Szerző: BÁRON GYÖRGY
2020.03.06.
Ám a filmesek zenekara, a forgatókönyvíró-rendező vezényletével, fülbántóan hamisan játszik. Kínos ezt nézni-hallgatni két órán át: egy indulatoktól és ambícióktól valósággal szétfeszülő mozgóképet, amelyben nincs egyetlen hiteles helyzet, mondat, kép sem. Nehéz erre magyarázatot találni, elvégre Szabó minden eddigi mozidarabja, még a gyöngébbek is, nagyfokú érzékenységet és biztos kezű profizmust mutatott. Mindezeknek az új művében nyoma sincs, s csak tűnődhetünk a kudarc föltételezhető okain.
A zene nagy szerephez jut Szabó Istvánnak ebben a filmjében is: hőse, a nyugdíjba küldött, majd szülőfalujában háziorvosi praxist kezdő szívgyógyászprofesszor lelkes amatőr muzsikus, felesége híres operaénekesnő, a községben a magánéleti-társadalmi konfliktusok az elvirágzóban lévő kórusvezető tanárnő körül szövődnek. Szépen szól a muzsika: Bach, Wagner és csengő gyermekdalok. Ám a filmesek zenekara, a forgatókönyvíró-rendező vezényletével, fülbántóan hamisan játszik. Kínos ezt nézni-hallgatni két órán át: egy indulatoktól és ambícióktól valósággal szétfeszülő mozgóképet, amelyben nincs egyetlen hiteles helyzet, mondat, kép sem. Nehéz erre magyarázatot találni, elvégre Szabó minden eddigi mozidarabja, még a gyöngébbek is, nagyfokú érzékenységet és biztos kezű profizmust mutatott. Mindezeknek az új művében nyoma sincs, s csak tűnődhetünk a kudarc föltételezhető okain.
Zárójelentés a cím, amely – mint oly sok minden ebben a történetben – jelképes jelentésű: Szabó nyilvánvalóan életműve zárókódáját, egyfajta összegzését kívánta átnyújtani nekünk. Visszafojtott dühhel kiáltani a világba a nagybetűs igazságot a (részben önmagáról mintázott) tisztességes orvosról, akinek nem terem babér a magyar ugaron. A Rokonok alaphelyzete ez, személyesebb és összehasonlíthatatlanul halványabb kiadásban. Szabónak érezhetően olyan fontos volt az üzenet, hogy másra mintha nem is figyelt volna. Konkrétan arra, hogy valódi helyzeteket vigyen vászonra, átélhető, motivált tettekkel, hús-vér figurákkal. Ebben a történetben semmi nem a szituációkból fakad, azok kizárólag az erkölcsi tanulság illusztrációjául szolgálnak. Bár a szereplők rengeteget beszélnek, mindent aprólékosan a szánkba rágnak, az ige nem ölt testet, a sematikus tanmese nem kel életre. Egy-egy epizód óhatatlanul paródiába fordul, jóllehet nincs kedvünk, feszengve a székünkben, nevetni. A tiszta szándékú hős és a gonosz polgármester közti első konfliktus abból áll, hogy a polgármester telefonáltat a rendelőbe, s receptet kér. Ez nem így működik, mondja a körorvos (helyesen), majd a következő képen azt látjuk, hogy vadul beront a polgármester irodájába, az elképedt titkárnő előtt rárivall, hogy vetkőzzön derékig, mert EKG-t csinál. S meg is teszi, miközben a község első embere, ahelyett, hogy kirúgná, némán tűri, igaz, közben sötéten néz. Később az orvos injekciót nyom a helyi kézbesítő fenekébe, aki letolt gatyával áll előtte, hátsófelében a tűvel, s ihletetten szavalja új költeményét. A szerelmi szálak a helyi szépasszony tanárnő körül bonyolódnak, aki a polgármester szeretője volt, most pedig mintha az orvos próbálna neki udvarolni. Ez a vonzalom azonban nincs kibontva, róla, mint mindenről a filmben, beszélnek, ahelyett, hogy látnánk-éreznénk a szereplők közötti kémiát. A jobb sorsra érdemes Kerekes Éva zavartan téblábol a vásznon, mintha a nézővel együtt ő sem értené, mi folyik körülötte, rosszul sminkelt és fényképezett fehér arcközelijével inkább kórosan érzelemszegénynek tűnik, mint a férfiakat magába bolondító végzet asszonyának. Az osztályteremben a gyerekek füle hallatára (!) közli a doktorral, hogy a helyiek szerint ők szeretők volnának. „Bach muzsikája olyan, mintha patakvíz bukdácsolna át a köveken” – mondja neki rajongó hősünk, majd azt látjuk, hogy a gyerekkórus bokáig vízben állva énekel a patakban. S hogy ne legyen kétségünk, miért, a tanárnő elismétli: azért, mert megértette, hogy Bach muzsikája tényleg olyan… A takaros kis műfalu közelében nemcsak patak, tó is található, ebben horgászik az orvos és a pap, hol két, hol egy csónakban, utóbbiról beborulnak a vízbe, s akkor jót nevetnek. A többször befejeződő történet végén hősünk olyan hosszú, szenvedélyes monológban vágja az amúgy épp szívgörcstől gyötört polgármester arcába az igazságot, mint az ötvenes évek termelési filmjeinek záróképén a párttitkár, összefoglalva azt, amit már úgyis mindenki ért. Indokolni nem kell semmit, így fogalmunk sincs, honnan veszi, hogy a helyi forrásvíznek nincs gyógyhatása – egy rendes filmben az ilyesmit kutakodás, magánnyomozás előzne meg –, egyszerűen el kell hinnünk, mert a pozitív szereplő állítja. ..
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.