Szerző: ÉS
2020.04.17.
Demény Péter: Íriszillat és szarszag
INTERJÚ
Beszélgetés Farkas Katalinnal, a CEU egyetemi tanárával
K R I T I K A
Ismeretlen szerző: A Nibelung-ének. Fordította Márton László. Kalligram Kiadó, Budapest, 2020, 656 oldal, 5990 Ft
Márton László a szöveget nem heroikus vagy nemzeti eposzként, hanem regényként kezeli, melyben például a férfi–nő viszonyok asszimetriái a mítoszból a történelembe tartó és a történelemből a mítoszba vágyó határátlépésekben rajzolódnak ki a legélesebben. A mitikus őscsodákat végrehajtó Siegfried halálával és Attila hunjainak megjelenésével (a hun udvari környezet és társadalom festése nagyban hasonlít a félig pogány, félig keresztény magyarság világához), sőt, már talán az ősprimitív tisztaság illúziójából a szerelem civilizáló hatására kilépő xanteni Siegfried beilleszkedésével a burgundi lovagi etika szabályrendszerébe a mítoszi köd is egyre oszlékonyabb, a varázsmese egyre illékonyabb, s egyre inkább a történelemformáló erők pszichoszociális aspektusai kerekednek felül. Márton fergeteges drámai gócpontokat teremt a nyelvi megformálás merészségével és dinamikájával, s olykor az irónia nehezen felfejthető alakzataival aknázza alá a patetizmusra amúgy is kevéssé hajlamos szöveget...
Darida Veronika: Ex libris
Szabó Attila: Az emlékezet színpadai
Imre Zoltán: Az idegen színpadra állításai
Kérchy Vera: Médea lányai
Markus Joss, Jörg Lehmann (szerk.) : A dolgok színháza
Markó Béla: Az emlékezés etikája
Várady Tibor: Mi történt Écskán? Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2019, 185 oldal, 3500 Ft
Oly módon Trianon-könyv ez elejétől végéig, hogy alig beszél Trianonról, viszont annál többet azokról, akik nemhogy egy országra, de még szeretteikre sem viselnek igazán gondot. Túlzásnak tűnik? Periratok, levelek, számlák bizonyítják. A múlt az egymás mellé illesztett dokumentumokban egészen másnak mutatkozik, mint ahogy a történelemkönyvek írják. De azért szeretet is van ebben a dokumentum- (és esszé-)regényben, a szerző szeretete a soknemzetiségű Bánát iránt, ahol talán mégis úgy lehet túlélni sok mindent, hogy nem szabad tudomásul venni a történelmet. A nemcsak jogászként, hanem íróként is kiváló Várady Tibor tűhegyes iróniával mutat rá, mi a megoldás...
Zalán Tibor: Múltba hatoló jelen
Tóth Erzsébet: A macskám Pasolinit olvas. Nap Kiadó, Budapest, 2019, 240 oldal, 3500 Ft
A szövegek nagy időtávot ölelnek fel a fiatal írók emlékezetes, nyolcvanas évekbeli szentendrei tanácskozásától Fekete Vincéig vagy Pollágh Péterig, a napjainkban még fiatalnak számolt költőkig. A gyűjtemény nyitányában székfoglalót, kérdést episztolában megválaszoló emlékezést, illetve újabb Szentendre-boncolgatást találunk. Ezekben kapjuk meg, esszenciálisan, Tóth Erzsébet nézeteinek fogalomtárát; emlékek és állásfoglalások keverednek bennük költőhöz illendő rapszodikussággal; bátorság – és olykor vagdalkozás – az állításokban, axiómák a kimondásban, kíméletlenség az ítéletekben...
Géczi János: Állati szimbólumok
Vígh Éva (szerk.): Állatszimbólumtár. Balassi Kiadó, Budapest, 2019, 398 oldal, 5400 Ft
A zooszimbolika, amelynek leginkább az emberi közösségek etikai szabályozásában jutott és jut szerep, több évezredes történettel rendelkezik. Némelykor elrugaszkodási pontokként ragadhatóak meg a tudományos állatan által is elfogadható ismeretek. Fontos állomásai közismertek és hivatkozókra is találtak – Plinius leírásai révén, a Physiologus másolatai kapcsán, Sevillai Isidorus és munkatársainak középkorban sokat forgatott enciklopédiája jóvoltából, vagy a reneszánsz kézikönyvek, a skolasztikus és a reneszánsz állatvilágról gondolkodást egyként hűséggel megjelenítő bestiáriumok közvetítésével tanulmányozhatók az állatértemezések európai változatai. Az állatjelképek bemutatására vállalkoznak a szerzők (köztük, a középkori és a reneszánsz passzusokat jegyző Vígh Éva mellett Újvári Edit, aki a Biblia és a régi magyar művelődéstörténet, Barna Gábor és munkatársai, akik a néprajz, Tüskés Anna, a magyar művészettörténet felől közelítenek a tárgyhoz)...
Weiss János: „Életem javát diktatúrákban töltöttem”
Az ÉS könyve áprilisban – Nádas Péter: Leni sír. Válogatott esszék, I. kötet. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2019, 483 oldal, 4499 Ft
Nádas politikai gondolkodásának kiinduló pontja az 1992-ben megjelent Párbeszéd című kötet, amely 1989-ben készült beszélgetéseket tartalmaz. A könyvben Richard Swartz és Nádas beszélgetnek egymással. „Ha […] annak a változásnak, amely Európa keleti felén most elindult, van valamilyen esélye, akkor szükségszerűen el fogunk jutni egy olyan pontra, ahol éppen e kétféle tartásnak, életfelfogásnak és élettechnikának kell egymással szembesülnie. Akár élesen konfrontálódnia.” (Párbeszéd, 122.) Ez Swartz szólama, ő a konfrontálódásban, a kibeszélésben hisz, Nádas viszont azt szeretné, ha a keleti tartás hozzá tudna igazodni a nyugatihoz. 1992-ben Vajda Mihály még ezt írta: „[Vannak tényezők, amelyek] jelentősen hátráltathatják, de hitem szerint megakadályozni nem tudják valamifajta […] jóléti társadalom kialakulását. – Szabadságra ítéltettünk? Remélem.” (A történelem vége?, Századvég Kiadó, 1992, 103.)...
György Péter: Út az Artworldbe
Maurer Dóra
De akármint is: a különböző folyamatokból végül ki- és leválaszthatóak egyes művek, ahogyan az elkerülhetetlenül a Tate Modern kiállításán is történt Mauerrel, és amúgy mindenkivel, akinek a múzeumok, galériák kiváltságos tereiben való szereplésből kijut. Maurer pályafutása kiemelkedően fontos állomásához érkezett. A Tate Modern, a Juliet Bingham által szerkesztett katalógus, az artworld nagy, mágikus globális/univerzális birodalmában, szakrális terében kiállítani nagyszerű, hiszen az vitathatatlan elismerése hosszú évtizedek konzekvens munkásságának...
Osváth Gábor: Tomáš és Tom
(Tom Stoppard: Leopoldstadt, Wyndham’s Theatre, London)
Stoppard nálunk főként mint a Rosencrantz és Guildenstern halott szerzője ismert, pedig életműve több tucat színpadi darabot (köztük megannyi átiratot, fordítást is) magában foglal. A 82 éves író új művét, a Leopoldstadtot a brit színház az életmű lezárásaként köszöntötte debütálásakor, s egyben mint Stoppard „legszemélyesebb darabját”. És valóban, a személyesség már a témaválasztás által is megfogalmazódhat bennünk: Sir Tom ugyanis 1937-ben cseh zsidó család fiaként született, Tomáš Straussler néven; még kétéves sem volt, amikor szüleivel elhagyta az óhazát. Apja halála után brit férfi vette el anyját, s így lett Tomášból Tom...
Báron György: Hidzsáb nélkül
(Tuniszi terápia. Tuniszi–francia film. Rendező: Manele Labidi. A ruha szabaddá tesz. Francia–algériai–belga–katari film. Rendező: Mounia Meddour.)
Bátor és okos film a Papicha (ez az eredeti címe, a magyarított címnél – A ruha szabaddá tesz – nehezen tudok elképzelni ízléstelenebbet), amely szörnyű állapotokat mutat ugyan, de remény ragyogja be, amelynek aranyfedezete a törékeny-bájos hősnő kőkemény karaktere. Labidi bő két évtizeddel később játszódó filmjében azt láttuk, ha lassan is, de finomul arrafelé a kín, vagyis a remény nem alaptalan – csak idő kell kivárni...
Rákai Zsuzsanna: Eddig legalább mindig volt itt valaki
(A Berlini Filharmonikusok, Neue Vocalsolisten Stuttgart, Sir Simon Rattle koncertje)
A rendezvény különlegessége egyrészt természetesen a program megválasztásából fakad. A hangverseny eredetileg ugyanis a tavaszi szezon egyik rendes, hétköznapi, a hallgatóság tényleges jelenlétét igénylő estje lett volna, amikor azonban a valóság közbeszólt, és a koncertet a virtuális világba helyezte át, kiderült, hogy a műsorra tűzött kompozíciók kivételesen jól tudnak alkalmazkodni ehhez a bizarr szituációhoz is. Egészen egyszerűen azért, mert ahogyan azt az egyes alkotások megszólaltatása előtt rögzített interjúkban a dirigens, Rattle ki is fejti a felvételen, Berio és Bartók két műve voltaképpen pontosan ugyanazt teszi, amit az online hangverseny furcsa, idegen és zavarba ejtő újdonsága: emlékek, idézetek és kollázsok segítségével fogalmaz meg kérdéseket azzal kapcsolatban, mi mindent jelenthet a művészet, a műalkotás és általában véve a kulturális kommunikáció a modern társadalomban...
Molnár Zsófia: Exegi monumentum
A színpadi élőszó bennszakadt, a videokultúra viszont virágzásnak indult. Így idén április 11-én nem csupán írott formában árasztották el a netes felületeket a válogatott versek, hanem az archívumok gyöngyszemei mellett friss mozgóképes anyagok is megjelentek. És nem, ne a Vers mindenkinek steril stúdiófelvételeire gondoljunk, színházi alkotóink szerencsére ennél jóval találékonyabbak...
Fáy Miklós: Mahler szűk szava
(Mahler: 2. szimfónia – a Budapesti Fesztiválzenekar honlapján)
A lényeg, persze, pont nem itt van. Nem az számít, hogy mennyit változtat a közvetítés az eredeti koncerten, hanem hogy mégis fogható, érzékelhető, átélhető egy teljes értékű interpretáció, ami többé-kevésbé egyenes úton, határozott léptekkel jut el addig, hogy hitelesen tomboljon a sok hangszeres, ujjongjon a kórus, hogy feltámadunk. Hogy az egész ne úgy hangozzék, hogy az ember a végén azt mondja, milyen nagy mágus ez a Mahler, még önmagát is csaknem meg tudta győzni...
Grecsó Krisztián: Főtámogató
(„AkoxVlog ::: 20E05 • NAGYSZOMBAT”, YouTube, április 11.)
Mindez akkor, amikor a kulturális területen dolgozók húsvétja nem egészen nagyszombati módon alakult, és számukra a feltámadás is gyalázatosan elmaradt, amikor a profik sem jókedvükből veszik fel magukat egyetlen nyomorult telefonnal, hogyan készíthet valaki efféle minőségi adásokat? A színészek, zenészek, írók magányos felvételei azért olyanok, amilyenek, mert betartják az egészségügyi rendelkezéseket, konkrétan mert a színház zárva, mert a technikai kollégákkal nem lehetnek egy térben...
Végső Zoltán: Zenével túlélni
(Chick Corea húsvéti online közvetítése otthonából – Facebook, április 12.)
Corea célja a sessionjeivel az esendőségre is felhívni a figyelmet, olykor neki is frissíteni kell az óriási repertoárral és a jazz történetével írt memóriáját, ahogy mondja: nem jön kézre kapásból minden darab. A Reverie-t már régen játszotta, lassan szedte össze a hangokat, és ez az újra rátalálás az, ami a megroggyant világ hiteles szimbóluma lehet. Ám Corea szeánsza nem patetikus, éppen hogy szikár, natúr, a maga egyszerűségével engedi, hogy közös nevezőn érezzük magunkat vele.
I R O D A L O M
Nem azt mondom, hogy csalódást éreztem. Vagy hogy meglepetés ért. De megütött, rám koppintott valami nem várt, mégsem egészen ismeretlen érzés mégis, hogy ez ilyen, ez a valóság, ilyen lenne a vágy, a kíváncsiság tárgya, így néz ki, nem bizonyos magazinok női alakjai állnak és hangoskodnak a meleg gőzben, nem nyúlánk, arányos testek fehérsége világítja meg a szürke párát, nem almakerek mellek engedik alácsöpögni a habot, hanem, hanem micsodák. Elhasznált női testek voltak, gyűrt és összeereszkedő, egymásba folyó rétegek, szabálytalan és már megfáradt idomok, hatalmas, lógó mellek, tomporok, vaskos combok, visszeres lábszárak, afféle kisvárosi barokk a szocializmus ihletettségében. Száraz kiskertek, vasak árnyékában termett idős, emberi testek. A fiatal testek is idősek voltak. Forgolódott a sok hús a gőzben, boldogan elsiklott egy szappan...
Szathmári István: A köldök nélküli ember
És ilyenkor felállt, és úgy érezte, csak rá süt a nap, és indult a ház felé, ahol az udvaron baromfik hangoskodtak, és időközönként felkurjantott a hatalmas kakas, tudta, mindig rossz időben, délben, kora délután vagy éppen sötét éjszaka, hajnalban, reggel sohasem, mintha megtiltották volna a cifra madárnak, haladt a gondosan megnyírt sövény mellett az otthonához, ahol a fiú, a jövendő orvos, felnőtt, akadályok nélkül, ha tehette, vastag könyveket vásárolt neki, de az erdőbe is kivitte néha, hogy csak tapasztaljon a gyerek valami mást is, de amikor serdülni kezdett, mikor halvány szőrszálak serkentek ki az orra alatt, mikor órákra bezárkózott a szegényes fürdőszobába, vagy kulcsra zárta piciny szobájának ajtaját, úgy gondolta ez a nagydarab, kérges kezű ember, hogy elárulták őt, de ha a kocsmából hazafelé tartott, övé volt a világ, megjutalmazom az asszonyt, elvégre ő szülte, fogadkozott, és felforrt vérrel lépte át a küszöböt, és szólította párját, de ez is csak a játék része volt, igen, mert mindig tudta, hol találhatja ezt a kissé tartózkodó hitvest, aki, ha jól bepörgették, hajlamos volt anyái gátlásait, berögződéseit magáról levedleni, és úgy omolni a férje ölébe, ahogy az itt nem szokás...
Berta Ádám: A szótagok
Húsz perc után kinyitottam a szemem. Nedvesnek éreztem belül a szemhéjam szélét. Jó érzés volt.
Miután beléptem a szobába, becsukta az ajtót, aztán meggyújtott egy füstölőt. Behallatszott a forgalom a főútról. Az ablakhoz lépett, becsukta. Levegőtlennek tűnt a szoba.
A fehér ingest néztem. A hevenyészett oltár felé fordulva énekelt. Az énekben volt egy-két ismerős szó, govinda, guru, ilyenek. A dallam nem volt monoton, de túlzottan magával ragadó sem.
A fehér inges a keleti mester fényképe előtt sorakozó tálcákon pakolászott. Egy kis, fényes pikszis rizsszemekkel volt tele. Meggyújtotta a rizsszemek tetejét, néhány rizsszem megpörkölődött, aztán kialudt a tűz. A fotó elé tolt tálcák egyikén könnyű szövésű, összehajtogatott kendő hevert. A fehér inges egy másik, laposabb aljú kis pikszisből néhány szem rizst helyezett a kendőre. A harmadik fényes kis edényben víz volt. A fehér inges az egyik virág szirmait a vízbe tunkolta, aztán néhány csepp vizet a szirmokról a kendőre rázott. A kendőre előzőleg rizsszemeket és egy külön tégelyből némi hamut szórt, a fehér vásznon szürke hamu, rizs és víz találkozott. Ez nyilván engem szimbolizál, gondoltam...
Istók Anna: A szemérem határai
Buszon utazom. Szűz vagyok, és szerelmes.
Kezemben egy nagyobb reklámszatyor, benne egy féltve őrzött ajándék valakinek, akinek sűrű pillákkal takart, álmodozó, fekete a szeme. Két nappal ezelőtt csókolt meg először, azóta a föld felett lebegek. Úgy érzem, a világ csak csókból áll, mindenütt szerelmespárokat látok, cirógat az első igazi szerelem tisztasága.
Anyám nem beszél nekem a férfiakról.
Nem tudom, mi történik a csók után, minek kell jönni, mi jöhet, ami szebb, tökéletesebb ennél. Tudok a közösülésről, de nem tudom, hogy néz ki a fasz. Hogy köze van-e a romantikához, azt végképp nem. Saját vaginámat is alig ismerem, homályos fogalom számomra a szemérem, egyébként még közel húsz évig az, mire hosszú évek várakozása után végre teherbe esem...
Szánthó Erika Emma: Csókolom
De amiért végül felmondtam: egyszer az egyik fedélzeti kabinban szarszag van, bennreked, levegőtlen a szoba. Lehajtható ágy, kisasztal, ásványvíz, két pohár, kanapéágy, pipacsos kép, két karosszék kék huzattal, mintha minden rendben lenne. Helyükön vannak a díszpárnák, a fogmosó pohár, a fürdőt nem használták. Aztán a szemetesben megtalálom a sztómazsákjait. Édesanyának is voltak, egyszerre nem bántó, jó a szag. Az utolsó két évében édesanya vastagbelét kivezették a hasfalára. A vendégem így tud üríteni. Aztán ez is milyen: valami élénk gyerekkori emlék villan fel, egyedül vagyok, tehetetlenül, egyszerre nehéz minden tagom, mintha ólomból volna, ülj csak le. Dehogy ülök. Elgyengülök, elvágódom. Meg akarok halni, itt ebben a szagban, fáj, gondolom. A hullámok mossák, ringatják a hajót. Úgy látom édesanyát, mintha valóságos volna. Egy ágyat szeretnék lúdtollal, dunyhával. Nem tudom, meddig fekszem így, suttogást, kiabálást hallok, valamelyik igaz. Kinyitom a szemem, Ewa, a recepciós térdepel mellettem, szőke és csúnyácska, meglegyint, erővel, tudom, hogy nem kedvel. Hagyd már abba a rohadt hisztit...
Székely Szabolcs: 51.
Székely Szabolcs: 52.
Székely Szabolcs: 55.
Solymosi Bálint: A Rózsafüzér Királynője avagy egy utazó napjai
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.