2020. február 6., csütörtök

FIDESZ-MAGYARORSZÁG ÉS A „SZABAD VALLÁSGYAKORLÁS”

HÍRKLIKK
Szerző: GUSZTOS ISTVÁN
2020.02.06.


Magyarország – legalábbis a Fidesz „Magyarországa” – nem tud úgy csatlakozni valamely nemzetközi szervezethez, hogy „képviselője” közben ne hazudozzon, rágalmazzon.

Maga Szijjártó Péter jelentette be – s ez éppen elég ok arra, hogy az ember gyanakodni kezdjen –, hogy „Magyarország” csatlakozott a Vallásgyakorlás Szabadságának Nemzetközi Szövetségéhez.

E szervezetet a szememben gyanússá teszi, hogy Trump elnök kezdeményezésére jött létre. Mit mondjak: Trump eddigi szereplése alapján, nem tűnik „szabadságharcosnak”, a szó valódi értelmében…

Az persze természetes, hogy Fidesz-Magyarország rohant csatlakozni: szeret a hatalom árnyékában sütkérezni. És szeret önmagáról, ellenfeleiről hazudozni is.

A valláshoz való jog az egyik legalapvetőbb emberi jog, még akkor is, ha a nemzetközi liberális főáramlat ezt nem hajlandó elismerni – mondta Szijjártó Péter.

Nos, a nemzetközi liberális főáramlat – Fidesz-körökben gyakran globális háttérhatalomnak is nevezik – éppen az ellenkezőjéről ismert: a vallásszabadság, a vallások egyenjogúságának föltétlen híve. És – magától értetődőn – a vallástalanság szabadságának is. Ez a fölfogás persze határozottan elválasztja az államtól az egyházat.

És éppen ez az egyik baj: a Fidesz „Magyarországán” ugyanis az állam és az egyház nem elválasztva, hanem „együttműködve” létezik. A valóságban ez azt jelenti, hogy az államnak, illetve az államot foglyul ejtő bűnszervezetnek vannak kedvenc egyházai: mindenekelőtt a magukat „történelminek” nevezők. Bár a helyzet árnyaltabb: a katolikus és református egyházat keblére öleli a szervezet, az evangélikusok azonban mintha legalábbis tartózkodók volnának. Lám, a Niedermüller-ellenes hecckampányhoz sem csatlakoztak, szemben a katolikus és református egyházzal.

Fidesz-országban azok számítanak megbízható, jó kereszténynek, akik gyűlölködnek, akik uszíthatók. Ezért nem fogadja el a hatalom Iványi Gábor egyházát, leköpve bírósági ítéleteket is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.