KARANTÉN

INDEX
Szerző: TÓTTH BENEDEK
2020.03.07.

A napköziben megint karanténosat játszottunk az osztálytársaimmal és néhány béssel meg céssel, pedig én már nagyon untam, és inkább fociztam volna, ahogy a járvány előtt. Aztán meg az apukám, aki nagyon tájékozott, mert minden hírt elolvas a telefonján, egész úton hazafelé a karanténról magyarázott, és még azt se kérdezte meg, hogy mi volt a suliban. Otthon meg azzal jött, hogy gyakoroljunk, mert ha a vírus ilyen ütemben terjed, akkor hamarosan tényleg meg kell mutatnunk, hogy kibírjuk hetekig összezárva, tévé, internet, videojátékok meg mosakodás nélkül.

Könyörögni kezdtem, hogy hagyjon békén a hülye karanténnal, mire anyu rám szólt, hogy ne beszéljek csúnyán, aztán tovább pakolta a bevásárlószatyrokból a rizst, a tésztát, a lencsét, a konzerveket meg a többi tartós élelmiszert. Mintha ő sose káromkodott volna. Előző este a nappaliban beszélgettek, kihallgattam őket. Anyu azt mondta, hogy kurvára nem kellene pánikolni, mert attól csak kikészülnek a gyerekek. Apu erre azt felelte, hogy ő kurvára nem pánikol, mert egy sima influenzába többen belehalnak, mint ebbe a szarba,

"de mégis jobb félni mint megijedni".

Sokáig azt hittem, hogy az influenza meg az infulenza az két külön betegség, egyik a felnőtteket támadja meg, a másik meg a gyerekeket, vagy fordítva. Aztán arról vitatkoztak, hogy elengedjenek-e másnap az iskolába, de végül úgy döntöttek, hogy nem kell otthon maradnom. Én meg arra gondoltam, hogy remélem, elmarad a karatén, mert az biztos, hogy nem fogom kibírni összezárva velük hetekig, és különben is, ha ezt a rengeteg babot, amit anyu vett, mind megesszük, úgy tele fogjuk fingani a lakást, hogy kiszellőztetni se lehet soha többé...

ITT OLVASHATÓ