HALÁLUNK OKA

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2020.04.08.

A mi utcánk gyönyörű. Ha benne lakik az ember, mint annak része, észre sem veszi ezt, csak olykor és akkor, ha valami tér-, és időbeli távolságba kerül tőle, mint most is, amikor búcsúzik, nem tudhatva azt, elkapta a kórt avagy nem, jön-e érte a megváltó halál, vagy csak a többiekért. Ez okozza, hogy a kívülálló szemével képes látni az ember, mintha vendég volna itt, mint Kosztolányi hajnalban a Logodi utcában, esetleg mintha tényleg távoli vidékről érkezett volna ide, s meg, és riadtan vár, de egyedül. Málló aszfalt, villanyoszlopok, légvezetékek, mint amerikai filmekben egy elhagyatott kisváros, kopott házak meg kukák a járdán, ilyen az én utcám.

De egy napon – mint már elmeséltem, de ezt nem lehet megunni -, szóval egy napon, egy hónapban egyszer, kivirulnak benne az emberek, amikor nyugdíjfizetés ideje van, és különösen lehet várni a postást. Máskor is, de akkor nagyon. A népek otthonkában könyöklenek az ablakban, a férfiak sem kocsmába mennek, hanem díszbe öltöztetik a szívüket, hogy majd lehet kocsmába menni, a tekintetek északot, az utca végit pászmázzák, ahol a lehangoló panelek tövében fel kell tűnnie az zöld alaknak, táskájában pénz, szívében vidámság és a többi szép dolgok. Előőrsök vannak, akik elmennek a horizontba bele, jobbra fordulnak meg balra is, hogy jön-e már...

ITT OLVASHATÓ