2020. március 28., szombat

VISSZASÍRHATJUK A 2008-AS VÁLSÁGOT

INDEX / EUROLOGUS
Szerző: MÁRTON BALÁZS
2020.03.28.


A 2008-ashoz mérhető gazdasági válság fenyegeti az Európai Uniót a koronavírus miatt, figyelmeztet egyre több közgazdász és politikus, például Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke. A pontos hatást még nehéz látni, de Paolo Gentiloni gazdasági biztos arra hívta fel a figyelmet, hogy

A (GDP ALAKULÁSÁNAK IRÁNYÁT ÉS MÉRTÉKÉT NAGYJÁBÓL ELŐRE JELZŐ) BESZERZÉSI MENEDZSER INDEX KEDDEN A LEGUTÓBBI KRÍZIS KIROBBANÁSA UTÁNI HÓNAPOK MÉLYPONTJÁT IS ALULMÚLTA.

Visszasírhatjuk a 2008-as válságot

Mások még borúlátóbbak. Dalibor Roháč, a konzervatív Amerikai Vállalkozói Intézet nevű think-tank kutatója arra figyelmezetett, hogy a koronavírus akár szét is verheti az EU-t. A szlovák közgazdász részben arra alapozta a figyelmeztetését, hogy épp azok a tagállamok a leginkább érintettek, amelyeknek a legszűkebb a gazdasági mozgástere: Olaszország, Spanyolország és Franciaország.

Magyarország ebből a szempontból első ránézésre jól áll. A gazdasági növekedés az EU élvonalában vagy egyenesen az élén állt, a költségvetési hiányt és az államadósságot pedig – miután Orbán Viktor miniszterelnök tervezett költekezését 2010-ben megakadályozta az Európai Bizottság – az elmúlt tíz évben sikerült kordában tartani.

Ennek ellenére hazánk különösen kiszolgáltatott az uniós piacnak, mert a tagállamok között a keleti és déli nyitás ellenére is az egyik leginkább EU-függő a kereskedelme. A behozatalunk és a kivitelünk nagyjából háromnegyede is a többi tagállamhoz köthető a 2019-es adatok szerint. Tagállamra leszűkítve Németország tarol: az összes import negyede, az exportnál még ennél is nagyobb a részesedése. Az összesítés szerint ezzel a magyar kivitel holtversenyben a harmadik legkiszolgáltatottabb a német piacnak.

Mindez azért nagyon rossz hír, mert Németországban bődületes, akár húsz százalékos visszaeséssel számol a müncheni Ifo Gazdaságkutató Intézet. Az intézet ezt részben arra alapozza, hogy a német gazdaság – a magyarhoz hasonlóan – erősen épít a kivitelre, és épp az ehhez szükséges piacokat és szállítói láncokat zilálja szét a vírus. A tömeges elbocsátások, a – pánikvásárlások mellett sok árutípusnál – visszafogottabb fogyasztás, a közlekedési fennakadások hatása mind végiggyűrűzik a tagállamok között...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.