Szerző: JÁSZBERÉNYI SÁNDOR
2020.03.03.
Isten azért teremtette a sivatagot, hogy az ember sose felejtse el, hogy társas lény.
Legalábbis a beduinok így gondolják. Sok mindent gondoltak már az életről az elröppent évezredek alatt, mióta a Sínai-félszigetet lakják, de sosem írták le. Alapvetően gyanakodva tekintenek bárkire, aki le akar írni valamit. Még gyanakvóbban, ha le is fényképezné.
A fontos dolgokat ugyanis elmondja az ember, nem mutogatja. Lobogó tábortűz mellett mondja, meztelen éjszaka alatt. Apa a fiának, míg világ a világ, míg vannak apák és fiúk.
Amikor hírét vették, hogy hogyan neveztelek el, fiam, azonnal új nevet kaptam. Úgy szólítottak, hogy „Háfiz apja”.
Megszűntem én lenni, mint ahogyan minden férfinak meg kell szűnnie csak saját magának lennie, ha szeretné, hogy az életének értelme legyen.
A legfontosabb feladatom után neveztek el a beduinok.
Persze nyilván benne volt az is: feladták, hogy helyesen ejtsék ki az én csodálatos magyar nevemet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.