Szerző: HARGITAI ,IKLÓS
2020.03.28.
A vírus, a válság és a félelem szokatlan magatartásra készteti a vezetőket és a vezetetteket. Le lehet írni humánetológiai fogalmakkal, ami történik?
Le lehet írni anélkül is. Sok tétovázás, sok mellényúlás van, de közben mennek előre a dolgok. Az ilyen helyzetek természete, hogy valakinek döntenie kell, aki értelemszerűen kapkod, rögtönöz, hiszen számára is új a szituáció. Nincs olyan, aki mindent tud, mindenre fel van készülve, a baj pedig tényleg nagy. Sokféle válságkezelési modell van, és mindegyikről tudható, hogy rengeteg pénzbe, emberi erőforrásba és – valószínűleg – emberéletbe kerül, a döntések helyességéről pedig talán csak évek múlva lehet meggyőződni. Ilyenkor az átlagember számára nincs sokkal jobb stratégia az alkalmazkodásnál: csinálni, amit mondanak, és bízni benne, hogy beválik. Végül úgy is mérlegre lesz téve a vezetők teljesítménye, ez is a válságok forgatókönyvéhez tartozik. A járványt egyelőre csak lassítani tudjuk, a megállításához vakcina kellene, az pedig használható formában nem lesz jövő nyárnál előbb. De 2-3 hónap alatt a lakosság 80 százaléka át fog esni a fertőzésen, és közülük 20 százaléknál problémák lesznek. Ilyen nagyságrendű problémás esetre pedig az egészségügy nincs felkészülve, vagyis nem fogja bírni. Némi reménysugár, hogy a 2003-ban kitört SARS koronavírus járvány terjedése egy idő múlva ismeretlen okból leállt, ez akár a mostani vírussal is megtörténhet. Addig azonban, amíg el nem múlik a veszély, az időseket otthon kell tartani. Az is eldöntendő kérdés, hogy meddig – reálisan addig, amíg el nem készül a vakcina.
Milyen módszerei vannak a társadalmaknak a hasonló megpróbáltatások kezelésére?
Az emberi kultúra rengeteg ilyen megpróbáltatásra, és azok tapasztalataira épül. Vannak a tények, amik megtörténnek velünk, amiket megtapasztalunk, és minden tapasztalat egy gondolatot, egy általánosítást szül bennünk. Gondolunk valamit, de nem biztos, hogy úgy van. Ha a gondolatot, amire jutott, az ember elmeséli a társainak, és kellőképpen sokan elhiszik, azaz a közösség elfogadja irányadónak, akkor hiedelem lesz belőle, de attól még mindig nem biztos, hogy igaz. Az csak próbák sora után derül ki. Vegyük a gyilkos galócát: ha valaki megette, meghalt, ebből a tapasztalatból egy idő múlva kialakult egy hiedelem, hogy a gyilkos galóca mérgező, amit az élet visszaigazolt. Az embernek rengeteg ideje volt a gyilkos galócával kísérletezni, és a 200-300 fős közösségekben viszonylag gyorsan körbeért az információ a hiedelemről is, meg az ellenpróba tapasztalatairól is. Ma közel nyolcmilliárdnyian vagyunk – ez is egyfajta közösség az internetnek és a digitális eszközöknek köszönhetően, de ugyanezen okok miatt jóval nehezebb a kontroll, több a fals információ. És most nincs időnk megvárni, hogy a járvánnyal kapcsolatban a helyes hiedelmek kialakuljanak, rá vagyunk kényszerítve, hogy azonnal vagy nagyon gyorsan a jó megoldásokhoz nyúljunk.
Nem lenne egyszerűbb ezt elmondani az embereknek?
Aki följebb van, annak néha olyat is kell mondania, ami nem igaz, de célszerű. Tudjuk, hogy kevés a maszk, mindenhol kevés. Elindult egy olyan kommunikáció, hogy csak az viseljen maszkot, aki beteg. Ez módszertani szempontból nem helyes útmutatás, de az adott helyzetben hasznos célt szolgálhatott: ha kevés van, azoknak kell adni, akik a legnagyobb veszélyt jelentik. Az információt úgy kell adagolni, hogy segítse az optimális elosztást. Ez bonyolult, nincs benne tapasztalat, hogy mit kell tenni vagy mondani. Nézzük meg Anglia példáját. Elindultak onnan, hogy essen át a lakosság minél előbb a fertőzésen, az öregek pedig bújjanak el előle – így sok halottjuk lesz, de gyorsan túl lesznek rajta, míg a mások opció, vagyis a járványgörbe ellapítása azzal járhat, hogy akár 50 évig is tarthat a járvány. A gondolat egészen addig népszerű volt, amíg be nem futottak az első halálhírek. Ahhoz, hogy egyszerre birkózzanak meg a megbetegedésekkel, több százezer ápolási ágy kellene, de nincsen, csak négyezer. Amikor az emberek elkezdtek meghalni – és nem csak az idősek, hanem a fiatalabbak is –, kitört a fölháborodás. Erre átváltottak az ellenkező végletbe: a fiam Cambridge-ben van, ott épp most vezették be a kijárási tilalmat, vagyis az egyik hiedelem helyett a másikat. Nincs kimunkált megoldás. A világban hetente 1,5 millió ember hal meg természetes úton, de amiatt nem aggódunk – az érdekel mindenkit, hogy ő túléli-e a járványt. Az utolsó nagy pestisjárványban Anglia lakosságának a fele meghalt, minden családban több ember. A mai összekapcsolt társadalmainkban csodálatos táptalaj vagyunk a vírusoknak és baktériumoknak. A baktériumokat folyamatos versenyfutás árán valamennyire féken tudjuk tartani antibiotikumokkal, a vírusok ellen csak a lassabban előállítható vakcinák segíthetnek. Világjárvány-szinten ez a mostani egy jól kezelt, jó ellátott helyzet. Fél- vagy egymilliárd halálos áldozat kezelhetetlen lenne, arra viszont elegendő a rendszer kapacitása, hogy azt megakadályozza...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.