MAGYARORSZÁGON AZ ELIT CSŐDÖT MONDOTT – JOHN CONELLY: A NEMZETI ÜGYET NEM SZABAD A JOBBOLDALRA HAGYNI

168 ÓRA
Szerző: BARÁT JÓZSEF
2020.03.02.

A közelmúltban jelent meg Kelet-Közép-Európa kiemelkedő amerikai kutatója, John Conelly több mint ezeroldalas nagymonográfiája a térség történetéről, benne nemzeti mozgalmak és a nacionalizmus megjelenési formáiról. A From Peoples into Nations: A History of Eastern Europe (Népekből nemzetek: Kelet-Európa története) című könyvet a Berkeley Egyetem intézetvezető professzora a múlt héten a CEU budapesti campusán mutatta be. Előadásából kiderült, hogy a nacionalizmus 19. századi formáját ő haladó eszmének tartja, hiszen annak idején a nemzeti liberalizmus formájában a jogegyenlőségért, a társadalom közös jólétéért szállt síkra. Az amerikai történész – akinek kutatási területei közé tartozik Kelet-Közép-Európa mellett a katolikus egyház története is – egyenesen bizarr dolognak tartja, hogy az etnikai nacionalizmus talaján álló magyar kormány a kereszténységre hivatkozik. John Conelly professzor budapesti előadása után nyilatkozott a 168 Órának.

Az idei év a trianoni békeszerződés aláírásának centenáriuma. A magyarok többsége máig is igazságtalannak tartja azt, ahogyan akkor átrajzolták a határokat. Ez nálunk viharos érzelmekkel, sok keserűséggel telített ügy. Kérdés viszont, hogy a világon van-e rajtunk kívül bárki, aki megérti ezt a fájdalmat és kész együttérezni a magyarokkal.

Nem örülök, hogy ezt kell mondanom: nemcsak Trianon ügyében, de általában a történelmi múlttal kapcsolatban szinte teljes a tudatlanság a Nyugaton, elsősorban az Egyesült Államokban. Egy átlagos amerikai azt gondolja: annak, ami ilyen régen történt, a mai életünk szempontjából már semmilyen jelentősége sincs. Furcsállja, hogy vannak emberek, akiknek még mindig tud fájdalmat okozni valami, ami száz éve történt. Természetesen történészként én nagyon is átérzem, hogy a trianoni békeszerződés nem annyira a nemzetek önrendelkezési jogának érvényesítéséről, mint a vesztes Magyarország megbüntetéséről szólt. Ahogyan a büntetés volt a Németországgal kötött versailles-i béke célja is, amely eleve magában hordozta a későbbi konfliktusok magvát. Megágyazott annak, hogy megerősödjenek azok a radikális nacionalista erők, amelyek később felszámolták a demokratikus berendezkedést, így ez a szerződés súlyos történelmi tévedés volt. Trianonról még kevesebben tudnak, mint Versailles-ról, és kevéssé ismert, hogy a magyarokkal kötött szerződés bizonyos értelemben sokkal rosszabb volt a németekkel megkötött békénél is. Magyarországnak színtisztán magyarlakta területekről is le kellett mondania például a mai Nyugat-Romániában vagy Szlovákiában.

A szomszédos országokban, ahol az emberek a nyugatiaknál jobban tudják, hogy száz éve mi történt, valószínűleg még kevesebb szimpátiára számíthatunk.

Nyilván a történelmi emlékezet működésében is érvényesül valamiféle önvédelmi, önigazolási ösztön, hiszen mindenki tart attól, hogy felmerülhet a szándék a határok felülvizsgálatára, ami nagyon veszélyes dolog lenne. Én magam úgy gondolom, hogy ezeknek a kérdéseknek a megoldására az egyetlen reális lépés az, amelyet Dél-Tirolban alkalmaztak. Ott a magyarhoz hasonló helyzet alakult ki, amikor Ausztriától egy jókora németek lakta területet csatoltak el. A második világháború után aztán Németország, Ausztria és Olaszország jól működő egyezményt dolgozott ki, amely a helyi német közösségnek széles körű politikai és kulturális jogokat adott. Meggyőződésem: ahol az államok készek az együttműködésre a kulturális jogok biztosítása érdekében, ott a nacionalizmus tüze is kialszik. Hozzáteszem: szerintem a kulturális autonómia követelése teljes mértékben jogszerű...

ITT OLVASHATÓ