10 CSOPORT, AMELYEKEN AZ ELMÚLT 10 ÉVBEN ÁTROBOGOTT A NER

MÉRCE
Szerző: DIÓSZEGI-HORVÁTH NÓRA
2020.04.28.

Amikor 2010 után a második Fidesz-KDNP-kormány minden második mondatában benne volt az „elmúltolcév” (minden elsőben pedig Gyurcsány), mint a rosszul kormányzás szinonimája, egy idő után végtelenül komikussá vált ez a retorikai fordulat.

A NER 10. évére ráfordulva viszont érdemes megnézni, hogy az elmúlttízév rossz kormányzása hova vezetett. Scheiring Gábor a minap írt az Orbán-rendszer nagy nyerteseiről – talán senkit sem lep meg, hogy a nyertesek köre sokkal szűkebb, mint azoké, akik szó szerint áldozatul estek a Fidesz-KDNP kormánynak.

A teljesség igénye nélkül íme tíz olyan csoport, amelynek tagjai különösen nehéz helyzetbe kerültek 2010 óta:

1. Közmunkások

A Fidesz a 2010-es választások előtt (amikor még vették a fáradtságot arra, hogy valamiféle programmal próbálják meggyőzni a választópolgárokat) 1 millió új munkahelyet ígért. Azt senki sem gondolta, hogy ennek érdekében olyan foglalkoztatási programot indítanak, ami százezreket terel életpálya nélküli munkába, megélhetésre alkalmatlan bérekért. 2011. január elsején változott a közfoglalkoztatás, létrejött az „egységes közfoglalkoztatás rendszere”, az ígéret pedig az volt, hogy a közmunkaprogramból egyenes út vezet majd a nyílt munkaerőpiacra. 2013-ra már 130 ezer embert tereltek ebbe az irányba, ami nemzetközi viszonylatban is magasnak számít (és főképp a közvetlen elődnek tekinthető Út a munkához program számaihoz képest). Hogy aztán a minimálbértől elmaradó fizetéssel, sokszor teljesen értelmetlen munkát végezve meg is rekedjenek abban. A NER 2. ciklusának végére már teljesen nyilvánvaló volt: a közmunka legfeljebb a statisztikák kozmetikázására jó, de semmiképp sem szolgálja azok érdekeit, akiket kíméletlenül beterelnek ebbe a zsákutcába. Idővel a kormány is belátta a eszköz foglalkoztatáspolitikai csődjét, és elkezdte leépíteni a programot. Kérdés, hogy a koronavírus-válság nyomán előálló tömeges munkanélküliség kezelésében mekkora szerepet játszik majd a program újjáélesztése.

2. Dolgozók

Nem csak a közmunkába tereltek, de úgy általában véve a dolgozók is rosszul jártak 2010 óta, méghozzá rendkívül sok szempontból, hisz a kormány egyetlen célja a bérek „versenyképessége”.

Az érdekvédelem ellehetetlenítése, a munkajogok átfogó gyengítése és konkrétan a sztrájktörvény 2011-es átírása rögvest olyan utcába terelte a szakszervezeteket, ahonnan a mai napig nehezen törnek ki.

Borzasztóan nehézzé vált tiltakozni a munkavállalók jogaiért, vagy konkrétan sztrájkolni – ennek a következményei 9 éve folyamatosan velünk vannak. Ennél is problematikusabb, hogy a kormány munkahelyteremtő stratégiája nagyjából kimerült a közmunkaprogramban, illetve a külföldi multik idecsábításában, ami viszont jól láthatóan zsákutca, hiszen minden előrejelzés egy irányba mutatott: ezek a cégek csak addig lesznek nálunk, amíg alacsony bérekért zsákmányolhatják ki a dolgozókat, és nem találnak máshol ideálisabb körülményeket. Nem jobb a helyzet a közszférában sem: az ápolók, tanárok, kulturális dolgozók, közszolgák stb. az egyre rosszabb körülmények mellett azzal is szembesülnek, hogy a bérük egyre kevesebbet ér, miközben egyre több kollégájuk hagyja el a pályát, vagy az országot… A statisztikákból kiderül: 2018-ig sem sikerült választ találni az alacsony végzettségűek, a romák, a kisgyermekes és/vagy nagycsaládos nők munkaerőpiaci hátrányára. És aztán 2018 végén a kormány bedobta a rabszolgatörvényt is, megmutatva, hogy számukra még mindig fontosabb a nagyvállalatok lekenyerezése, mint a magyar munkavállalók helyzetének javítása. A járványhelyzet pedig újfent rávilágított arra, hogy a kormány nem a dolgozók védelmét tekinti elsődlegesnek: a gazdaságvédelmi akcióterv, amelyet oly nagy szeretettel lobogtatnak, a munkavállalók szempontjából a kevésnél is kevesebb, csak szűk kört érint, és számukra sem kínál valódi segítséget. Orbán Viktor előszeretettel hangoztatja ugyan, hogy a munkahelyek védelme és új munkahelyek teremtése a fő cél – ám ha ez azzal jár, hogy újabb embereket terelnek be a közmunka világába, épp ott leszünk, ahol a part szakad.

3. Diákok

Az oktatási rendszert a NER szisztematikusan verte szét, felmérhetetlen károkat okozva. Az egész a köznevelési törvény átírásával kezdődött még 2011-ben, és bár azóta Hoffmann Rózsa neve jóformán feledésbe merült (Balog Zoltán, Palkovics László és Kásler Miklós sokat tett ezért), valójában akkor derült ki először, hogy a Fidesz-KDNP elég összetett módon lát neki a közoktatás lezüllesztésének. Az olyan bűnök, mint a tankötelezettségi korhatár csökkentése 16 éves korra, megmutatják, milyen prioritásai vannak a NER-nek:
egyáltalán nem a diákok érdekeit nézik, hanem azt, hogy a problémák megoldása helyett egyszerűen kitegyék őket a rendszerből képzetlenül a munkaeőpiacra

– így hullanak ki azok, akiknek épp a legnagyobb szükségük lenne a segítségre. A központosítás lehetőséget adott az intézmények kézivezérlésére (megannyi mindennapi problémát okozva iskolaigazgatóknak és pedagógusoknak), ami legfeljebb a kormány arroganciáját bizonyítja, mint ahogy az is: az összes tiltakozás ellenére sem veszik figyelembe immár évek óta, hogy mennyire túlterheltek a diákok, és mennyire nem versenyképes az a tudás, amit a közoktatási rendszerben magukba tudnak szívni. Az olyan intézkedések, mint a Taigetosz-törvény, az érettségi megpiszkálása, a szakképzési rendszer lezüllesztése, az alternatív iskolák vegzálása már csak hab ezen a romlott tortán (és hány ilyen van még…), az új NAT pedig már most borítékolhatóan ugyanezen az úton tartja majd az oktatást. Ez az út pedig valami nagyon rossz helyre vezet: a jövőt veszi el diákok tízezreitől, évről évre.

4. Nők

A járványhelyzet ugyan némileg felülírta, de azért ne felejtsük el: 2020 elvileg az áldozatsegítés éve lenne. Lenne – ha a kormány valóban érdemben foglalkozna a nők elleni erőszakkal, a családon belüli erőszakkal. Csakhogy nem teszi, mint ahogy 2010 óta sem tette egyszer sem. A vakkomondorok kormánya ez, amelynek országgyűlési képviselői gond nélkül alázzák meg a Parlamentben női képviselőtársaikat, amely évek óta nem hajlandó ratifikálni az Isztambuli Egyezményt, és amely lassúsága és szűklátókörűsége miatt képtelen arra, hogy olyan intézményeket működtessen, amelyek hatékonyan tudnának fellépni a nőket érő mindennapi erőszak ellen. A nemek közti egyenlőtlenségek enyhítésére kísérletet sem tesz – ám gond nélkül megy neki a genderelméleteknek, mintha azok holmi úri huncutságok lennének. Nőnek lenni ma Magyarországon semmivel sem jobb, mint 10 évvel ezelőtt volt. És elnézve a kormány cinikus hozzáállását ez így marad még elég sokáig, hiszen a kormány a felső-középosztálynak nyújtott támogatásokon kívül továbbra sem látjuk, hogyan csökkentenék a reproduktív munkák terheit, mint ahogy a nő a Fidesz számára a mai napig nem több, mint a demográfiai mutatók kozmetikázására (szülés útján) alkalmas fehércseléd.

5. Szegénységben élők

Hegedűs Zsuzsa. Talán elég lenne ennyit mondani arról, milyen helyzetben vannak ma Magyarországon a szegénységben élők. Orbán Viktor főtanácsadója, aki a szegénység megszüntetésének zálogaként osztogatott már malacokat és kanonizálta a lopást is (újfent csak megbélyegezve a szegénységben élőket), egy szép napon bejelentette, hogy az Orbán-kormány „felszámolta a rendszerszintű gyermekéhezést és nyomort”, a maga egyszerűségében mutatja meg, mit tesz a Fidesz-KDNP-kormány a szegénységben élők megsegítésére. Semmit, csak üres szavakkal dobálózik, vagy egész egyszerűen úgy tesz, mintha maga a probléma sem létezne. Hogy mégis létezik, arról a számok beszélnek:

a dolgozói szegénység aggasztó növekedésétől az áramszegénységben élők helyzetén át a kilakoltatások számáig rengeteg adat beszél arról, hányan vannak borzasztóan nehéz helyzetben hazánkban.

Összességében azonban a számoknál beszédesebbek a kormány tettei: az intézkedések, amely a felső-középosztálynak és az elitnek kedveznek ahelyett, hogy a szegénységben élők helyzetén próbálnának javítani (mint például az egykulcsos adó, de az oly büszkeséggel lobogtatott rezsicsökkentés is ilyen), vagy a TB-törvény megszavazása, ami egyenesen az életét veszélyezteti azoknak, aki szegénységükből fakadóan amúgy is veszélyeztetettebbek. A NER lényegében eltüntette a középosztályt, amelyből évről évre egyre többen csúsznak le, a felemelkedés esélye nélkül. A kormány pedig a szegénység ellen legfeljebb a számok szintjén harcol érdemben: ha a statisztikák túl komor képet festenek, akkor kicsit kozmetikázzák őket. Vagy egyenesen eltörlik azt a mutatót, ami a reális képet felvillantaná...

ITT OLVASHATÓ