Szerző: Rezeda
2020.02.02.
Orbán a buggyos gatyájában most Portugáliában nyüzsög, készíti elő a terepet az elkövetkező időszak lopásaihoz. Másképpen nem értelmezhető az a kijelentése, hogy olyan költségvetésre van szüksége az Uniónak, amely a tagállamok számára a lehető legnagyobb rugalmasságot biztosítja. Ez képes beszéde annak az óhajnak, hogy ide a lóvét és kuss, pedig csak Rogánt kellene megmutatni az Unióban, hogy elborzadjanak, mert meglátják, hová kerül a sváb traktorista adója. Például Rogán zsebébe.
A mi Goebbelsünk tavaly nyolcszázmillió forintot tett félre, és volt annyira becsületes, ha ez annak nevezhető, hogy be is írta a vagyonbevallásába. Parasztgyerek, így annyi esze van, hogy ezt a temérdek pénzt valahogyan meg kell majd magyarázni, így hát, jó előre meg is tette. Azt mondja, elváltak a Cilivel, így mindent eladtak, megfeleztek, ezért a nyolcszáz millió. Én ezt értem, viszont, amit most eladtak, azt valamikor meg is kellett venni, és azzal is el kellene számolni valahogyan.
Ennek a Rogánnak még ott a tojáshéj a valagán, a KISZ-ből a Fidelitasba, onnan a Fideszbe vezetett az útja, életében mással nem foglalkozott, mint amit ezek politikának neveznek. Magyarán, nem ganajozta a tehenet, hanem lopta a napot és a közpénzt, így lett annyija, hogy a szülőfaluját szőröstül-bőröstül fölvásárolhatná. Erre gondolt a kedves vezető, amikor arról ábrándozott, hogy az Unió biztosítson neki rugalmasságot a költségvetésben. Polt majd felügyeli a folyamatokat, megvédi őtet az OLAF-tól.
Az Unió gatyáját is ellopják, az meg vakargatja a tökeit – hogy képzavarral antropomorfizáljuk az intézményt –, de szavunk nem lehet. Nekünk a szemünket lopja ki, és mi is egész jól elvagyunk, most épp arra ügyelünk, hogy ne bántsuk meg a fehér, keresztény és hetero öntudatukat, mert még kiesik a maradék egy foguk is. A NAT, ami most napvilágot látott, arra lenne való, hogy ilyen fehér, keresztény és hetero mimagyarokat neveljen, már most szörnyülködik mindenki, hogy mi a szar ez...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.