MÍTOSZOK, TÉNYEK ÉS PÁRTPROPAGANDA

ÉLET ÉS IRODALOM / VISSZHANG
Szerző: KARSAI LÁSZLÓ
2020.01.31.

Ungváry Krisztián fontos, gondolatébresztő cikkben foglalkozott a mai (szélső)jobboldal történelemszemléletének néhány alapállításával (A nemzeti büszkeségről és a történelmi tényekről, ÉS, 2020/4., jan. 24.). Furcsa módon éppen a Horthy-rendszer megítéléséhez nélkülözhetetlen, II. világháborúval és a magyar holokauszttal kapcsolatos történelemhamisításokra nem tért ki. A Horthy-rendszer és névadója „rehabilitálása” 1989–1990-ben kezdődött. A Magyar Fórumban, az MDF lapjában már 1990 tavaszán megfogalmazták: „...a magyar történelem pozitív példáit kell hangsúlyozni, az eddig hangsúlyozott negatív példákkal szemben.” Olyan történelemre van szükségünk, amelyre minden fiatal büszke lehet, a népet pedig a pozitív történelmi példákkal át kell nevelni, írták.

Jó harminc éve hangoztatják egyesek, hogy Magyarországot a náci Németország kényszerítette bele a II. világháborúba, és ha csak vonakodtunk volna megtámadni Jugoszláviát 1941 áprilisában és a Szovjetuniót 1941 júniusában, akkor a nácik megszállták, elpusztították volna Magyarországot, főleg és elsősorban a 800 000 fős hazai zsidóságot. Volt olyan publicista, aki szerint a zsidók védelmében kellett belépnünk a világháborúba, és ugyancsak az ő védelmezésük miatt nem ugorhattunk ki a háborúból, mert akkor a nácik megszállták volna hazánkat és... lásd feljebb. Ebben a szellemben lett az 1942. januári újvidéki tömegmészárlásból razzia, jogos, partizántámadásokat elhárító katonai akció. Egyébként pedig, ha alaposabban megnézzük, akkor hazánk részint antikommunista kereszteshadjáratban, majd − az előbbi állításnak némileg ellentmondva − igazságos honvédő háborúban vett részt 1941-től 1945-ig, hirdetik sokan.

Szakály Sándor szerint a munkaszolgálat zsidóvédő intézmény volt. Ami éppúgy nem igaz, mint az, hogy a „muszos” századok „mozgó vesztőhelyek” voltak. Magyarország nem utolsó csatlósa volt az önkényuralmi, népirtó náci Németországnak, hanem – ahogy a múltat megszépíteni szándékozók állítják − a világháború utolsó áldozata. A holokausztban pedig a magyar nép ártatlan, sőt áldozat volt, halljuk sokszor. Mint azt a 2002-ben megnyitott Terror Háza Múzeum már pengefalával is hazudja: hazánkban csak két diktatúra volt, a nyilas és a kommunista. E „múzeum”, pontosabban az antikommunista hazugságok tárháza, vagy Ungváry Krisztián találó elnevezésével: a „káosz háza” állandó kiállítása és főigazgatója, Schmidt Mária, Orbán Viktor udvari főtörténésze azt próbálja elhitetni, ismét egyszer a történelmi tényeket semmibe véve, hogy: Magyarországon a diszkriminatív törvényeket a náci Németország nyomására − követve az európai országok többségének példáját − szavazta meg a képviselőház. Berlin 1940 nyara előtt nem gyakorolt nyomást Budapestre a zsidópolitika „radikalizálása” érdekében. Arról hallgatnak a Horthy-hívők, hogy a kormányzó egyszer sem élt azzal a jogával, hogy a neki nem tetsző törvényeket − például az 1938-tól 1942‑ig megszavazott 21 zsidótörvény bármelyikét − akár kétszer hat hónapra visszaküldje a képviselőháznak „megfontolásra”. A Terror Háza állandó kiállítása szerint, ami 1944. március 19-e után történt, azért a nácik és egy maroknyi nyilas pártszolgálatos a felelős. Az „Endlösung”-ról semmit sem tudó Horthy, amikor a menye 1944. július 2-án eléje tette az ún. Auschwitzi jegyzőkönyveket, felháborodott, és a hadseregét vetette be a budapesti zsidók életének megmentése érdekében. Horthy egyébként tehetetlen volt, „szinte háziőrizetben volt” a megszállás után − próbálják talán magukkal is elhitetni egyesek...

ITT OLVASHATÓ

ÉLET ÉS IRODALOM 2020/5. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM 2020/5. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)