Szerző: MO
2020.03.22.
Egy egyenetlen és kiegyensúlyozatlan, sok szempontból demoralizált, széthulló, békeidőben is számos hiátussal és szervezetlenséggel terhelt egészségügyi rendszernek kell szembeszállnia most egy olyan járvánnyal, amely végletekig fogja feszíteni mindannyiunk teljesítőképességét. Dr. Svéd Tamás aneszteziológus, a Magyar Orvosi Kamara titkára azt mondja, ebben a helyzetben nincs más választásunk, csak az őszinteség.
– Fél?
– Igen, de elsősorban nem önmagam miatt. Van egy hetven éven felüli háziorvos édesanyám, akit igen nehéz volt meggyőzni arról, hogy húzódjon hátra a frontvonalból és maradjon otthon a vele hasonló korú édesapámmal együtt. És aggódom rajtuk kívül minden ismerős és ismeretlen idősebb és betegebb emberért, akiket potenciálisan megölhet ez a mostani járvány.
– És önmagáért?
– A statisztikák szerint ötvenen még innen, egészségesen, várhatóan ahhoz a 80 százalékhoz tartozom majd, akik lábon kihordják a fertőzést. Inkább az a gond, hogy ha beteg leszek, egy időre az amúgy is kevés aneszteziológus orvosból eggyel kevesebb lesz.
– Nem először hallom, hogy az idős orvosok sokkal inkább úgy érzik, hogy a „frontvonalban” kell lenniük, a fiatal generáció pedig mintha ódzkodna odaállni az elé, amire sokan számítanak most, és inkább kibúvókat keres.
– Mindkét oldallal szemben túlzásnak érzem az általánosítást. Az idősebbek esetében is, akik még abban nőttek fel, hogy a fonendoszkópjukkal meg kell oldaniuk minden helyzetet, és szintúgy a fiataloknál, akik viszont már úgy szocializálódtak, hogy számos eszköz áll a rendelkezésükre a diagnosztizáláshoz és a gyógyításhoz. Utóbbiak között is sokan vannak, akik harciasan, a megoldásokat keresve állnak a problémák elé. De az tény, hogy ez a generáció már inkább technikai sportként tekint a gyógyításra, megszokták, hogy a szükséges eszközök rendelkezésre állnak, ahogy egy Forma 1-es versenyre sem áll ki senki egy háromkerekű autóval, szerszámok és szervizháttér nélkül.
A járvány újfajta megközelítést kíván a kollégáktól is, hiszen nincs számolatlan lehetőség konzíliumokra és műszeres vizsgálatokra, nehéz a megváltozó körülmények között tájékozódni és adaptálódni. Ennek ellenére én szeretném azt hinni, hogy kellő felvilágosítással, a feladatok tisztázásával, tiszta viszonyok mellett a fiatal kollégák is „felveszik a kesztyűt” – főleg ha lesz –, és tenni fogják a dolgukat...
– Igen, de elsősorban nem önmagam miatt. Van egy hetven éven felüli háziorvos édesanyám, akit igen nehéz volt meggyőzni arról, hogy húzódjon hátra a frontvonalból és maradjon otthon a vele hasonló korú édesapámmal együtt. És aggódom rajtuk kívül minden ismerős és ismeretlen idősebb és betegebb emberért, akiket potenciálisan megölhet ez a mostani járvány.
– És önmagáért?
– A statisztikák szerint ötvenen még innen, egészségesen, várhatóan ahhoz a 80 százalékhoz tartozom majd, akik lábon kihordják a fertőzést. Inkább az a gond, hogy ha beteg leszek, egy időre az amúgy is kevés aneszteziológus orvosból eggyel kevesebb lesz.
– Nem először hallom, hogy az idős orvosok sokkal inkább úgy érzik, hogy a „frontvonalban” kell lenniük, a fiatal generáció pedig mintha ódzkodna odaállni az elé, amire sokan számítanak most, és inkább kibúvókat keres.
– Mindkét oldallal szemben túlzásnak érzem az általánosítást. Az idősebbek esetében is, akik még abban nőttek fel, hogy a fonendoszkópjukkal meg kell oldaniuk minden helyzetet, és szintúgy a fiataloknál, akik viszont már úgy szocializálódtak, hogy számos eszköz áll a rendelkezésükre a diagnosztizáláshoz és a gyógyításhoz. Utóbbiak között is sokan vannak, akik harciasan, a megoldásokat keresve állnak a problémák elé. De az tény, hogy ez a generáció már inkább technikai sportként tekint a gyógyításra, megszokták, hogy a szükséges eszközök rendelkezésre állnak, ahogy egy Forma 1-es versenyre sem áll ki senki egy háromkerekű autóval, szerszámok és szervizháttér nélkül.
A járvány újfajta megközelítést kíván a kollégáktól is, hiszen nincs számolatlan lehetőség konzíliumokra és műszeres vizsgálatokra, nehéz a megváltozó körülmények között tájékozódni és adaptálódni. Ennek ellenére én szeretném azt hinni, hogy kellő felvilágosítással, a feladatok tisztázásával, tiszta viszonyok mellett a fiatal kollégák is „felveszik a kesztyűt” – főleg ha lesz –, és tenni fogják a dolgukat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.