 forintot. Miközben a kormánypropaganda szerint, a magyar gazdaság száguld és éltanulók vagyunk az egész EU-ban is, egy év alatt az euróhoz képest 13, a dollárhoz képest 16, a svájci frankhoz képest 20 százalékkal romlott a forint árfolyama...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.