Szerző: ILLE ISTVÁN
2020.04.18.
Igazából azt sem lehet tudni, mi is a hazafiasság, és ki a hazafi, és lehet-e azt tanítani? Elég nehéz a hazafiságot definiálni, mindenhol és mindenkinek mást jelent, ráadásul mindenhol más és más az elvárás. Persze, ha lehántjuk cifra héját, kiderül, hogy a fene nagy hazafiság a hatalom részéről csak a feltétel nélküli hűség, a bólogatás és engedelmesség elvárásáról szól.
Persze, az erőszakos hazafiság szervezhető. Stadionbeli rigmusokkal, országos plakáterdővel, médiás hazaárulózással, egymásba érő talpakkal, megéneklünk, Magyarország, Nélküled, sőt, aug. 20-án akár díszmagyarba öltözve, válladon a nemzeti zászlóval ülhetsz a tv ünnepi műsorát megkönnyezni, attól még nem leszel hazafi. Pláne, hogy még nem is tanították.
Nade, majd most! A NAT immár kötelezővé teszi a hazafiságra nevelést. Minél fiatalabb korban, annál jobb. Igaz, hogy a fogalom ismeretlen egy nagycsoportos óvodás számára, de milyen bájos, amikor hazafelé jövet a nemzeti dal első versszakát fújja, valahogy így: jabok legyünk, vagy sabadok? Ez a kéjdés, válassatok! Igaz, egy szót sem ért belőle, pláne nem a vers mögöttes üzenetéből, konkrétan a hazafiság mibenlétéből, de olyan cuki, ahogy kántálja!
De hát papagájként ismétli, mert benne van a tantervben. Aztán csodálkozunk, ha korán megöregszik, mert Benedek Elek, Romhányi, vagy Török Sándor meséi helyett a hazafiság mibenlétéről kell a fejét törnie.
A hazafiság, úgy vélem, nem tanítható. Az vagy van az emberben, vagy nincs, ahogy a szülőföld szeretetét sem lehet senkibe plántálni. Főleg nem a külföldön élőbe, ahogy sarkosan definiálni magyarságukat se...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.