2020. február 29., szombat

SZÁZMILLIÓT KÖLT ÜZLETI ÜLŐHELYEKRE A KÖZMÉDIA A FRADI-STADIONBAN

G7.HU
Szerző: JANDÓ ZOLTÁN
2020.02.28.



Komolyabb sportesemény jogainak megvásárlása nélkül is simán elköltött egymilliárd forintot 2019-ben különböző sportközvetítésekhez köthető szerződések keretében a közmédia. A legtöbb pénz egyedi eseményekre vagy valamilyen technikai dologra – például vonalköltségre, illetve a szerződéses kommentátorok fizetésére – ment el, de akad néhány érdekesebb tétel is a listán.
Drága a sport

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) több hónapnyi szünet után a közelmúltban frissítette az 5 millió forintos értéket meghaladó szerződései listáját, a 2019-es megállapodások többségével. A szerződéseket szokás szerint nem kereshető, szkennelt pdf fájlokban töltötték fel, egészen pontosan kettőben, vélhetően azért, mert a 150 oldalnyi felsorolás egyben már sok lett volna.

Az állami média, amióta elindította a saját sportcsatornáját, hagyományosan ilyen tartalmakra költi a legtöbb pénzt, éves szinten sok-sok milliárd forintot. Korábban már írtunk róla, hogy 2018 végén

az MTVA 15 legnagyobb értékű szerződéséből 13 valamilyen sportközvetítésre vonatkozott, és csak ezek összértéke szinte hajszál pontosan 70 milliárd forintra rúgott.

Jelenleg évente csak az erősen túlárazott magyar labdarúgó-bajnokság 3,8 milliárd forintjába kerül az adófizetőknek, de a Bajnokok Ligája (BL) és a Forma-1 is minden esztendőben milliárdos tétel, ahogy az olimpia, illetve a foci-vb és Eb is, amikor megrendezik...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.