DIGITÁLIS OKTATÁS: A CSALÁDI OTTHONOK GYARMATOSÍTÁSA

HVG ONLINE / ÉLET + STÍLUS
Szerzők: FÖLDES PETRA, PEER KRISZTINA
2020.04.08. 

HIÁNYOZTOK – jelenik meg az üzenet üresen kongó iskolák ablakában, miközben a valóságban egyenesen a családok nappalijába költöztünk. Hogyan lesz a virtuális jelenlét, a virtuális kapcsolattartás élhető és megerősítő minden érintett számára? Röviden úgy, ha megtanulunk egy kicsit gondolkodni egymás fejével, érezni egymás szívével. Pont, mint a valós kontaktuson alapuló kapcsolatban. Vélemény.

A „tantermen kívüli digitális munkarendnek” számos nem kívánt mellékhatását érezzük a bőrünkön – illetve még inkább az idegrendszerünkben. Akár tanárként, akár szülőként vagy diákként – arról már nem is beszélve, ha tanár-szülőként – veszünk részt a folyamatban, az eltelt három hétben rá kellett döbbenjünk, hogy semmi sem az, aminek látszik.

A nappalink átlényegült osztályteremmé, a levelezésünk oktatási nyilvántartássá, a vacsora stratégiai megbeszéléssé vagy informatikai, netán mentálhigiénés tanácsadássá. Szülőként a tanárszereppel küzdünk, tanárként pedig (a módszertani kihívásokon túl) a távolsággal, a kívül rekedtséggel – hiszen megszoktuk és arra szerződtünk, hogy jelenlévőként kísérjük a tanulási folyamatot.

És küzdünk a saját démonainkkal: szorongással és perfekcionizmussal, bénító megfelelési kényszerrel vagy épp a rugalmas alkalmazkodást akadályozó haraggal, lázadással (ki-ki a magáéval).

Mert krízishelyzetben gyakran a legrosszabb énünk veszi át az irányítást. Ez pedig krízishelyzet, és már azzal nagyon sokat segítünk magunknak és egymásnak, hogyha ezt belátjuk, kimondjuk.

Pont nem a pánikkeltés szándékával, épp ellenkezőleg. Azért, hogy értsük, mi történik velünk és kézbe tudjuk venni az irányítást. Visszaszerezni a kontrollt a nem feltétlen legjobb (akár perfekcionista, akár szorongó vagy lázadó) énünktől, hogy olyan éretten tudjunk működni, mint „békeidőben”...

ITT OLVASHATÓ