Szerzők: PINTÁR LUCA, HUSZTI ISTVÁN
200.03.30.
Még két hete ugrottam be az egyik drogériába, fogkrém kellett, mert pont elfogyott. Az üzletben már csak hét vásárló lehetett bent egyszerre, a pénztárosok pedig már akkor maszkban, gumikesztyűben dolgoztak, és a kasszát a kisebb kosarakkal barikádozták el, hogy így bírják rá a vevőket, tartsák a megfelelő távolságot. Aztán az egyikőjük odaszólt a pénztárban álló kolléganőjének, hogy a főnök megint 12 órára osztotta be, és „nem tudja, hogy fogja bírni”. Hátra fordultam. Egy negyvenes nőt láttam, könnybe lábadt, karikás szemekkel.
Az egészségügyben robotoló dolgozók mellett most azokon is óriási a teher, akiknek köszönhetően az ország még működik. Patikusok, boltosok, szemétszállítók, pizzafutárok, szociális munkások, akik a határaikat feszegetik, hogy ne bénuljon meg teljesen az élet. De a bizonytalanság , a robotolás, és az az érzés, hogy soha nem lesz vége, az ő lelküket is kezdi felzabálni. A feszültség sokszor otthon robban ki: sírnak, mert lelkileg kezdenek teljesen kimerülni. Napokig nem alszanak, mert a megoldást keresik, hogyan szerezzék be az árut vagy hogyan szervezzék át teljesen a működésüket. És a neheze még csak most jön...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.