Szerző: Rezeda
2020.02.20.
Hogy hová vezet, ha emberek és dinoszauruszok egyszerre vannak egy helyen, az nagyon jól látszott a Jurassic Park című filmben, amelyben fröcsögött a vér és ropogtak a csontok, az alkotók úgymond szabadjára engedték a fantáziájukat. Annyira azonban nem, mint a Creation rajzpályázat kiagyalói, akik arra ösztönöznek, képzelje el az ember, mit szóltak a dínók az épülő Noé bárkájához – szóhoz sem jutottak -, hogyan érezte magát az első dínópár az Édenkertben, és ráadásnak még, hogy milyen volt az emberek és a dínók kapcsolata.
Ilyen rajzokat várnak, meg még arról is, hogy milyen lehetett az állatok békés egymás mellett élése, illetve, hogy milyen volt a világ a teremtés előtt, meg utána. Ezt a rajzpályázatot az EMMI támogatja, amivel újabb bizonyságot nyerünk arról, hogy a minisztérium a kis és nagyobbacska magyarok elhülyítésén munkálkodik, amit egyébként a NAT is bizonyít. Kedvenc szedetem a Száz év magányból, amikor Ursula felszólítja a férjét, José Arcadiot, hogyha meg kell őrülnie, őrüljön meg magának, s ez az óhaj igaz az EMMI-re, Káslerre és az egész degenerált bandára is.
Viszont tehetetlenek vagyunk velük szemben, mert van a sötétségnek az a foka, ami nem gyógyítható. Az a kérdés egyébként csupán, miért vállalja valaki a lobotómiát a boldogulás érdekében, azaz, mennyire éri meg egy ázalékállatka nívójára lemenni anyagi és más javak reményében. Hogy mikor jön el az a pont, amikor a delikvens képen köpi saját magát, hogy ezt azért mégsem kellett volna. Mint kitetszik, kies hazánkban ilyen veszélyek nem fenyegetnek, sőt, minél nagyobb képtelenség az, amivel indokolják, miért olyan nyamvadt az életük, annál büszkébbek rá...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.