2020. február 21., péntek

HÁTRÁNYT HÁTRÁNYRA HALMOZNAK – ÚJRAÉLEDŐ FESZÜLTSÉGEK A KÖZOKTATÁSBAN

168 ÓRA ONLINE
Szerző: ÓNODY-MOLNÁR DÓRA
2020.02.21. 


Már nem kell a benyomásokra hagyatkozni – tényszerűen kimutatható, micsoda károkat okoz a Fidesz által kialakított közoktatási rendszer. Egyre több gyerek marad ki belőle, miközben sok tanár elhagyja a pályát, sok a szakképzetlen is. Szinte egyetlen pozitív mutató sincs abban a tanulmányban, amelyet már harmadszor készítettek el az MTA szakemberei.

Rég látott feszültséget váltott ki az új Nemzeti alaptanterv (NAT). A felháborodást nem csak az váltotta ki, hogy a csaknem egymillió diák oktatását meghatározó alapdokumentum társadalmi egyeztetés nélkül készült. Sokan tiltakoznak retrográd, ideológiai tartalma, valamint a pedagógiailag tarthatatlan mennyiségű tananyag miatt is. Legutóbb talán a kockás inges tüntetések idején találtak így egymásra tanárok, diákok, szülők, konzervatív iskolaigazgatók és kevéssé konzervatív oktatáskutatók. A NAT-nak a magyar nyelv és irodalom műveltségterületet érintő részei miatt nemcsak a Magyar Tudományos Akadémia emelt szót, hanem az állami egyetemek irodalomtanszékei, a pedagógus-szakszervezetek, illetve azok a civilszervezetek is, amelyek mögött tényleges civil erő van (azaz nem a kormány által gründolt csoportosulások). A Miskolci Hermann Ottó Gimnázium – amely a kockás inges demonstrációk idején is motorja volt a tiltakozásoknak – társadalmi konzultációt kezdeményezne, s erre nyílt levélben szólított fel (ezt közöltük előző heti számunk 65. oldalán). A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete tüntetést szervezett az új NAT és a szakképzés átalakítása ellen. A nagyobb érdekképviselet, a Pedagógusok Szakszervezete egyéni érdeksérelem miatt, a szakképzésben dolgozók jogainak védelmében az Alkotmánybírósághoz fordult.

Ebben a helyzetben jelent meg az egyik legfontosabb visszajelzés a közoktatásban zajló folyamatokról. A Magyar Tudományos Akadémia egykori kutatóhálózatának tagja, a Közgazdaság- és Regionális Kutatóközpont Közgazdaság-tudományi Intézete munkatársai jegyzik azt a kötetet, amelynek címe: A közoktatás indikátorrendszere, 2019. Beszédes, hogy a magyar közoktatás szempontjából kulcsfontosságú kiadványt az oktatásirányításért felelős egyik tárca sem támogatta. Megjelenését az MTA, illetve az Európai Bizottság magyarországi képviselete segítette. Ez már a harmadik hasonló kiadvány. Az első 2016-ban, a következő két év múlva jelent meg. A legújabb száz indikátor segítségével ad képet a magyar közoktatásról. A laikus érdeklődőknek segít a Szemelvények című összeállítás, amely négy történetet mesél el, ezek egyikéről, a korai iskolaelhagyásról Hermann Zoltán közgazdász, a kötet egyik szerzője beszélt a bemutatón...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.