Szerző: KARSAI LÁSZLÓ
2020.02.28.
*
Alig néhány éve, pontosan 2015 áprilisában James Comey, az FBI akkori vezetője ellátogatott a United States Holocaust Memorial Museumba, ahol nagy beszédet mondott. Ebben többek között megemlítette azokat a lengyeleket és magyarokat, akik részt vettek zsidó honfitársaik kirablásában, legyilkolásában, a náci tömeggyilkosokkal valamilyen módon kollaboráltak.
Bronisław Komorowski államelnök a lengyel televízióban kijelentette: „Ezzel Comey megsértette azokat a lengyeleket, akik a zsidóknak segítettek.” Comey nem róluk, a még élő vagy már halott lengyel „Igazakról” beszélt, hanem arról a több tízezer lengyelről és magyarról, akik feljelentették, zsarolták vagy saját kezűleg gyilkolták halomra zsidó szomszédjaikat, ismerőseiket, akik segítettek felkutatni, elfogni a bujkáló vagy a lágerekből, gettókból megszökött zsidókat. És ne feledkezzünk meg azokról a milliókról, akik egyszerűen csak örültek, hogy hazájuk (Lengyelország és Magyarország) „megszabadul” a zsidóktól, vagy csak közömbösen szemlélték zsidó honfitársaik üldöztetését.
A hivatalos lengyel és magyar reakció Comey beszédére politikai reagálás volt: Varsóban behívatták a Külügyminisztériumba az amerikai követet, és rajta keresztül felszólították az FBI vezetőjét, hogy kérjen nyilvánosan bocsánatot. Mint azt Varsóban és Budapesten akkoriban több „illetékes”, vagyis politikus hangsúlyozta, az „alapvető történelmi tény” az, hogy egyedül a náci Németország volt a felelős azért, ami a zsidókkal történt.
A hivatalos, öndicsérő, önimádó és mindkét országban rendkívül népszerű történelemszemlélet és holokauszt-emlékezetpolitika egyelőre kénytelen tűrni azoknak a történészeknek a kutató és publikációs munkáját, akiknek hála ma már tudjuk, hogy sokkal, de sokkal több lengyel és magyar vett részt zsidó szomszédjaik kirablásában, elpusztításában, mint azt akár pár évtizeddel ezelőtt gondoltuk, hittük. Sokak számára a holokauszt a meggazdagodás lehetőségét nyújtotta, és a kísértés túl nagy volt: büntetlenül rabolhattak, erőszakolhattak meg nőket, gyilkolhattak, a zsidók feljelentésére pedig egyenesen biztatták az állampolgárokat a hatóságok mind a két országban.
Szijjártó Péter külügyminiszter vagy beszédírója talán egy szinonimaszótár segítségével fogalmazta meg Comeyt elítélő nyilatkozatát, amelyet alig leplezett és szinte őszintének tűnő felháborodással olvasott fel: „sértő, rágalmazó, durva, történelmietlen, általánosító, érzéketlen, bántó, felületes” – minősítgette az FBI‑vezető beszédét.
Szijjártót meg lehet érteni. Orbán Viktor alig egy évvel korábban még vehemensen védelmezte a Szabadság térre titokban egy éjjel odalopott, ám a mai napig hivatalosan fel nem avatott megszállási emlékművet, amelyről később azt hazudták, hogy az a német megszállás áldozatainak emlékműve. A Magyarországot jelképező, az országalmát a kezéből kiejtő, szárnyaszegett, ártatlan Gábriel arkangyal, amelyre lesből, fentről lecsap a gonosz náci sas, az Alaptörvénynek csúfolt valami Preambulumával és a Jobbik 2007‑es, Bethlen Gáboról elnevezett politikai programjával összehangban azt sugalmazza, hogy hazánk a megszállással elveszítette állami függetlenségét, mindenről a német megszállók tehetnek. Ugyanakkor volt már, hogy Orbán kijelentette: a holokauszt idején „...sokan, nagyon sokan voltak azok a magyarok, akik a rosszat választották a jó helyett, a szégyenteljeset a becsületes helyett”, és a holokausztot magyar nemzeti tragédiának is nevezte. Most akkor szegény külügyminiszter honnan tudhatná, hogy Orbán éppen mit gondol ma, és mit fog esetleg holnap mondani mondjuk Jeruzsálemben vagy New Yorkban, esetleg Párizsban, ha úgy látja éppen jónak, a magyar holokausztról.
Comey egyik első és legkeményebb bírálója az ismert lengyel történész és újságíró, Anne Applebaum volt. Nem holokauszt‑szakértő, és nem tekinthető objektívnek sem. Meggyőződéses lengyel nacionalista és nem mellékesen a volt lengyel külügyminiszter, Radosław Sikorski felesége. A Washington Postban megkísérelte eredeti szövegösszefüggéséből kiragadni Comey egyes mondatait, és fő mondanivalóját meghamisította. Megpróbálta a figyelmet elterelni a „hétköznapi lengyelek” kollaborálásáról a náci megszállókkal, és minden egyes lengyelt a nácik ártatlan áldozatának nevezte, hangsúlyozva, hogy nem volt Lengyelországban kollaboráns, Vichy‑típusú kormány. A megszállt Lengyelországban igen veszélyes volt a zsidóknak segíteni, aki ilyesmivel próbálkozott, családtagjai életét is halálos veszélybe sodorta, a nácik áldozatai között pedig milliószámra voltak lengyel értelmiségiek, papok, politikusok és egyszerű munkások, parasztok is – hangoztatta Applebaum. Ő azt hiszi magáról, hogy liberális és demokrata, és tény, hogy az Orbán‑ és a Kaczyński‑rezsim bírálója. De az is igaz, hogy egyetlen rossz szót sem szólt, amikor 2018 elején (egészen pontosan január 28‑án, a holokauszt nemzetközi emléknapján) Varsóban kiadták a holokauszttörvényt, amely eredeti változatában három év börtönnel fenyegette azokat, akik a holokauszttal kapcsolatban valamiféle lengyel kollaborálásról merészelnek beszélni vagy írni. Talán arra is lehet emlékeztetni, hogy Schmidt Máriától 2010‑ben szemrebbenés nélkül átvette a Petőfi‑díjat és a vele járó 10 000 eurót (utóbbit a díj fő szponzorának, a MOL‑nak köszönhetően), a Terror Háza Múzeumot pedig egész Kelet‑Európa leginnovatívabb múzeumának nevezte. Ennek állandó kiállításán egy szó sem esik a magyarok vagy a Horthy‑rendszer felelősségéről a holokausztban, és már pengefalával azt hazudja, hogy hazánkban csak két diktatúra volt, a nyilas és a kommunista. A náci megszállókkal pedig csak egy maroknyi nyilas kollaborált, akikből egyébként a szovjet megszállás idején kommunista, ÁVH‑s verőlegény lett – látható az állandó kiállításon. A magyar nép pedig ártatlan, mindig bátran kitartott, harcolt az egymás váltó diktatúrák és diktátorok ellen – sugalmazza, írja, nyilatkozza Schmidt Mária lassan három évtizede...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.