Szerző: PAPP ZSOLT
2020.02.06.
Akár tízszázalékos bevételkiesést is jelenthet az iparűzési adó átszabása. Budapest például évente 37-38 milliárdot bukna.
A Nemzeti Versenyképességi Tanács a testület hétfői ülésén állt elő a helyi iparűzési adó (hipa) átalakításának tervével, amelynek részleteit Varga Mihály pénzügyminiszter ismertette. A javaslatok szerint 2021. decembertől eltörölnék a hipa feltöltési kötelezettséget, vagyis a cégeknek nem kellene országos szinten több mint százmilliárd forintot befizetniük az önkormányzatoknak adóelőlegként, hanem azt elég lenne csak 2022 májusában az adóbevallások benyújtásakor megtéríteni. Ez az intézkedés országos szinten egyszeri 80-100 milliárdos átmeneti kieséssel járna az önkormányzatok számára. A javaslatok között szerepel az is, hogy az értékcsökkenési leírás (amortizáció) levonható legyen az adóalapból, de a tanács tárgyalt arról is, hogy a vállalkozások a kutatásfejlesztésre fordított költségeik ötszörösét vonhassák le az adóalapból. A Pénzügyminisztérium (PM) lapunk kérdésére nem válaszolt arra kérdésre, hogy a javaslat mekkora bevételkieséssel járna az önkormányzatok számára, illetve arra sem.
Pedig nem kevés pénzről van szó. A Főpolgármesteri Hivatal lapunkkal megosztott számításai szerint, a feltöltési kötelezettség eltörlése a főváros és a kerületek esetében egyszeri 40 milliárd forintos átmeneti bevételkieséssel járna, míg a két kedvezmény bevezetése ezen felül éves szinten további 37-38 milliárdos mínuszt jelentene. Idén a fővárosban összesen 321 milliárd forintnyi helyi iparűzési adóbevételre számítanak, vagyis a főváros esetében a bevételek tartósan bő 10 százalékkal csökkennének. Az eltérő cégsűrűség és -szerkezet miatt országos szinten ennél kisebb mértékű lehet az adókiesés, ám 2021-ben az egyszeri hatás miatt ennek a duplája lenne a bevételcsökkenés.
A városháza számaiból kiderül, hogy a nagyvárosok, vagyis több millió ember járna rosszul a Pénzügyminisztérium javaslatával, miközben abból a multik profitálnának – nyilatkozta a Népszavának Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere szerint nehéz a javaslatban nem észrevenni a politikai szándékot, ami káros és igazságtalan. Ilyen javaslatot az önkormányzatokkal való egyeztetés nélkül nem fogadhat el a kormány, erre Orbán Viktor miniszterelnök ígéretet tett – mondta Karácsony. A főpolgármester szerint nehezen magyarázható, hogy a kormánynak rendszerint az önkormányzatok egyetlen érdemi bevételét jelentő iparűzési adóval kapcsolatban vannak ötletei, pedig a magyar adórendszer ennél átfogóbb felülvizsgálata sem lenne indokolatlan. Karácsony Gergely úgy vélte, ideje lenne akár a többkulcsos szja megvitatásának is, és szerinte nem a multikat kell támogatni kedvezményekkel, hanem versenyképes bérekre lenne szükség Magyarországon...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.