Szerző: PuPu
2020.02.15.
Komoly médiumok - közzéteszik a hatalomnak kedves, vagy a hatalom által kedvtelve szemlélt számokat, melyek egy részét talán maga a Karmelita Színház főrendezője is elhiszi, és a vasárnapi rántotthús után elégedetten böfögve dől hátra.
Büszke is, mint Jóska, aki kiviszi Julcsát a kert végébe, és rámutat a kissé bűzös kupacra: Látod Juliskám? Ezt itt mind én sz@rtam...
Brillíroznak a makroadatokkal, GDP arányos fejlődéssel meg stabil növekedéssel büszkélkednek, miközben a nép a saját életében nem sokat törődik ezzel, merthogy az ő adatai mikróadatok, és az ő életét az határozza meg, hogy mennyibe kerül egy leveszöldség, meg mit tud megvásárolni a havi fizetéséből, erről pedig kussol a kormányzat.
Legfeljebb azt emlegeti, hogy milyen remek dolog, hogy felszámoltuk a devizahiteleket, mert így a forint romlása kevesebb embert érint, mellesleg az infláció jó a költségvetésnek is.
Jó hát, mert az államadósság egy részét elviszi, igaz, nem ingyen.
Azt ugyanis elfelejtik közkinccsé tenni, hogy az inflációt mi, magyar állampolgárok fizetjük meg, a csecsszopótól az aggastyánig valamennyien.
Az átlagembert pedig nem vigasztalja, hogy az állam állítólag jól járt és rendben van (nincs rendben...), őt a napi megélhetés érdekli.
Amikor megtudja, hogy neki, az átlagmagyarnak négy millió forint megtakarítása van és ebből másfél millió otthon, a párnacihában, akkor összekaparja az arcát és hangosan sikítozva szidja a statisztikát előállítók durva anyját, pedig nincs igaza.
A statisztika rendben van, csak éppen nem arra használják, amire való.
Emellett magyarunk még vagyonos is, hiszen többnyire lakik valahol, és ha ez a valahol nem Csenyétén van, hanem például Budapesten, akkor milliomosként dögölhet éhen, hiszen lakása értéke az utóbbi években megtöbbszöröződött.
Nagy kár, hogy benne lakik, ezért aztán inkább használati értéke van, mint vagyoni.
A pénz, a vagyon a társadalomban egyre inkább úgy oszlik el, hogy a társadalom felső ötven százaléka birtokolja a vagyon kilencven százalékát, ami ugyan megfelel a világtendenciának, de megmutatja egyúttal a tőkés társadalmi rendszer igazságtalanságát is.
A kapitalizmus ma sokkal durvább, mint akkor, mikor még a szocializmus létezett, mint elvileg választható alternatíva.
Ma a társadalmi olló folyamatosan nyílik, és nem csak az a baj, hogy a nyugdíjasok a rendszer működéséből törvényszerűen adódóan elszegényednek, hanem az is, hogy a vagyoni állapotok a társadalomban elfoglalt helyet is meghatározzák.
A szegény gyereke is szegény marad, és a szegénység konzerválja a hátrányos helyzetet. A pénzhiány elzárja az oktatástól, a minőségi egészségügytől, a normális élettől...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.