BINGÓ

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: VÁNCSA ISTVÁN
2020.04.09.

Járványról ennyi bőrt soha még le nem nyúztak. Járványokról bőrt le­húzni valójában nem is igazán szokás, pusztul a nép, világunk nagy mellényű direktorai bambán nézik, de hát tőlük ennél többet aligha várhatunk. Az emberi tudat ősformája az idő hordalékaira való báva rácsodálkozás, kivált oly esetekben, aminő például a cunami, a föld­rengés, a pestis meg a hasonlók, melyekre a köznép borzadva tekint. Fölülemelkedni rajtuk csak a zseni képes, ő ugyanis azonnal felteszi azt a magától értetődő és számára egyedül releváns kérdést, hogy tudniil­lik nekem ebből mi hasznom lesz. Sőt nemcsak felteszi, de üstöllést meg is válaszolja, kidolgozza a stratégiát, akcióba lép, és mielőtt má­sok kettőt pislantanának, minden az övé.

Legyünk tárgyilagosabbak: nem azonnal. Miniszterelnök urunk a koronavírus által tálcán kínált lehetőségeket az elején észre se vette, inkább a régi, megszokott műcsontjához ragaszkodott. A történelmi ki­hívás továbbra is a migráció, mondta a rádiójában február végén, ami­kor a lakosság már rég a vírustól rettegett. Evvel együtt be kell lát­nunk, hogy miniszterelnök urunk látszólagos rugalmatlansága nagyon is megérthető. Járt utat a járatlanért, ez ugyan földszintes bölcsesség, de tapasztalatok hosszú sora igazolja. Ráadásul ez a kérdés egyik ol­dala csupán. A másik az, hogy idejön ez a vírus vagy akármi, a közfi­gyelmet magához ragadja, tematizálni kezdi az egész médiát, ami égbe kiáltó arcátlanság. Oly mérvű, hogy miniszterelnök urunk napokig csak hápogni tudott. Nyilván nem véletlen, hogy a köztévé még április elsején, vagyis a felhatalmazási törvény elfogadását követő második napon is migránsokkal iparkodott riogatni a nagyérdeműt, igaz, most már epidemiológiai megközelítésben, rámutatva, hogy a migránsok ví­rusokat hoznak-visznek. Nagy sikert nem aratott vele, sőt a nézők né­melyike egyenesen a bolondok napjára asszociált, de hát csak az nem hibázik, aki nem dolgozik.

A lényeg az, hogy miniszterelnök urunk aránylag gyorsan összekapta magát, és úgy rán­totta elő a felhatalma­zási törvényt a kalapjából, mint bűvész a kisnyu­lat. Vagyis helyre tolta a kizökkent időt, elannyira, hogy napszálltakor még a vírusról volt szó mindenütt, napkeltekor viszont már a törvény­ről, és nemcsak itthon, hanem globálisan. Nem feltétlenül magasztal­ták, hogy finomak le­gyünk, de nem is ez volt a cél. Biztosra vehető továbbá, hogy a tör­vénynek valójában nem is célja volt, hanem inkább oka, utóbbi pedig abban állt, hogy az udvaroncok hovatovább jobban féltek a ví­rustól, mint a főnöküktől, tehát ideje volt szorosabbra húzni a gatya­madzagot. Persze a csúcs nem maga a törvény volt, ha­nem annak a rekontrája, vagyis a huszárvágás, amikor kormányunk helyeslően írta alá a belga, dán, finn, francia, görög, holland, ír, lu­xemburgi, német, olasz, portu­gál, spanyol és svéd kormányok nyilat­kozatát, amely egy­értelműen őt, a mi apostoli kormányzatunkat sim­feli. És mintha még mindig nem volna elég, a megtelt szekérre külön­féle potentátok újabb és újabb villa szénát hajítanak. „Magyarország az éltanulók között van azokban a kérdésekben, amelyeket a levélírók megfogalmaztak”, mondja az egyik, „a magyar kormány nem hagyja, hogy ilyen súlyos időszakban bárki éket verjen a tagállamok közé és örömmel csatlako­zik az idézett nyilatkozathoz”, írja a másik. Újólag szemléltetve, hogy a magyar guver­nementális nyelv és mondjuk a sza­márordítás között ér­demi különbség nemigen detektálható...

ITT OLVASHATÓ

ÉLET ÉS IRODALOM 2020/15. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM 2020/15. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)