A KÖZJOG HATÁRAI A JÁRVÁNYVESZÉLY IDEJÉN

ÁTLÁTSZÓ / ÍGY ÍRNÁNK MI
Szerző: TORDAI CSABA
2020.03.16.

A magyar alkotmányos berendezkedés nincs felkészülve a jelenlegi veszélyhelyzetre: a túlrészletezett és bántóan kazuisztikus alaptörvényi és törvényi szabályozást már eddig is kénytelen volt többször is áthágni a kormányzat a járványveszély hatásainak csökkentése érdekében. Helyesen. A nemzedékünknek voltaképpen szerencséje volt, hogy az elmúlt évtizedek a normativitásnak legalább az igényét megkérdőjelezhetetlenné tették. Most derül azonban ki, hogy a kisarkított, végső pillanatokban az élet- és vagyonbiztonság garantálása előre szükségképpen nem látható rendkívüli intézkedéseket követel. A jog nem öncél: ha ellentétbe kerül az emberi élet védelmével, akkor ez utóbbinak primátusa kell hogy legyen.

A hatályos Alaptörvény, csakúgy mint a korábbi Alkotmány, járványveszély miatt nem teszi lehetővé különleges jogrend bevezetését: az 53. cikke csak elemi csapás vagy ipari szerencsétlenség esetén engedte és engedi meg veszélyhelyzet kihirdetését. A katasztrófavédelmi törvény 44. §-a viszont ezt a két esetet egy harmadikkal egészíti ki, amikor “egyéb esetben” is lehetővé teszi azt: járványveszély, víz- vagy levegőszennyezés, illetve a kiritkus infrastruktúrák zavara miatt. Nyilvánvaló, hogy egy zárt alkotmányi felsorolást törvényi szinten jogszerűen nem lehet kibővíteni; azt pedig, hogy ez kibővítése az alaptörvényi eseteknek, világosan mutatja, hogy a sarkalatos törvény nem elemi csapásként sorolja be ezeket az “egyéb eseteket”. A jelenleg hatályos veszélyhelyzet kihirdetése egyértelműen sérti az Alaptörvény 53. cikkét.

A bevezetett intézkedések között is akad jónéhány, amelyik nem állja ki az alkotmányosság próbáját. Az Alaptörvény úgy rendelkezik, hogy csak sarkalatos törvényben meghatározott rendkívüli intézkedések vezethetőek be veszélyhelyzet idején. Ha áttekintjük a katasztrófavédelmi törvényt, abban sem az ítélkezési szünet elrendelése, sem az üzletek nyitvatartásának rendeleti korlátozása nem szerepel mint bevezethető rendkívüli intézkedés. Azzal, hogy a Kormány mégis meghozta ezeket a döntéseket, az Alaptörvénnyel ellentétesen cselekedett.

És helyesen tette, mind a veszélyhelyzet kihirdetését, mind a törvényi alap nélküli intézkedések bevezetését illetően.

Az alkotmány és általában a jogrend tisztelete nem öncél: a kiszámítható és méltányos társadalmi együttélést, minimálisan az élet- és vagyonbiztonság garantálását szolgálja. Mindaddig, amíg az élet a normális kerékvágásban halad, a jogrendszer normativitásának a szinte abszolút volta egyeztethető össze ezekkel a célokkal. Rendkívüli állapotok idején viszont a jog normativitásának abszolutizálása éppenhogy szembefordulhat ezekkel az értékekkel. Ezt a feszültséget világosan feltárta a 20. század jogelmélete: a modern alkotmányosság apostolának, Hans Kelsennek és a nácizmussal élete egy részében azonosuló Carl Schmittnek a vitája lényegileg éppen erről szólt. Szerencsések azok az országok, akiknek nem kell olyan rendkívüli körülményekkel szembesülni, amely a normális állami és jogi működést nem teszik lehetővé. Sokkal megnyugtatóbb Hans Kelsen világában élni – de attól még rendkívüli helyzetekben derül ki, hogy kisarkított pillanatokban Carl Schmittnek van igaza, még ha ez rettenetesen kellemetlen is az alkotmányos demokrácia hívei számára. Ez a rossz érzés azonban nem változtat azon, hogy rendkívüli helyzetekben a jog normativitása nem korlátozhatja az állam hatékony cselekvését: egyetlen emberélet sem kerülhet veszélybe rendkívüli jogrendre okot adó körülmények miatt csak azért, mert a normákat megfogalmazó jogalkotók nem látták előre az összes lehetséges veszélyt és szükséges intézkedést. Aki mást állít, az még nem vállalt hatalomgyakorlási felelősséget mások életéért...

ITT OLVASHATÓ