Szerző: HARKAI PÉTER
2020.02.04.
– Nézze, 75 évvel ezelőtt ebben a városban meghalt 38 000 civil. Ennek árnyékában kell értelmezni, hogy én mitől szorongok és mitől nem – hallgatnom nem lehet. Azt pedig álszerénység lenne tagadni, hogy amit a kitörésről ismerni lehet, az nagyrészt az én publikációimból tudható, tehát ha jegyezni akartak bármely oldalról, az már megtörténhetett ezelőtt is.
Arra a felvetésre, hogy a megemlékezést tiltó rendelkezés összefüggésben állhat-e a miniszterelnök budai várba költözésével, Ungváry egyértelműen nemmel válaszol. Véleménye szerint, a probléma nem az, hogy egy nyilvánvalóan nyilas-nemzetiszocialista jellegű eseményt tiltanak be, mivel ezt a korábbi években is megtehették volna, sőt, részben meg is történt, de ez a rendezvény „hardcore” verziójaként értékelhető. A „soft verzió” azonban az – a véleménye szerint titokban a Fidesz által is szervezett – esemény ténye, amit eszükben sincs betiltani.
...Nevezetesen a „Kitörés 60 emléktúra”, amit a közszolgálati média részben népszerűsít és egy civil dolognak próbál beállítani, holott ezt konkrétan Lezsák Sándor egyik közeli rokona és az MTVA egyik beszállítója szervezi. Ez utóbbiak pedig nem az utcáról szoktak betévedni a köztévébe. Sokkal kisebb jelentőségű ügyekben, ha valaki nem konform módon viselkedik, páros lábbal kirúgják a munkahelyéről. Nyilvánvaló tehát, hogy a budapesti megemlékezés tiltása ellenére, az egész téma politikailag pontosan kikalkulált játék. Azzal, hogy Európa hős védőiről beszélnek, az értelmetlenül feláldozott katonák emlékét gyalázzák meg – akikre viszont éppenséggel nem csak lehet, hanem kell is emlékezni és az emléktúra részvevőinek többsége nem akar egyebet. Elszomorító, hogy sok embert, aki semmi mást nem szeretne, mint elbúcsúztatni a halottait, ebben az egészben játékszernek használnak – nyilatkozta a Hírklikknek Ungváry Krisztián történész.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.