Szerző: SZATHMÁRY ISTVÁN PÁL
2020.04.26.
Képes Gábort irigylésre méltóan sokféle érdeklődés és rendkívül szerteágazó tudás jellemzi, ráadásul személyében a tudomány és a bölcsészet ritkán látott harmóniában fér meg egymással. Többkötetes költő, sikeres technikatörténeti kiállítások rendezője, hely- és informatikatörténész, muzeológus, retroszakértő, a szocializmus popkultúrájának avatott ismerője és nem mellesleg a Víziváros Facebook-oldal ötletgazdája és szerkesztője. Jelenleg a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság főmunkatársaként dolgozik.
– Itt ülünk a Bambi Presszóban, ami nem véletlen (az interjú még a kijárási korlátozások előtt készült – a szerk.).
– Nem, hiszen ez az egyik törzshelyem.
– Ez egy lokálpatriótától nem szokatlan, az már annál inkább, hogy valaki felnőttként szeret meg ennyire egy helyet, hiszen nem itt nőtt fel. Hogyan vált vízivárosi polgárrá?
– Ez egy lokálpatriótától nem szokatlan, az már annál inkább, hogy valaki felnőttként szeret meg ennyire egy helyet, hiszen nem itt nőtt fel. Hogyan vált vízivárosi polgárrá?
– Óbudán születtem, és eleinte a Harrer Pál utcában, egy elit panelházban éltem a szüleimmel és a bátyámmal. Elitet mondtam, és bármilyen furcsán is hangzik, tényleg az volt. Nagypapám a Goldberger textilgyár főmérnöke volt, és a fiatal, pályakezdő orvos szüleimnek ő intézte el, hogy abba a házba költözhessenek. Ott élt többek között Moldova György író, a színész Oszter Sándor, valamint a Benke Valéria nevű politikus matematikusként tevékenykedő fia. Egyszóval igazi értelmiségi ház volt.
Érdekességként jegyzem meg, hogy 1980. június 8-án, az országgyűlési választások napján születtem meg. Az édesanyám szerint azért ekkor, mert előtte volt Farkas Bertalan a világűrben, ő pedig annyira drukkolt, hogy a magyar kozmonauta épségben visszatérjen, hogy megindultak a szülési fájdalmai. És ha már a családi legendáknál tartunk: a nagyszüleim meg a Gyergyó, vagyis akkor még Pór Bertalan utcában laktak, és a nagypapámnak feltett szándéka volt a mi házunkba költözni. Moldováék lakását szerette volna megvenni, le is foglalózta, ám közben elfogyott a pénze. Moldova György viszont a teljes, már odaadott összeget visszaadta, mondván, nem akar más szegénységén meggazdagodni.
– Azt hiszem, csak a családtörténetből bőven kitelne egy nagyinterjú, hiszen még el se jutottunk Vízivárosig…
– Nem akarom bő lére ereszteni az előzményeket, de nagyszüleim a II. kerületi Pór Bertalan utcában, a Vasas-teniszpályánál, egy szintén nagyon érdekes házban éltek. Messze nemcsak jómódú emberek éltek és élnek Budán, de a helyre jellemző módon a különböző elitek képviselői, nemegyszer teljesen ellentétes világnézetű emberek is, egymás szájában laktak itt. Még éltek a régi polgárok és arisztokraták, akik valahogy átvészelték az államosítást, de ugyanúgy megtalálhatók voltak a Rákosi-korszak veterán politikusai vagy azok özvegyei. Például az én dohányzóasztalom Farkas Mihályé, az egykori honvédelmi miniszteré volt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.