- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2020.02.27.
Az ország házmestere ismét nagyot mondott, ezúttal a Katolikus Rádióban, ahol alkalma volt kifejtenie tartalmas gondolatait az Európai Unió, Gyöngyöspata, a demokrácia, de még a Parlamentet érintő kérdésekben is. Nem történt persze óriási meglepetés, a kommunistákat teli szájjal köpködő dehogykommunista nem vett vissza a stílusából, és nem is világosodott meg hirtelen. Pont azt a hablatyot adta elő a rádióban is, amit már évek óta ordibál a pulpitusról. Kizárólag a jegyzőkönyv és a rend kedvéért, nézzük, miről is van szó ezúttal:
A fiatal korosztályból olyan képviselők kerültek be a parlamentbe, akiknek a neveltetése erős hiányosságokat mutat. Súlyosabb probléma, hogy a kommunikáció is megváltozott, és a parlament mint a vita színpada elvesztette jelentőségét szinte teljes mértékben. A botrány az, amivel az internetes oldalakra fel tudnak kerülni – vélekedett Kövér László. Az érvek, a másik véleménye nem számít – mondta Kövér László. (MTI)
Vélhetően a fiatal képviselőket azokra értette, akik már nem a kommunista párt támogatái voltak, vagy azokat, akik nem évtizedek óta koptatják az Országgyűlés bársonyszékeit úgy általában. Ilyen a Fidesz-KDNP oldalán nem igazán van, ezért feltételezem, hogy az ellenzékre gondolhatott. Szél Bernadett, Hadházy Ákos, Jakab Péter, Tordai Bence, és még lehetne sorolni azokat, akik Kövér szerint nem megfelelő neveltetésben részesültek. Bezzeg Kövér, ugye! Aki bármikor gondolkodás nélkül kommunistáz le mindenkit, aki szembe jön, és kapcsolja le demokratikusan megválaszott képviselők mikrofonjait önkényesen, saját döntésétől vezérelve. És ezek után komolyan úgy hiszi, hogy nem a saját, hanem a mások neveltetésével van a probléma. Úgy vélem, ez azért teljesítmény, talán még Kövér Lászlótól is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.