Szerző: ÉS
2020.03.27.
Magyar Miklós: Guillaume Apollinaire és a szürrealizmus
I N T E R J Ú
Beszélgetés Michael Chabonnal
K R I T I K A
Károlyi Csaba: Babonák és tréfaságok
Krúdy Gyula: Álmoskönyv. A szöveget gondozta Pál Sándor Attila. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2020, 450 oldal, 4499 Ft
Maga a szerző is elárulja a kötet végén: igazából az álmoskönyvek jórészt haszontalanok. Főleg a régiek, más a helyzet a Freud és Ferenczi professzorok nyomán elterjedt gyakorlattal, de az író siet biztosítani minket: ő költőféle, és nem tudós doktor. Főleg azt kárhoztatja, ha valaki eleve biztosra megy, és az álmoskönyv megfejtését egzakt leírásnak tekinti. „Nem cselekszik helyesen az a mohó álmodó, aki ébredés után szomjas kíváncsisággal esik neki az álmoskönyvnek, hogy abból különös álmára nézve magyarázatot keressen. Az ilyen ember rendszerint pórul jár, mert az álmoskönyv zagyvaságai, tarkaságai, szimbólumai annyira megzavarják, hogy se előre, se hátra nem tud igazodni.” Aha. Akkor mire jó az egész? Nem érdemes ébredés után az álmoskönyvhöz nyúlnunk, de „okos ember későbben se veszi kezébe azt”, írja Krúdy, mert maga is rájöhet, enélkül is, mért álmodta, amit álmodott. Mert azért „a legtöbb álomnak van valamely értelme”. Igen, biztos van, csak az a nagy kérdés, hogy mi. Az álmoskönyvek éppen azt mutatják meg, hogy lehet ez is, meg az is. Máskülönben az ilyen művek kultúrtörténeti, mentalitástörténeti, „nemzetkarakterológiai” szempontból nagyon is érdekesek!
Paár Tamás: Ex libris
Kocsis László (szerk.): Az igazság elméletei
Sivadó Ákos: A megértés mestersége
Tőzsér János: Az igazság pillanatai
Michel Foucault: Az igazság bátorsága...
Tóth István János: „Szeretem átlépni a határt”
Olga Tokarczuk: Hajtsad ekédet a holtak csontjain át. Fordította Körner Gábor. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2019, 259 oldal, 3490 Ft
Misztikus krimi a maga irreális, az állati és emberi lét határán mozgó hőseivel? – igen. Egy lengyel kisváros élete a szegénységgel küszködő lakóival, a fájdalmasan primitív és mégis szeretni való, az alávetettséget természetesnek elfogadó falusi férfiakkal, és az egymásba gabalyodó, velejéig korrupt, agresszív és mindenkit elnyomni kívánó, az alávetettség rendszerét építő elitjével, ahol a rendőrfőnök ugyanolyan bűnöző, mint a bennfentes vállalkozó, vagy a várost vezető politikus, ahol maga a katolikus pap tagadja meg nyilvánvalóan tetteivel Jézus tanításait? – igen. A mai Lengyelország parabolája, a falusi-kisvárosi szegénységével, férfiközpontú világával, a nők alávetettségével, a mindent átszövő korrupcióval, a katolikus egyház farizeusságával és ebben az egyre inkább bornírt módon célracionális világban hánykolódó, „értéktelen diplomájával” „haszontalanná” váló, utat kereső és végül belső emigrációba menekülő értelmiségével? – igen. Egy radikális állat- és természetvédő hitvallása? – igen...
Csombor Rita: Éppen csak tagadni akarom az állítást
Pető Péter: Félúton. Kalligram Kiadó, Budapest, 2019, 272 oldal, 3500 Ft
A két nagy rész két külön világhoz kapcsolódik, azonban félúton mégis összeér: „Én Magyarországról, Újlipótvárosból, Hatvanból jövök. Ez a vége ennek az útnak. Meg az eleje is. És ez az eleje a következő útnak. Meg a vége is.” A két út két fejezetben elbeszélve érdekfeszítő belső utazásra hívja az olvasót. Az első nemcsak a Hongkong–Vietnám címet viseli és nemcsak az említett helyekre kalauzol, a második nemcsak Thaiföld–Laosz–Szingapúr–Malajzia egyéni bemutatásáról szó, hanem sokkal többről...
Bereti Gábor: Csonthéj és ami benne van
Zemlényi Attila: Csonthéj. Prae Könyvkiadó, Budapest, 2019, 73 oldal, 2790 Ft
A gyermekkor tematikáját felváltják a vagányságról árulkodó kamaszidő sorai, Black Sabbath, Deep Purple, mint ahogy felbukkannak a mára már ismeretlen szavak is: úttörőház, Gelka, Keravill. A korabeli motormárkák, Cetka, MZ, Jáva, pedig a Szolid motorosok, verscímmel találkozva az első szerelem, a motorozás szenvedélyére utalnak...
Széplaky Gerda: A filozófia mint diszkurzív habarcs
Ketten egy új könyvről – Horváth Márk–Lovász Ádám–Nemes Z. Márió: A poszthumanizmus változatai. Ember, embertelen és ember utáni. Prae Kiadó, Budapest, 2019, 361 oldal, 3990 Ft
A könyv kétféle elvárásnak is megfelel: egyfelől ismeretterjesztő kézikönyvként bevezetést kínál korunk egyik legizgalmasabb bölcseleti irányzatába: széles körű áttekintést nyújtva az elsősorban angol nyelvű szakirodalomból, felmutatja az irányzat legfontosabb kérdésköreit, képviselőit. Másfelől esztétikai és filozófiai mélyfúrásokat végez, melyek mentén szuverén, újszerű állításokat fogalmaz meg, ezáltal gondolkodásra sarkalló bölcseleti művé válik. Bár innen, a filozófiai elváráshorizont felől éppenséggel egy hiányossággal szembesülhetünk: a filozófiatörténeti megalapozás hiányával. A szerzők nem határozzák meg, hogy miféle bölcseleti hagyomány az, amellyel szemben a kritikai poszthumanista elméletek megfogalmazódnak. A humanista diskurzusok közötti különbségről például csak a Sartre és Heidegger közötti vita említésével kapunk eligazítást; a klasszikus antropológiák tézisei pedig csak az azokat bíráló kritikai elméletek bemutatásán keresztül kerülnek szóba...
Darida Veronika: Változatok az emberen túlira
Ketten egy új könyvről – Horváth Márk–Lovász Ádám–Nemes Z. Márió: A poszthumanizmus változatai. Ember, embertelen és ember utáni. Prae Kiadó, Budapest, 2019, 361 oldal, 3990 Ft
A poszthumanizmus változatait, miként ezt a könyv első fejezete részletesen bemutatja, a modernitás és a humanizmus emberképének radikális átalakulása hívta életre. Ezek az új gondolatirányok sem képesek teljesen felszámolni az embert vagy az emberi perspektívát, de az emberről való beszéd olyan új formáit akarják bevezetni, melyekben az ember központi, kitüntetett szerepe eltűnik. Tágabb értelemben ide tartozik a transzhumanizmus és az új materializmus is, de a kötet szerzői leginkább a kritikai poszthumanizmust emelik ki, mely a humanizmus dekonstrukcióját, egy nonantropocentrikus világnézetet, valamint a természet és a kultúra kontinuumát képviseli. Mindazonáltal a poszthumanizmusnak is megvannak a maga előképei: a posztmodern és posztstrukturalista filozófiában (Foucault, Barthes, Derrida), a lefejezett ember és közösség Bataille-i képzetében vagy a „rombolni kell” Blanchot-i felszólításában. Ez is a transzgresszió (határátlépések és határsértések) filozófiája, mely a radikális sokféleségre, heterogenitásra és formátlanságra törekszik. Még annak árán is, hogy ez széttartó és akár (ön)ellentmondásos irányok felé vezet...
Mélyi József: Szimbolikus térmásolás
Hogy a Szent György téren az Orbán-kormányzat trianoni emlékmű felállítását tervezi, tulajdonképpen logikusan következett a tér átalakítására tett eddigi lépésekből. A környezetet a Hauszmann Terv elképzelései biztosítják, amelyek az 1944 előtt itt állt épületek díszletszerű újjáépítésére irányulnak, s ezen belül az Orbán-rendszer szimbolikus térfoglalása pontosan ugyanúgy zajlik, mint „az ország főterén”. Ha a trianoni emlékmű valóban a Szent György téren jön létre, akkor a Kossuth tér és a Szent György tér összefüggő, köztéri utalásokkal összefonódó térpárrá válik, betöltve és meg is kettőzve az egykor az irredentizmus szimbolikus középpontjává tett Szabadság tér két világháború között betöltött szerepét...
Ruff Borbála: Lomha, kimért, visszafogott
(Márai Sándor: Legenda a jóságról. Novellák. Előadja Mácsai Pál. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2020)
Sokadik olyan lemez ez, amelyen Mácsai Pál olvassa fel Márai szövegeit. Most sem veszi félvállról – mi sem áll tőle távolabb –, nem győz a rutin az elhivatottság felett, noha komoly segítő: a melankolikus, töprengő, hűvösen elegáns, mégis a drámaiságig fokozott szövegek az ő előadásmódjában könnyedebbé, szinte belélegezhetővé válnak. A Kabala, a Szindbád hazamegy, a Mágia hangoskönyv is Mácsai előadásmódjában szólalt meg korábban, és az ember mindig gazdagodott: leginkább a Máraira jellemző visszafogottság határait tiszteletben tartó, olykor az iróniát sem mellőző színészi értelmezéssel...
Stőhr Lóránt: Narkotikumok
(Alejandro Landes: Monos)
Az újragondolt A Legyek Ura-történet önmagában nem okoz sok meglepetést. A film, noha élhet és él is a testi-lelki brutalitás érzékeltetésével, kevésbé felkavaró, mint Golding regénye. A karakterek nincsenek kimunkálva, jellegzetes típusokat látunk, akik a csoportmozgás hatására ide-oda sodródnak. A kamaszok közti hatalomátvétel és a csoporttagok egymás ellen fordulása, az elszabaduló erőszak is megjósolható, de mivel nincs kivel azonosulni, még a szabadulni próbáló amerikai fogolynővel sem, a szörnyűségében is ismerős csoportkoreográfiára csak józanul rábólinthatunk. Szuggesztív rendezői víziója és a helyenként az álom és valóság határát elmosó képi-hangi világa mégis felkavaró...
Csengery Kristóf: Vasárnapi kamarazene
(Vasárnapi kamarazene. Március 15. – BFZ-székház)
Vonós hangszerek, zongora, klarinét, Sosztakovics, Bartók, Webern, Mozart – távirati stílusban ez volt a hangverseny rövid kínálata. Dmitrij Sosztakovics Öt darab két hegedűre és zongorára című sorozata ritkaság, sőt tulajdonképpen eredeti műként ilyen alakban nem is létezik, hiszen a zeneszerző bizalmas barátja, a szintén komponista Levon Atovmjan állította össze Sosztakovics színházi és filmzenéiből, több más hasonló adaptációhoz és mesterségesen létrehozott ciklushoz hasonlóan...
Herczog Noémi: Járvány és demokrácia
(Arthur Miller: Az ügynök halála, r.: Bérczes László, Szatmárnémeti Északi Színház – Harag György Társulat)
Ahogy a példa is mutatja, a színház még így, szövegkönyv formájában is kifejezetten hasznos (és morális) intézmény. Pláne, ha eljut minden háztartásba, mint ez a túlélést segítő agitprop. Csakhogy a színház nálunk mostanáig jóformán sosem jut(ott) el. Legfeljebb most, annak a rengeteg élő és archív színházi felvételnek a formájában, amelyek kiszabadultak végre a maguk karanténjából – elárasztva az internetet – azzal párhuzamosan, hogy mi viszont benn rekedtünk a magunkéban. Most derül ki, mennyien szerették volna ezeket látni. De nem jutottak hozzá, mert már nincs közszolgálati média (illetve amíg volt, addig is a kereskedelmi versennyel volt elfoglalva): ahogy most sem a tévé közvetíti ezeket a felvételeket...
Fáy Miklós: A José nevű nő
(Puccini: Tosca – A Wiener Staatsoper előadása az intézmény honlapján)
Bécsben sincs kolbászból az Operaház kerítése, ha ez öröm, akkor örüljünk. De nem öröm, mert az ember szereti azt képzelni, hogy csak Pesten uralják a színpadot az alkalmatlan emberek, erre tessék. Maria José Siri sem épp ideális Tosca, pont az hiányzik belőle, amitől primadonna a primadonna, hogy a világot változtatja meg maga körül, mindent úgy látunk, vagy úgy érzékelünk, ahogy ő. Hullanak a hősök, de az mind nem számít, mert mi (mármint primadonna-énünk) életben van, énekel, öl, menekül, meghal. Ha majd lemegy a függöny, ébredhetünk a valóra, de addig olyan utat teszünk meg, amelyet önerőből képtelenek volnánk...
Králl Csaba: Néma show
(Újvári Milán: Show – Nemzeti Táncszínház)
Tudtuk, hogy a finanszírozási rendszer rossz. Azt is tudtuk, hogy ez a rendszer csak a táncszakma egy vékony rétegének nyújt megközelítőleg tisztes jövedelmet, és a többiekkel nem törődik. De azt nem tudtuk, még csak nem is sejtettük, hogy eljön az idő, és az most van, amikor ezek a szakmailag semmiképpen sem megindokolható egyenlőtlenségek ennyire feketén-fehéren kiütköznek...
Siba Antal: Nem lesz olimpia
(Tudósítások az olimpiai előkészületekről és nyilatkozatokról)
Van ebben valami szép és megrendítő, hogy a Földön mennyire és milyen sokan ragaszkodnak az emberiség nagyszerű értékéhez, az olimpiához, éppen ezért meglepő, hogy az elnök, Thomas Bach milyen sokáig volt képes elég nagy butaságokat összehordani a rendezést illetően.
I R O D A L O M
Krúdy Gyula: Álmoskönyv. A szöveget gondozta Pál Sándor Attila. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2020, 450 oldal, 4499 Ft
Maga a szerző is elárulja a kötet végén: igazából az álmoskönyvek jórészt haszontalanok. Főleg a régiek, más a helyzet a Freud és Ferenczi professzorok nyomán elterjedt gyakorlattal, de az író siet biztosítani minket: ő költőféle, és nem tudós doktor. Főleg azt kárhoztatja, ha valaki eleve biztosra megy, és az álmoskönyv megfejtését egzakt leírásnak tekinti. „Nem cselekszik helyesen az a mohó álmodó, aki ébredés után szomjas kíváncsisággal esik neki az álmoskönyvnek, hogy abból különös álmára nézve magyarázatot keressen. Az ilyen ember rendszerint pórul jár, mert az álmoskönyv zagyvaságai, tarkaságai, szimbólumai annyira megzavarják, hogy se előre, se hátra nem tud igazodni.” Aha. Akkor mire jó az egész? Nem érdemes ébredés után az álmoskönyvhöz nyúlnunk, de „okos ember későbben se veszi kezébe azt”, írja Krúdy, mert maga is rájöhet, enélkül is, mért álmodta, amit álmodott. Mert azért „a legtöbb álomnak van valamely értelme”. Igen, biztos van, csak az a nagy kérdés, hogy mi. Az álmoskönyvek éppen azt mutatják meg, hogy lehet ez is, meg az is. Máskülönben az ilyen művek kultúrtörténeti, mentalitástörténeti, „nemzetkarakterológiai” szempontból nagyon is érdekesek!
Paár Tamás: Ex libris
Kocsis László (szerk.): Az igazság elméletei
Sivadó Ákos: A megértés mestersége
Tőzsér János: Az igazság pillanatai
Michel Foucault: Az igazság bátorsága...
Tóth István János: „Szeretem átlépni a határt”
Olga Tokarczuk: Hajtsad ekédet a holtak csontjain át. Fordította Körner Gábor. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2019, 259 oldal, 3490 Ft
Misztikus krimi a maga irreális, az állati és emberi lét határán mozgó hőseivel? – igen. Egy lengyel kisváros élete a szegénységgel küszködő lakóival, a fájdalmasan primitív és mégis szeretni való, az alávetettséget természetesnek elfogadó falusi férfiakkal, és az egymásba gabalyodó, velejéig korrupt, agresszív és mindenkit elnyomni kívánó, az alávetettség rendszerét építő elitjével, ahol a rendőrfőnök ugyanolyan bűnöző, mint a bennfentes vállalkozó, vagy a várost vezető politikus, ahol maga a katolikus pap tagadja meg nyilvánvalóan tetteivel Jézus tanításait? – igen. A mai Lengyelország parabolája, a falusi-kisvárosi szegénységével, férfiközpontú világával, a nők alávetettségével, a mindent átszövő korrupcióval, a katolikus egyház farizeusságával és ebben az egyre inkább bornírt módon célracionális világban hánykolódó, „értéktelen diplomájával” „haszontalanná” váló, utat kereső és végül belső emigrációba menekülő értelmiségével? – igen. Egy radikális állat- és természetvédő hitvallása? – igen...
Csombor Rita: Éppen csak tagadni akarom az állítást
Pető Péter: Félúton. Kalligram Kiadó, Budapest, 2019, 272 oldal, 3500 Ft
A két nagy rész két külön világhoz kapcsolódik, azonban félúton mégis összeér: „Én Magyarországról, Újlipótvárosból, Hatvanból jövök. Ez a vége ennek az útnak. Meg az eleje is. És ez az eleje a következő útnak. Meg a vége is.” A két út két fejezetben elbeszélve érdekfeszítő belső utazásra hívja az olvasót. Az első nemcsak a Hongkong–Vietnám címet viseli és nemcsak az említett helyekre kalauzol, a második nemcsak Thaiföld–Laosz–Szingapúr–Malajzia egyéni bemutatásáról szó, hanem sokkal többről...
Bereti Gábor: Csonthéj és ami benne van
Zemlényi Attila: Csonthéj. Prae Könyvkiadó, Budapest, 2019, 73 oldal, 2790 Ft
A gyermekkor tematikáját felváltják a vagányságról árulkodó kamaszidő sorai, Black Sabbath, Deep Purple, mint ahogy felbukkannak a mára már ismeretlen szavak is: úttörőház, Gelka, Keravill. A korabeli motormárkák, Cetka, MZ, Jáva, pedig a Szolid motorosok, verscímmel találkozva az első szerelem, a motorozás szenvedélyére utalnak...
Széplaky Gerda: A filozófia mint diszkurzív habarcs
Ketten egy új könyvről – Horváth Márk–Lovász Ádám–Nemes Z. Márió: A poszthumanizmus változatai. Ember, embertelen és ember utáni. Prae Kiadó, Budapest, 2019, 361 oldal, 3990 Ft
A könyv kétféle elvárásnak is megfelel: egyfelől ismeretterjesztő kézikönyvként bevezetést kínál korunk egyik legizgalmasabb bölcseleti irányzatába: széles körű áttekintést nyújtva az elsősorban angol nyelvű szakirodalomból, felmutatja az irányzat legfontosabb kérdésköreit, képviselőit. Másfelől esztétikai és filozófiai mélyfúrásokat végez, melyek mentén szuverén, újszerű állításokat fogalmaz meg, ezáltal gondolkodásra sarkalló bölcseleti művé válik. Bár innen, a filozófiai elváráshorizont felől éppenséggel egy hiányossággal szembesülhetünk: a filozófiatörténeti megalapozás hiányával. A szerzők nem határozzák meg, hogy miféle bölcseleti hagyomány az, amellyel szemben a kritikai poszthumanista elméletek megfogalmazódnak. A humanista diskurzusok közötti különbségről például csak a Sartre és Heidegger közötti vita említésével kapunk eligazítást; a klasszikus antropológiák tézisei pedig csak az azokat bíráló kritikai elméletek bemutatásán keresztül kerülnek szóba...
Darida Veronika: Változatok az emberen túlira
Ketten egy új könyvről – Horváth Márk–Lovász Ádám–Nemes Z. Márió: A poszthumanizmus változatai. Ember, embertelen és ember utáni. Prae Kiadó, Budapest, 2019, 361 oldal, 3990 Ft
A poszthumanizmus változatait, miként ezt a könyv első fejezete részletesen bemutatja, a modernitás és a humanizmus emberképének radikális átalakulása hívta életre. Ezek az új gondolatirányok sem képesek teljesen felszámolni az embert vagy az emberi perspektívát, de az emberről való beszéd olyan új formáit akarják bevezetni, melyekben az ember központi, kitüntetett szerepe eltűnik. Tágabb értelemben ide tartozik a transzhumanizmus és az új materializmus is, de a kötet szerzői leginkább a kritikai poszthumanizmust emelik ki, mely a humanizmus dekonstrukcióját, egy nonantropocentrikus világnézetet, valamint a természet és a kultúra kontinuumát képviseli. Mindazonáltal a poszthumanizmusnak is megvannak a maga előképei: a posztmodern és posztstrukturalista filozófiában (Foucault, Barthes, Derrida), a lefejezett ember és közösség Bataille-i képzetében vagy a „rombolni kell” Blanchot-i felszólításában. Ez is a transzgresszió (határátlépések és határsértések) filozófiája, mely a radikális sokféleségre, heterogenitásra és formátlanságra törekszik. Még annak árán is, hogy ez széttartó és akár (ön)ellentmondásos irányok felé vezet...
Mélyi József: Szimbolikus térmásolás
Hogy a Szent György téren az Orbán-kormányzat trianoni emlékmű felállítását tervezi, tulajdonképpen logikusan következett a tér átalakítására tett eddigi lépésekből. A környezetet a Hauszmann Terv elképzelései biztosítják, amelyek az 1944 előtt itt állt épületek díszletszerű újjáépítésére irányulnak, s ezen belül az Orbán-rendszer szimbolikus térfoglalása pontosan ugyanúgy zajlik, mint „az ország főterén”. Ha a trianoni emlékmű valóban a Szent György téren jön létre, akkor a Kossuth tér és a Szent György tér összefüggő, köztéri utalásokkal összefonódó térpárrá válik, betöltve és meg is kettőzve az egykor az irredentizmus szimbolikus középpontjává tett Szabadság tér két világháború között betöltött szerepét...
Ruff Borbála: Lomha, kimért, visszafogott
(Márai Sándor: Legenda a jóságról. Novellák. Előadja Mácsai Pál. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2020)
Sokadik olyan lemez ez, amelyen Mácsai Pál olvassa fel Márai szövegeit. Most sem veszi félvállról – mi sem áll tőle távolabb –, nem győz a rutin az elhivatottság felett, noha komoly segítő: a melankolikus, töprengő, hűvösen elegáns, mégis a drámaiságig fokozott szövegek az ő előadásmódjában könnyedebbé, szinte belélegezhetővé válnak. A Kabala, a Szindbád hazamegy, a Mágia hangoskönyv is Mácsai előadásmódjában szólalt meg korábban, és az ember mindig gazdagodott: leginkább a Máraira jellemző visszafogottság határait tiszteletben tartó, olykor az iróniát sem mellőző színészi értelmezéssel...
Stőhr Lóránt: Narkotikumok
(Alejandro Landes: Monos)
Az újragondolt A Legyek Ura-történet önmagában nem okoz sok meglepetést. A film, noha élhet és él is a testi-lelki brutalitás érzékeltetésével, kevésbé felkavaró, mint Golding regénye. A karakterek nincsenek kimunkálva, jellegzetes típusokat látunk, akik a csoportmozgás hatására ide-oda sodródnak. A kamaszok közti hatalomátvétel és a csoporttagok egymás ellen fordulása, az elszabaduló erőszak is megjósolható, de mivel nincs kivel azonosulni, még a szabadulni próbáló amerikai fogolynővel sem, a szörnyűségében is ismerős csoportkoreográfiára csak józanul rábólinthatunk. Szuggesztív rendezői víziója és a helyenként az álom és valóság határát elmosó képi-hangi világa mégis felkavaró...
Csengery Kristóf: Vasárnapi kamarazene
(Vasárnapi kamarazene. Március 15. – BFZ-székház)
Vonós hangszerek, zongora, klarinét, Sosztakovics, Bartók, Webern, Mozart – távirati stílusban ez volt a hangverseny rövid kínálata. Dmitrij Sosztakovics Öt darab két hegedűre és zongorára című sorozata ritkaság, sőt tulajdonképpen eredeti műként ilyen alakban nem is létezik, hiszen a zeneszerző bizalmas barátja, a szintén komponista Levon Atovmjan állította össze Sosztakovics színházi és filmzenéiből, több más hasonló adaptációhoz és mesterségesen létrehozott ciklushoz hasonlóan...
Herczog Noémi: Járvány és demokrácia
(Arthur Miller: Az ügynök halála, r.: Bérczes László, Szatmárnémeti Északi Színház – Harag György Társulat)
Ahogy a példa is mutatja, a színház még így, szövegkönyv formájában is kifejezetten hasznos (és morális) intézmény. Pláne, ha eljut minden háztartásba, mint ez a túlélést segítő agitprop. Csakhogy a színház nálunk mostanáig jóformán sosem jut(ott) el. Legfeljebb most, annak a rengeteg élő és archív színházi felvételnek a formájában, amelyek kiszabadultak végre a maguk karanténjából – elárasztva az internetet – azzal párhuzamosan, hogy mi viszont benn rekedtünk a magunkéban. Most derül ki, mennyien szerették volna ezeket látni. De nem jutottak hozzá, mert már nincs közszolgálati média (illetve amíg volt, addig is a kereskedelmi versennyel volt elfoglalva): ahogy most sem a tévé közvetíti ezeket a felvételeket...
Fáy Miklós: A José nevű nő
(Puccini: Tosca – A Wiener Staatsoper előadása az intézmény honlapján)
Bécsben sincs kolbászból az Operaház kerítése, ha ez öröm, akkor örüljünk. De nem öröm, mert az ember szereti azt képzelni, hogy csak Pesten uralják a színpadot az alkalmatlan emberek, erre tessék. Maria José Siri sem épp ideális Tosca, pont az hiányzik belőle, amitől primadonna a primadonna, hogy a világot változtatja meg maga körül, mindent úgy látunk, vagy úgy érzékelünk, ahogy ő. Hullanak a hősök, de az mind nem számít, mert mi (mármint primadonna-énünk) életben van, énekel, öl, menekül, meghal. Ha majd lemegy a függöny, ébredhetünk a valóra, de addig olyan utat teszünk meg, amelyet önerőből képtelenek volnánk...
Králl Csaba: Néma show
(Újvári Milán: Show – Nemzeti Táncszínház)
Tudtuk, hogy a finanszírozási rendszer rossz. Azt is tudtuk, hogy ez a rendszer csak a táncszakma egy vékony rétegének nyújt megközelítőleg tisztes jövedelmet, és a többiekkel nem törődik. De azt nem tudtuk, még csak nem is sejtettük, hogy eljön az idő, és az most van, amikor ezek a szakmailag semmiképpen sem megindokolható egyenlőtlenségek ennyire feketén-fehéren kiütköznek...
Siba Antal: Nem lesz olimpia
(Tudósítások az olimpiai előkészületekről és nyilatkozatokról)
Van ebben valami szép és megrendítő, hogy a Földön mennyire és milyen sokan ragaszkodnak az emberiség nagyszerű értékéhez, az olimpiához, éppen ezért meglepő, hogy az elnök, Thomas Bach milyen sokáig volt képes elég nagy butaságokat összehordani a rendezést illetően.
I R O D A L O M
vissza oda, hogy ha a kimaradt perceket összeszámolom, akkor az akár fél órát is kitakar naponta. és fél óra alatt annyi minden történhet: vagy éppen semmi, de a semmi is történés a számunkra, ilyenkor, amikor épp nem történik semmi. mert ahhoz is viszonyulni kell valahogy, ahhoz, hogy eddig a valami volt, most meg a helyére került valami más, amit elhamarkodottan semminek nevezünk. ma mi történt veled?, kérdezem, és te azt feleled, semmi. és ez a számomra inkább azt jelenti, olyan dolog történt, amelyet talán semminek tekintenénk más esetekben, most viszont jelentékennyé válhat. tenyérbe söpörni a morzsát reggeli után, az semmi, kiöblíteni a használt nájlontáskát, az semmi, cipőt tenni le az előszobában, papucsba bújni, az semmi, a lehullott virágszirmokat a parkettáról felszedni, az semmi. most viszont mindezek olyanok, amelyeket megjegyzünk, amelyek olyan lényegessé válnak, hogy levélbe írom...
Kiss Tibor Noé: Ez nem beszéd, ez nem élet
Jönnek a csajok is. Jó a testük, és élvezik, ha nézzük őket. Néha bekenjük naptejjel a hátukat, a többit nem hagyják. De az is jó, amikor egymást kenik be. Nekem tetszik, főleg Szabina. Itt szoktunk bemenni a vízbe, a sorompónál. Eleinte rohadtul hideg, de meg lehet szokni. A nővérem utálja Szabinát, szerinte közönséges. Én is szívesen baszogatnám a pasija miatt, ha lenne neki. De nincs. Pedig, ha nem a nővérem lenne, azt mondanám rá, jó csaj. Tényleg az. Nemrég is valami szerencsétlennel járt. A szobában ültek egész nap, fél éven keresztül. Olyan csendben voltak mindig, szerintem nem is dugtak. Vagy csak akkor, amikor üvöltött a metál. Elég gáz lehet metálra dugni, de a nővérem elég gáz...
Kávai Katalin: Vodka és vers
Kornél ebből semmit nem vesz észre, őszintén boldog. Lelki társának hiszi Lénát, mert citrommal issza a vodkát. Minden bátortalan szeretkezésük után a fiú nevet, hogy megint fanfárok szóltak a fülébe. Egy barátjuk kérésére fellépnek egy alternatív divatbemutatón, amit egy örökké feketébe öltözött, depresszióra hajlamos nő szervez az ismerősével, El Kazovszkijjal. Kornél kizárólag egy háború előtti halszálkamintás öltönyben hajlandó fellépni. Léna csodás tangóruháján a bíbor selyem időnként zöldesben játszik, és fekete pettyek díszítik. Rafinált szabása hátul olyan, mintha kihasították volna egy állat zsigereit, a rakott csíkok úgy fordulnak ki minden lépésnél, mint a rothadó belek. Lábára fekete csipkeharisnyát húz és egy Ecserin vásárolt, az ötvenes évek hangulatát idéző tűsarkút. Egy életen át megőrzi a cipőt, viselni fogja azon a téli éjszakán is, amikor Kornél megerőszakolja a házuk közelében álló múzeum kertjében...
Kovács Bálint: Szótlan
Meg azoké a pillanatoké, amikor becsúszott a másik paplanja alá, mellé, az ő ágyába, és bár hallotta a lélegzetvételén, hogy ébren van, sőt valahogy még az is benne volt ebben a szuszogásban, hogy várt rá, mégis, egy percig vagy kettőig nem történt semmi, csak a csönd mocorgott köztük, most már mind a kettejüké. Ebből lett az az érintés, véletlenül vagy kitervelten véletlennek tűnően, amikor valahogy mégis összeért a bőr a bőrrel, nem tudták, hogy melyikük mozdulata kellett hozzá, de megint ugyanaz az egyszerre meleg és hideg érzés futott át rajtuk. Annak volt csak hangja, tulajdonképpen nevetséges hangja, ahogy egy nyálas cuppanással szétvált a szájuk, persze egyiküket sem érdekelte, hogy milyen ez a hang, meg hogy nem is kellene semmi más hangnak lennie, legfeljebb valami lágy hegedűs aláfestő filmzenének, dehogy....
Vojnits Imre: Egy cédrusfára
Vojnits Imre: Cantus firmus
Lázár Júlia
ITT OLVASHATÓ
összehordani a rendezést illetően.
összehordani a rendezést illetően.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.