Szerző: RÁTESI MARGIT
2020.03.11.
Na most. A magam földhözragadt módján ezt a dolgot amolyan gyökérfélének képzelem, ami megtart és táplál. Ez eddig akár a széljobbnak is elfogadható.
Hanem a széljobb az identitást olyan karógyökérnek képzeli, ahol egyetlen főág szív föl minden tápanyagot, a többi maximum cérnavékonyságú, fölösleges szálacskaként működik. Nekem meg inkább a fa gyökérzete szolgál például, ami tudvalévőleg azonos méretű a felszínen látszó lombbal, és e gyökérzet minden porcikája képes akár új fát is teremteni. (A répák mellékgyökerei erre nem képesek.)
Így úgy gondolom, az identitásunk sem egyetlen, mindentfaló répából táplálkozik. Sokfélék a kötődéseink, amik akár az idővel is változhatnak. Ebben meg még a véletlennek (sorsnak?) is szerepe van. Az első mindjárt, hogy embernek születtünk, nem fűnek, csótánynak, madárnak. A második, hogy – főemlősök lévén – hímnek, avagy nősténynek: ez a társadalmi szerepünk (későbbi életünk) miatt fontos. (Ennek kutatásával foglalkozna szegény gender, amitől a répagyökerűek tök idegbe esnek.)
Identitásunk harmadik gyökere életünk tágasabb, földrésznyi színtere – pl. Európa, ami szerintem nem annyira a „keresztény” alapokból táplálkozik, inkább a klasszikus, görög-latin gondolatokból.
S csak ezután jön a nem is túlságosan régi, a közbeszédben 1789 óta létező nemzeti identitás. Tök röhej, hogy pont a nemzetthyek kárhoztatják a felvilágosodást, aminek a létüket köszönhetik.
Amikor én azt mondom: elsősorban embernek születtem, másodsorban nőnek, harmadsorban európainak, negyedsorban magyarnak, ez nem rangsor. Mind a négy gyökér erősen köt az emberségemhez, a nőségemhez, európai mivoltomhoz, magyarságomhoz. Sőt a szolidaritásban hívő baloldalhoz.
De nem vitatom el senkinek a magyarságát. Hogyan is tehetném, hiszen nem tőlem kapta!? Még az olyan gyakorló futóbolondokét sem, mint az a szegény propagandista, aki egy másik népcsoporthoz való tartozásával bizonygatja, hogy jobb magyar, mint más. Azzal még nincs baj, hogy egy népcsoporthoz tartozik: a magyarság pont olyan színes, sokféle, mint a legtöbb európai nemzet. Magyarként élünk itt tirpákok, jászok, kunok, palócok, vendek. Ami összetartja a nemzetet, az a közös nyelv – és ami a felsorolt népcsoportokra jellemző: nincs saját nyelvük, magyarul beszélnek. A székelyek is. Van persze eltérés, árnyalat – de ez gazdagítja mindannyiunk közös nyelvét. Gyerekkoromban, a zalai nagyszüleimnél az emberek dorgóban jártak, és vellával hányták a baglyára a szómát. A pesti aszfalton meg a jampik csurgliztak. De, hogy ettől „jobb magyar” lett volna bármelyik a másiknál?
...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.