2020. március 25., szerda

NEM LEHET HATÁRIDŐ ÉS GARANCIÁK NÉLKÜL KORLÁTLAN FELHATALMAZÁST ADNI

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2020.03.24.


Nem mintha Orbán bűnszervezetének bármit számítana, csak a rend kedvéért jegyezzük meg, hogy az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének (PACE) elnöke, Rik Daems figyelmeztetett arra, hogy járvány ürügyén sem lehet nyílt diktatúrát bevezetni, az alapvető jogállami normákat eltörölni. Daems az Emberi Jogok Európai Egyezményére figyelmeztetett, mert a polgárok emberi jogait korlátozó intézkedésekre koncentrált, de Magyarországon az Orbán által diktatórikusan bevezetendő rendkívüli felhatalmazás nem azzal a veszéllyel jár, hogy indok nélkül korlátozzák a járvány miatt az emberi jogokat, hanem azzal, hogy a jogállam minden formális kontrollját, még a jogállam díszleteit is megszüntetik, és nyílt diktatúrát vezetnek be, ami határidő nem lévén, a járvány után is megmarad...

...Nem kellene, de a biztonság kedvéért bevették a törvénybe azt is, hogy a sajtószabadságnak vége, aki nekik nem tetsző tényt közöl, azt öt év börtönre ítélhetik. Csak rajtuk múlik majd, hogy mikor és kivel szemben használják ezt a törvényt. Még ennek igénybevétele is teljesen önkényes. Orbán Magyarország korlátlan diktátoraként szabad kezet kap. Ez formálisan egy totális diktatúra, teljes jogfosztás, teljes törvénytelenség, az alkotmányosság látszatának is a végét jelentő lépés. A koronavírusra hivatkozva Orbán nyílt diktatúrát vezet be, és totális megfélemlítés alatt tartja az országot. Az ellenzék nem szavazta meg a törvényt jelenlegi formájában (már az is siralmas volt, hogy bizonyos kijátszahtó megkötések mellett képes lett volna erre), de Orbán néhány nap múlva ezt a csalással szerzett kétharmados többségével nélkülük is megszavazza. Ez nyílt demonstrálása annak, hogy az ellenzék csupán díszlet a parlamentben, és Orbán nem veszi figyelembe azoknak a magyaroknak a véleményét, akiket képviselnek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.