LELKEK ÁTUTAZÓBAN

LITERA / NETNAPLÓ
Szerző: KOVÁCS LAJOS
2020.02.05.

Mindig megrendülök, amikor látom a reménytelenség felhőit, ahogy egyre sötétebbé varázsolnak mindent körülöttünk, én meg hiába jövök a szivárvánnyal, mert tudom, felmászhatnánk rá, de nem, nem akarunk elindulni… Nehéz rálépni erre az útra.

„Beadtak ide a zaciba!” – hallom most. Valami eltört, talán már régen, valami megszakadt, valami ismeretlen indult el, valami rideg, és csak abban bízhatsz, hogy hamarosan majd minden rendbe jön, és túléled, és lehet hazamenni. Ja, az sem jó, most jutott eszembe. Csak egy szerencsétlen baleset az, ami történt, és nemsokára minden rendbe jön. Csak van súlya annak, hogy itt vagyok, nem? Apa nem fog inni, és lilára verni, anya meg kijön a börtönből, és a család is hamarosan ismét olyan lesz, mint egykor. Ugye majd visszaváltozik minden, vagy mindig ilyen volt, csak nem vettem észre? Hol van az a világ, amiben éltem? Tudom, hogy a remény hal meg utoljára, de itt bent egyre kevesebb van belőle, és általában meghal a végén, aztán marad ez a nagy üresség, ami állandó társ a továbbiakban. Ordítanom kell.

A gyermekotthonban élő, veszélyeztetett lelki állapotú gyerekekkel való munka néhány éve már fokozott figyelmet kap alapítványunk esélyteremtő munkájában. A művészettel nevelés terápiás jellege itt fokozott fontossággal van jelen. Mivel ehhez nem kapunk állami segítséget, támogatói hálózatunknak és sikeres pályázatok révén évről-évre nekünk kell lehetőséget teremtenünk a közös munka folytatására. Valami elindult tehát, és érzem az erősödő kapcsolódást a szociális sejtek között. Fontos ez, mert anélkül nem lehet közösen tenni és segíteni, hogy ne figyeljünk egymásra.

A gyerekekkel való munkát az jellemzi, hogy bár a művészeti munkában sok rajzi eredménnyel büszkélkedhetünk, az érzelmi nevelésben nehezen haladunk. Amikor már elhittem, hogy sikerült talán átadnom valamit abból, amit fontosnak tartok, az emberi értékekről, és a személyiség tiszteletben tartásáról, tehát hogy mindannyian nagyon értékesek vagyunk, akkor kapok egy erős visszajelzést arról, mennyire nem változott semmi a fejekben. Alul értékeli magát mindenki. Tele haraggal, bizonytalansággal, tehetetlenséggel, és összetört szívvel. Nem könnyű, de nem adom fel, annyi szépség, lehetőség árad felém… és talán egy pici láng ott marad a szívekben...

ITT OLVASHATÓ