2020. március 21., szombat

KAMPÓ

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: VÁNCSA ISTVÁN
2020.03.20.



...Igen, de hát a magyar ember már csak ilyen, minden meghatározás alól kibújik, pont ezért csodálja őt a világ annyira. Átlát a szitán, egyszersmind azonban erkölcsi, lelki és szellemi kiválóságából fakadóan jóhiszemű. Számára a ragály nem olyasvalami, amire fel lehet készülni, hanem minden korábbi elképzelést felülmúló latorság, gaztett, merény. A mi egészségügyünk nem arra lett kitalál­va, hogy itt járványok jönnek-mennek, hanem arra, hogy Magyaror­szág erős és büszke ország, ahol az egészség nem „ügy”, hanem Ár­pád hős magzatjainak létezési módja. A magyar ember per definitio­nem egész­séges. Ezért nincs minekünk egészségügy-miniszterünk, sőt igazából soha nem is volt. Eltekintve a Dobi- és a Bajnai-kormányok közötti idő­szaktól, amelyben persze szabályt erősítő kivételek is akad­tak, a Horn-kormánynak ugyanis nem volt egészségügy-minisztere, az első Orbán-kormánynak viszont igen. A kép evvel együtt világosan bi­zonyítja, hogy az önálló egészségügyi tárca létezése ócska bolsevista trükk, az egészségügy állapotának célzatos emlegetése pedig nemzet­gyalázás vagy más ilyesmi, ki-ki használja azt a kifejezést, amelyet a legalkal­masabbnak talál. Nálunk többen halnak meg kórházi fertőzés miatt, mint autóbalesetben, hangoztatják némelyek, holott csak arról van szó, hogy a magyar ember körültekintően, felelősen, szabályköve­tő módon közlekedik. Már csak a román és az albán egészségügy rosszabb a magyarnál, írták valahol, noha a helyes megfogalmazás az lett volna, hogy már az albánoknál és a románoknál is jobbak vagyunk. Néha az ÁNTSZ is beáll a sorba, és afféléket állít, hogy Magyarországon a kórházi kezelésre szoruló betegek több mint fele olyan helyre kerül, ahol az ellátásához nincsenek meg a feltételek. Hasonló jellegű ellen­séges propagandával egész újságoldalakat lehet és szokás is megtölte­ni, mi azonban inkább az örvendetes hírekre figyelünk.

Legjobbjaink a vírus érkeztére iránymutató módon, a tőlük meg­szokott lényeglátással és politikai bölcsességgel reagáltak. Több misét, több istentiszteletet, cenzúrát! – hangoztatták, amikor eljutott a tuda­tukig, hogy a vírus csakugyan itt van, és a kialakult helyzettel kezdeni kéne valamit. De nemcsak szóltak, hanem cselekedtek is, azon minu­tában leállították a felcsúti kisvasutat, a vírusverte Itáliában vakációzó honfitársainkat pedig felszólították, hogy térjenek haza íziben. Részint talán azért, hogy menet közben beszerzett vírusaikat hiánytalanul ha­zahozzák, részint pedig azért, mert kormányunk hivatalos álláspontja szerint a turizmusnak mostantól kampó. „A békebeli demokrácia és a háborús helyzet közötti fázis ez” – deklarálta oroszlánszívű parancsno­kunk a rádiójában, mi pedig ebből tudtuk meg, hogy az elmúlt évtized, melynek folyamán ő végig a csatakürtöt fújta, valójában békebeli de­mokrácia volt, most viszont másfajta időszak következik. Izgatott örömmel találgatjuk, micsoda.

Örvendetes hír továbbá, hogy a magyar egészségügy csúfot űz a destruktív próféciákból, amennyiben a legkevésbé sem omlott össze, hanem zökkenőmentesen üzemel, csak épp alapjáraton. Alkalmunk volt az elmúlt napokban egy-két intézményt felkeresni, betegeket nem nagyon láttunk, gyógyító személyzetet még annyira se, a folyosók ho­mályba burkolództak, kivéve a nővérpultnál. Az olvasólámpa fakó fé­nyében asszisztenst pillantottunk meg, szóra bírtuk, kedves volt, és szolgálatkész. Közvetlen életveszély fennforgása esetén mutassunk taj-kártyát és lakcímkártyát, egyébként viszont viseljünk szájmaszkot és térjünk haza. Rámutattunk, hogy maszkot sehol se kapni, és a viro­lógusok szerint amúgy se használ. De igen, használ, mondta ő, egyet a kezünkbe nyomott, mi pedig a hallottakon mélyen elgondolkodva in­dultunk hazafelé.

Útközben elolvastuk a Magyar Orvosi Kamarának a járványt ille­tően előző nap tett javaslatait, majd megtekintettük K. Zoltán államtit­kár reakcióját. Az arroganciának és a gátat nem ismerő pofátlanságnak az a foka, amellyel az orvosi testület szigorúan szakmai természetű aján­lásait az asztalról lesöpörte, bénult csodálatot vált ki belőlünk, no­ha az elmúlt évtizedekben azért láttunk már emezt-amazt. Viszont po­litikust, aki az orvosokat a nép és a nemzet ellenségeként akarta beál­lítani, utoljára 1952‑ben láthattunk volna, de akkor se járvány idején.

Lélekemelő hír továbbá, hogy a szentmisébe az interneten is be­kapcsolódhatunk. Zenghet az alleluja mindenütt.



ÉLET ÉS IRODALOM 2020/12. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM 2020/12. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.