„NEKIINDULNÉK, DE ÚGYSEM JUTNÉK ÁT” – PÁROK, AKIKET ELSZAKÍTOTT A KORONAVÍRUS

24.HU
Szerző: BORDÁS GÁBOR
2020.03.29.

A koronavírus valamennyiünk életét megváltoztatta, ám míg a szerencsésebbek úgy vészelhetik át a járványt, hogy néhány hónapra bezárkóznak az otthonunkba szeretteinkkel, vannak olyanok, akiket hosszú és bizonytalan időre elválasztott társuktól a határok lezárása. Négy kényszerű távkapcsolat rövid története.

Vera nyolc éve van együtt a hét közben Szlovákiában élő párjával. Lóri 20 kilométerre lakik a magyar határtól, Vera budapesti lakhelyétől 150 kilométer a távolság, vagyis akár az országon belül is lehetnének messzebb egymástól, ám balszerencséjükre most közéjük áll a határ, ami eddig sosem jelentett problémát.

"A hétvégi apukák mintájára azt szoktam mondani, hogy mi egy hétvégi pár vagyunk. Minden hétvégét együtt töltünk, és nagyon jól kihasználjuk a közös időt. Lóri már úgy mondja, hogy hazajön hozzám, és én is kicsit hazamegyek hozzá Fülekre. Sajnos a munka engem ide, őt meg odaköti, ha tudnék ott olyan állást találni ott, amivel megkeresnék annyi pénzt, mint Budapesten már régen odaköltöztem volna."

Veráék harmadik hete vannak elzárva egymástól, megismerkedésük óta ez a leghosszabb idő, amit külön töltenek. Az érzelmi megpróbáltatáson túl egyéb zökkenőket is okoz a különlét: „Hétvégenként együtt szoktunk bevásárolni, autónk nincs, Lóri segít nekem cipekedni. Most többször kell lemennem a boltba, ami a jelenlegi helyzetben nem túl szerencsés. A biciklimet is mindig ő tartja karban, a minap ott álltam leeresztett kerékkel, ő pedig videocseten próbált instruálni, mit hova nyomjak. Szerencsére korlátlan telefonelőfizetésem van, sokat beszélünk, vasárnap együtt néztük az Álarcos énekest úgy, hogy végig vonalban voltunk. De azért nem ugyanaz” – mondja Vera, aki a párja súlyos beteg kutyája miatt is aggódik, könnyen lehet, hogy már nem láthatja többet.

Bár hozzá vannak szokva, hogy nincsenek állandóan együtt, egyre nehezebben viselik a másik hiányát. „A múltkor a boltban azt vettem észre, hogy a felvágottak közül önkéntelenül a felvidéki szalámit tettem a kosárba. Nyilván semmivel sem finomabb a többinél, mégis jobban esett. Lehet, hogy idővel ez majd elhatalmasodik rajtam, mint amikor egy macskaőrültnek még a pólója és kulcstartója is macskás, rajtam meg minden felvidéki lesz.

"Volt már olyan is, hogy Lóri közölte, őt nem érdekli semmi, elindul hozzám. Persze tudjuk, hogy nem lehet, sőt ha esetleg később enyhítenék is a korlátozást a határon, a munkahelyemen hozott szabályok szerint két hét otthon kéne maradnom, ha találkoznánk. De a tömegközlekedésnek sem tenném ki most egyikünket sem, márpedig busz vagy vonat nélkül nem tudnánk eljutni a másikhoz. Sokkal jobban belenyúlt az életünkbe ez a helyzet, mint amit valaha is képzeltünk volna"...

ITT OLVASHATÓ