Szerző: PROICS LILLA
2020.03.14.
Persze rém nehéz közegidegen működést kialakítani ott, ahol a társadalmi rend a hatalom bármi áron való megszerzésére és megtartására, a személyi kultuszokra, a kéz kezet mos szövetségekre épül, ahol az állam egyre kevésbé vállal részt az alkotmányos/alaptörvényben megfogalmazott kötelezettségei teljesítésében is.
Márpedig ahol ilyen a nagy egész, ott a kis egységek is ritkán működnek máshogy: családok, munkahelyek, társulatok, egész szakmák a hatalmaskodás, a bárminemű erővel való visszaélés mintázatát mutatják. A Vígszínház, az utóbbi napokban nyilvánosságra került információkat követve, egészen olyannak tűnik, mint egy kis Magyarország – illetve annyival biztosan jobb, hogy a Vígben nem csökkent a nézőszám. És ez tényleg nagy teljesítmény. Más kérdés, milyen áron.
Mindenekelőtt a színházi szakma volt és jelenlegi vezetői felelősek azért, ahol most tart az egész közeg – és persze leegyszerűsítően mondom –, hiszen ők mindenekelőtt és annyi minden után is a székükbe kapaszkodtak, ahelyett, hogy a helyzetükkel élve elősegítették volna a magyar színház átalakítását.
Számos színház vezetője töltött évtizedeket egy-egy társulat élén, ahol kialakította a mindenkori hatalommal való együttműködést, és a társulat feletti uralkodás gyakorlatát – persze jelentős habitusbeli eltérésekkel. Ez, a lényegét tekintve máig mozdíthatatlan rendszer építette ki és tartotta fenn a visszaélések lehetőségét is. A szakmát sújtó legutóbbi csapásra (a színházaktól elvont TAO) is az emberemlékezet óta bevált módon reagáltak: az ügyesek gyorsan és szinte észrevétlen elérték, hogy ők – persze nem személyesen, hanem a társulatukért áldozatot hozva – megkapják a kiesett támogatást. Aki nem kilincsel, az meg annyit is ér. Kőkorszak, tényleg...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.