2020. április 2., csütörtök

HADIHELYZETBEN A FEKETÉZŐKET IS BÜNTETNI KÉNE, RÖGTÖN ÍTÉLŐ BÍRÓSÁG ELÉ KELLENE ÁLLÍTANI AZ ATV VEZETŐIT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2020.04.01.


Az Orbán-rezsim hadiállapotokat teremtett, katonák grasszálnak az utcán, katonai kórházparancsnokok fontoskodnak, és katonák számolnak be a televízióban az egészségügyi helyzetről. A felhatalmazási törvény korlátlan hatalmat adott: rendeleti kormányzást vezettek be, öt évig terjedő börtönnel fenyegették meg az újságírókat. Csak a feketézőkről feledkeztek meg, akik az alapvető szükségleti eszközökkel kereskednek, seftelnek, árdrágítást folytatnak és ügyeskednek. Rendkívüli állapot esetén, a hadikommunizmusban, ellenük is fel kellene lépni, méghozzá a törvény teljes szigorával.

Az ATV-ben Ékszer TV néven egyébként is nyilvános bűncselekménysorozat zajlik, amelynek során értéktelen gagyit árusítanak a valós ár sokszorosáért, ebből csinál magának pénzt egy bevett keresztény egyház és az egyház vezető lelkésze. Bűncselekményből gazdagodnak. De ezt most kiterjesztették a koronavírus-járvány okozta hiánycikkekre, a kézfertőtlenítőkre is. Az ATV-n 12 ezer forintért árusítottak a járvány közepén kézfertőtlenítőt, a nézőket sokkolva és manipulálva ezzel, miközben a termék hatása és minősége is erősen megkérdőjelezhető.

Ráadásul az ATV-ben feketéző ügyeskedők azt állították, hogy az általuk árusított kézfertőtlenítők eredeti ára csaknem 60 ezer forint volt, arról szállították le 11 970 forintra. Ez becsapás, nem háborús időben is a fogyasztóvédelem súlyos büntetését vonná maga után. De egy világjárvány idején a hiánycikkekkel való seftelés, árdrágítás, csalás súlyos közrend elleni vétség, amit a felhatalmazási törvény szigora is jól érzékeltet, azonban bűnös felelőtlenség révén ezeket a súlyos bűncselekményeket nem vették fel a büntetendő kategóriák listájára. Van ez olyan súlyos eset, mint egy esti séta a parkban kijárási korlátozás idején.

Az ATV ráadásul egy államilag elismert, “bevett egyház” magántelevíziója, amely akkor is valamiféle hitelt érdemlő médium igényével lép fel, ha egyébként egy szekta vezetőjének magánvallalkozása, ahogy az egész szekta, a Hit Gyülekezete is a Németh-család magánvállakozása. Az emberek hitelt adnak neki, ezért ilyen árdrágítás is lehet a rémhírterjesztés kategóriája, mert alkalmas lehet a pánikkeltésre. A tulajdonos felel azért, ami a televíziójában megjelenik, ahogy a tulajdonos fia is, aki az ATV vezérigazgatója. Németh Sándor vezető lelkész, és a fia, Németh S. Szilárd felelős a feketézésért, az árdrágításért és a pánikkeltő rémhírterjesztésért...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.